Az X – A rendszerből törölve új előzetese alapján megvan a magyarok Hetedikje


Forrás: InterCom

A Liza, a rókatündér rendezőjének, Ujj Mészáros Károlynak az új filmjébe nemrégiben már betekinthettünk egy röpke perc erejéig, most viszont befutott a Hetedik című thrillert idéző X – A rendszerből törölve teljes előzetese.

A hazai mozikban november elsején bemutatkozó alkotással Mészáros sokat vállalt, ugyanis előző filmjétől teljesen eltérően új műfajban próbálja ki magát, ami a legkeményebb skandináv krimiket is megszorongathatja. A hivatalos szinopszisa alapján még a Q-ügyosztály is leizzadna a nyomozás közben:

Éva (Balsai Móni) zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság között összefüggés lehet. Ám Éva rég nem nyomoz. A magánnyal és a félelmeivel küzd, képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában, és kamaszodó, saját problémáival küszködő lányával sem találja meg a hangot. A város választások előtt áll. Az utcákon eluralkodik a káosz. Vandálok, tüntetők, anarchisták teszik lehetetlenné a békés életet – az egyenruhások nem érnek rá egy kétséges, bizonyíthatatlan üggyel foglalkozni. Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt. Péter (Schmied Zoltán) más, mint a többiek, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei messzire vezetnek.

A Lizából több szereplő neve ismerősen csenghet: itt van Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, és Szabó Győző is, akiket Fekete Ernő, Básti Juli, Szirtes Ági, Kőszegi Ákos és Schneider Zoltán egészít ki Kulka Jánossal.

Az előzeteset Bedő Barna készítette, aki olyan filmek trailerén dolgozott korábban, mint Enyedi Ildikó Oscar-jelölt a Testről és Lélekről című alkotása vagy Herendi Gábor Valami Amerika 3 című filmje. Ha pedig hihetünk a nyilatkozatának, akkor egy szövevényes thrillerre számíthatunk, ami a műfaj rajongói számára kötelező darab lesz:

Mikor először megnéztem az X-et, azt éreztem, hogy az elmúlt 20 évben ennyire izgalmas és fordulatos magyar filmet nem láttam.

És egy új poszter is érkezett hozzá:

poszter

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Paul Greengrass is filmet csinált a norvégiai tömegmészárlásról
Következő cikk Így fest Taron Egerton, mint Elton John a készülő Rocketman filmben