Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy legalább olyan menő, mint Wonder Woman


A 2019. november 1-jén mozikba kerülő Wonder Woman 1984 kedvéért Gal Gadot újra a csodálatos Diana bőrébe bújt: az igazságosztás mellett pedig még arra is maradt ideje, hogy két jelenet között meglátogassa egy gyermekkórház betegeit, természetesen talpig amazon hercegnőben.

Az izraeli színésznő 2016-ban debütált először Wonder Woman szerepében a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala című filmben. A hidegháború időszakában játszódó Wonder Woman 1984 kedvéért immár negyedszer bújik az igazságosztó amazon vagány szuperhősruhájába. Gadot csodanője már az első saját filmmel is meghódította a világot – szubjektív szempontok helyett hagyatkozzunk a matematikára: több mint 821 millió dollárt szakított a mozipénztáraknál világszerte.

Diána története 1918 után 1984-ben folytatódik a második részben, szintén Patty Jenkins rendezésében. A forgatások már javában zajlanak, a kiszivárgó képek alapján pedig úgy tűnik, az első részben hősi halált halt angol hírszerző, Steve Trevors (Chris Pine) is felbukkan majd a hősnő oldalán.

Július 7-én Gadot ismét a maga szuperkedves, ám nagyon elegáns stílusában robbantotta fel a közösségi médiát: két jelenet felvétele között ellátogatott a virginiai Inova Children’s Hospitalba, amit többek között Patty Seo-Majer nephrológus is dokumentált a Twitteren. Gadot látogatása váratlanul érte a kórház betegeit és dolgozóit is: nemcsak a kis betegek, de az ott dolgozók is szívesen szelfiztek Wonder Womannel. Persze, nem ez volt az első hasonló megmozdulás korunk szuperhősökkel átitatott mozitörténetében (Robert Downey Jr. is ajándékozott már például bionikus kart egy hétéves kisfiúnak), de ez mit sem vesz el azoknak a gyerekeknek az öröméből, akikhez egyszer csak betoppan maga a Csodanő, a péntek reggeli vizit után.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk "Aprócska" bevételt produkált A Hangya és a Darázs a Marvel-filmekhez képest
Következő cikk A homár rendezője rendesen odacsap a kosztümös filmnek