The Little Drummer Girl 1.évad – kritika


The Little Drummer Girl, rendező: Park Chan-wook, írók: Michael Lesslie, Claire Wilson, szereplők: Florance Pugh, Alexander Skarsgard, Michael Shannon, Michael Moshonov, angol-amerikai kémtörténet, dráma, minisorozat, 60 perc, 1 évad, 2018

Realista kémtörténet                  

A minimalista felhang és a lassan csordogáló információs thrillerek idén nagyot szóltak a tv képernyőkön: ott van példának okáért a Képmás is, ami bár sci-fibe oltott kémsztori volt, mégis a krimielemek kerültek előtérbe. Itt a hetvenes évek végére csöppenünk, ahol a Moszad beszervez egy fiatal brit lányt, hogy lebuktasson egy terrorista sejtet. Csodás fényképezés, kimért dialógok és remek casting. Na de, ennek a kimértségnek ára van, mégpedig a betagozódás és ezáltal a felejthetőség.

Igen nívós társaság gyűlt össze, hogy ezt a történetet képernyőre vigyék az alkotók. Egyrészt itt van John Le Carré, akinek írásából már tavalyelőtt az AMC megcsinálta a The Night Manager-t, ami szintén egy kémtörténetet dolgoz fel és nagyon klassz is lett – elég illusztris társasággal eljátszatva, majd itt az újabb regénye, a Kettős szerepben, aminek hat epizódját nem más rendezte, mint a mester Park Chan-wook, akinek neve ismerősen csenghet a bosszú-trilógia kapcsán, melynek kiemelkedő műve az Oldboy volt. A The Little Drummer Girl a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején játszódik, ahol egy Moszad ügynök, Martin Kurtz (Shannon) megpróbál lebuktatni egy palesztin terroristát és egy bombagyártót. Mivel már sokszor elbukott, ezért új módszerrel próbálkozik: egy fiatal színésznőt szervez be egyik segítője, Gadi (Skarsgard) által, hogy férkőzzön a sejt bizalmába és vezesse el az ügynököt a bombakészítőhöz és csapathoz. 1984-ben már egyébként feldolgozták a történetet Diane Keaton és Klaus Kinski főszereplésével, azonban nem váltott ki túl nagy visszhangot.

A hat részes sorozat mind hangulatában, mind lélektanában nagyon szétválik úgy a kétharmadától. Míg az első négy epizód a történeti háttérre és a kémmé válás folyamataira koncentrál, addig pont a sorozat vége felé kapjuk meg azt a löketet, amit mindvégig éreznünk kellett volna. A mesteri trükköket, az aprólékos tervezést és kivitelezést, a lélektani hátterét a kémkedésnek és a “ki is vagyok valójában?” érzését. A fiatal színésznő szerepében Florance Pugh nagyon szépen megbirkózik a szereppel, talán pont emiatt is választottak a színészóriások mellé egy kvázi „kezdőt”, hogy ezzel az időnként esetlenségével is hangsúlyozza a beszerveződés nehézségeit és a személyiségre gyakorolt zavarodott mellékhatásait. A Kurtz-ot alakító Shannon bár zseniális, játéka sajnos az erőltetett akcentus miatt túlságosan manírossá válik, szerencsére nem kapott túl sok játékidőt. Skarsgard pedig kezd betagozódni a mogorva profi típuskarakter szerepébe, azonban talán az ő viselkedése volt a legjobban megindokolva, így érzelmi telítettséget is sikerült neki kölcsönözni.

A látványra és a csodás európai, majd keleti tájakra és városokra nem lehet panasz. Igazán internacionálissá vált ezzel a rengeteg utazással a sorozat. A jelmezek, az apró jellegzetes kütyük és tárgyak, amiket jelzésekre használtak, mind-mind nagyon nosztalgikus retro darabok voltak, tökéletesen visszaadták a 70-es évek végi, 80-as évek eleji divatot és stílust is, hiszen Charlie megjelenésében döntő fontosságúak voltak a megfelelő darabok és színek is.

A történet váza maga az a folyamat, amíg Charlie-t a palesztin terrorcsapat közelébe juttatják és elhitetik velük, hogy az ő oldalukon áll. Iszonyú jó meglátások és érdekes ötletek kerülnek elő, amik a taktikai filmek és a sorozat szerelmeseinek fog kedvezni. Azonban ahogy a szintén Carré regényből készült Suszter, szabó, baka, kém is belefulladt az érdektelenség bugyrába, úgy ez a sorozat is sajnos igen egysíkúvá vált az összképet elnézve, mivel hiába emelkedik ki az utolsó két rész a tömegből, a felvezetés túl hosszúra, ezáltal túl unalmasra sikerült, ami nem megengedhető egy hat részes minisorozat esetében. Park Chan-wook neve nagyon sok reményt ébresztett, hogy beteg gondolatai és groteszk víziói teret kapnak ebben a kordbársonnyal bevont történetben, de helyette csak egy egész jó kémtörténetet kapunk, semmi extrával. A történet végkimenetele is igen kettőssé válik, ugyanis a lélektani harcok és a merev ügynökjelenléttel sikerült elérni, hogy az érzelmi túlfűtöttséggel rendelkező, pusztán hitből és szeretetből cselekvő terroristák kedvelhetőbb csoport legyen, mint az izraeli hírszerzés emberei. Ez a hangvétel nem feltétlen véletlen, ám mindenesetre megkérdőjelezi érzéseinket a történtekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A NASA Vasember megmentésére sietett
Következő cikk A Godzilla: King of the Monsters új előzetesében giga lények giga pusztítást végeznek