Tom Hardy kutyákat ment, míg Daniel Radcliffe elárulja melyik HP szereplő halála fájt neki a legjobban


borito 10

Ahogy Venom Eddie Brock nélkül, úgy Tom Hardy a kutyaszeretete nélkül képtelen önmaga lenni, amit az alábbi videó is remekül bizonyít (illetve ez a csokornyi kép). A színész ugyanis felcsapott a Battersea Dogs menhely védőszentjének, így az otthont kereső kutyáik szekerét meglódítva bemutatja a befogadható négylábúakat, miközben arra ösztönzi az Angolokat, hogy támogassák a szervezet munkáját. Biztosra vesszük, hogy Tomnak már most rengeteg eb hálálkodik:

Kutyákkal az ölünkben mindenről könnyebb beszélni, a BuzzFeed talán ezért is szabadított rá Daniel Radcliffe-re egy seregnyi kutyakölyköt az interjú során, miközben olyan rajongói kérdésekkel bombázták őt, mint a kinek a halála viselte meg a leginkább a Harry Potter-filmek forgatása során:

Egyértelműen Siriousé. Azért is, mert mindez azt jelentette, hogy többet nem dolgozhatok együtt Gary Oldmannel, és ez szomorú volt. Imádtam Garyt, a közös munka elképesztően sokat változtatott rajtam. Ráadásul a karakterének a halála a semmiből jött. Igazán sokkoló volt.

Radcliffe azt is elmondta, hogy gyerekként szerelmes volt Cameron Diazba, a Potter szemüveget megtartotta a forgatást követően és hogy egyszer örömére válna, ha eljátszhatná Elijah Wood testvérét, akivel gyakran összekeverik.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Befutott a Rossz versek első előzetese, ami sokban hasonlít a VAN-ra
Következő cikk Lovasi András – Még nem összes - könyvajánló