Tom Cruise unatkozó kaszkadőre ezzel üti el az időt


borito 7

Tom Cruise-ról köztudott, hogy tornász volt, illetve több sportban is jeleskedett − így például motorsportokban és sziklamászásban is −, ebből kifolyólag pedig jelenetei többségét ő maga forgatta, kaszkadőr nélkül.

Így történhetett meg, hogy Cruise jelenlegi kaszkadőrének, Cooper Adriannek aki a Mission: Impossibble: Utóhatás filmnél is jelen volt, meglehetősen sok szabadidő jutott a forgatás során. Sőt, úgy tűnt, egyenesen unatkozott. Mit csinál egy kaszkadőr, ha túl sok a szabadideje? Uberezik. Adrian úgy gondolta, hogy jól jönne egy kis aprópénz, beült hát a volán mögé. Elmondása szerint így nem kell tétlenkednie, mindig mozgásban van, és olyan emberekkel kerül össze, akik érdeklődnek munkája iránt.

Az alábbi szórakoztató promó videóban egy pillanatra úgy tűnik, Cruise kaszkadőrének végre már jut valami szakmabeli feladat is, amikor megtörténik az ominózus lábtörés, ám ez a reménysugár hamar elillan.

Az utóhatásban egyébként minden eddiginél messzebbre ment Cruise és 7500 méteres magasságból ugrott le, hogy aztán 320km/h-val repesszen a levegőben:

Mission: Impossible – Utóhatás | HALO UGRÁS | Augusztus 2.

És TOM CRUISE megcsinálta a HALO ugrást is, kaszkadőr nélkül! 7500 méter magasból! 🙈😱👏👏Elképesztő, ezt látnod kell!Augusztus 2-től pedig végre a mozikban: Mission: Impossible – Utóhatás

Közzétette: UIP-Duna Film – 2018. június 30., szombat

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sodródás - kritika
Következő cikk Idris Elba lehet a Halálos Iramban spin-off rosszfiúja