Dolph Lundgren elárulta mi történt Dragóval a Rocky IV után


borito 46

Dolph Lundgren a november 29-én debütáló Creed II.-ben tér majd vissza Ivan Dragóként, akinek ezúttal fia, Viktor hívja ki Rocky pártfogoltját, Adonist.

A 60 éves színésszel nemrégiben az Empire interjúzott, akik megkérdezték tőle mégis mi történt a karakterével a Rocky IV-ben elszenvedett vereséget követően:

Alapjában véve a karakterem egy 1985 óta tartó pokolban él, aki mindenét elvesztette. A forgatókönyvnek remekül sikerült megjelenítenie a figura kemény életéből fakadó érzelmi és fizikai szenvedésének hatásait. Ezzel könnyen azonosulni tudtam. Mind a fizikai, mind pedig az érzelmi részével.

Azt eddig is sejteni lehetett, hogy Drago Rocky-val való találkozása és Creed apja gyilkosának fiával való küzdelme egy érzelmi hullámvasutat ígér majd, ami a ringben csúcsosodik ki, Lundgren szavaiból viszont az is kirajzolódik, hogy karakterére nem süthetjük rá egyértelműen a gonosz bélyegét, ennél sokkal árnyaltabb és összetettebbek lesznek a motivációi.

Lundgren Dragóval kapcsolatos félelmeiről és a Florian Munteanu által alakított fiával való kapcsolatáról is beszélt:

Ő egy ikonikus karakterré vált. Az emberek idézik őt és pólókra nyomtatják. Nem akartam tönkretenni ezt a képet. Eddig (a Creed II.-ig – a szerk.) nem láttam rá megfelelő utat, hogy a visszatérése működjön. De most, amikor már elég idős vagyok, ráadásul szülővé váltam az apa-fia koncepció elég jónak tűnt, mivel nekem is erőszakos kapcsolatom volt az apámmal.

A Michael B. Jordannel és Sylvester Stallonéval visszatérő Creed II. egy új posztert is kapott, amin a két ősellenség ismét farkasszemet néz egymással:

poster 3

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A zajos 1986 és Queen varázslat a Népstadionban
Következő cikk Naomi Watts lesz a Trónok harca spin-off sorozat főszereplője