“Aprócska” bevételt produkált A Hangya és a Darázs a Marvel-filmekhez képest


borito 11

A Marvel Studios ezen  a hétvégén küldte másodszorra harcba legkisebb hőseit a tengerentúlon, ahogy az pedig várható volt tőle a 76 milliós nyitása is elegendő volt a mozipénztárak meghódítására.

Bár ez a legalacsonyabb nyitóhétvégével büszkélkedő Marvel mozi, az összesen 4206 vásznon bemutatott A Hangya és a Darázs 33%-al termelt többet, mint a 2015-ben bemutatott első része (57,2 milliót hozott össze). A kritikusokat is sikerült lenyűgöznie Peyton Reed alkotásának, akik a Rotten Tomatoes kritikagyűjtő portálon 213 kritikát követően “friss” minősítéssel látták el (86%-on áll jelenleg).

Globális viszonylatban Paul Ruddék 161 millió dollárral startoltak el, ebből Koreában 20,9 milliót szedtek össze. Persze fontos megjegyeznünk, hogy ez az adat még jócskán változni fog, mivel a FIFA labdarúgó-világbajnokság miatt számos európai országban az esemény utánra tolták a premierjét a filmnek, így hazánkban is csak július 26-tól látható majd (mi már láttuk A Hangya és Darázst, itt írtunk róla).

A hétvégi bevételi adatok listáján a második helyen A hihetetlen család 2 (szerintünk is megérdemelten, itt értekeztünk róla) áll, ami a múlt hétvégén 29 milliót tudhatott a magáénak, így három héttel a premierjét követően 772 millió dollárnál jár, ezzel a Pixar legnagyobb összbevételt hozó filmjévé vált, illetve ez lett az első animációs film, amelynek jegybevétele ilyen rövid idő alatt meghaladta az 500 millió dollárt az észak-amerikai mozikban. Mr. Irdatlanékat továbbra is a Jurassic World: Bukott birodalom követi a világviszonylatban 28 milliójával, ezzel a negyedik hétvégére 58 millióval sikerült átlépnie az 1 milliárd dolláros bevételt.

rotten
a július 6-8 hétvégéjének bevételi adatai és rangsora

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tom Hanks újabb II. világháborús filmje friss premierdátumot kapott
Következő cikk Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy legalább olyan menő, mint Wonder Woman