Képmás – 1. évad kritika


Képmás (Counterpart), készítő: Justin Marks, szereplők: J.K. Simmons, Harry Llyod, Olivia Williams, Nazanin Boniadi, Sara Serraiocco, Ulrich Thomsen, amerikai dráma, sci-fi, thriller, 60 perc, 2017 – . 1 évad (16)

Kémtörténetek a modern korban

Csendben meghúzódó ékszer ez a nagyon visszafogott, mégis roppant izgalmas kémdráma, ami egyben J.K. Simmons jutalomjátéka is, hiszen dupla szerepben tündököl. Nem hallunk róla ódákat, nem lovagolja meg a mostanában annyira menő popkultúrális vonalat, mégis leköt és témájából adódóan nagyon kell rá figyelni. Vigyázat! Csakis lassú folyású sorozatok kedvelőinek!

J.K. Simmons zsenijét kár, hogy csak az elmúlt években ismerte el igazán a szakma, de az itt nyújtott alakításáért újfent megérdemli majd a díjesőt. A sztoriban ugyanis majdhogynem mindenkinek feltűnik az alteregója, de olyan dominánsan senki sem jelenik meg, mint Simmons karaktere. A történet dramaturgiájában épp olyan titokzatos, mint cselekményében, ugyanis a rejtély, amelyre már rögtön az első részben fény derül, annyira érdekes, hogy csakis erre az egy momentumra egész évadokat lehetne „fecsérelni”, a hogyanokra és a miértekre, de itt teljesen más aspektusba kerülnek a dolgok, mégpedig a politika oldaláról kapunk egy kis betekintést az alternatív világba.

A történet szerint a hidegháború idején sikerült megnyitni egy átjárót, mely saját világunk egyik alternatív univerzumába vezet el minket. Minden ugyanaz, csak apró szösszenetek változtak, így a pillangó-hatást ismerve tudjuk, hogy ezek a kicsiny kis eltérések egészen nagy változásokat is képesek eredményezni, jelen esetben egészen más személyiségeket, valaki életét vagy halálát, illetve a világban uralkodó közhangulatot is tudja befolyásolni. Emiatt a sokkoló tény miatt döntenek úgy a rendszer ítészei, hogy egy szigorúan védett objektumban őrzik ezt az átjárót és még az ott dolgozók közül is csak nagyon elenyésző százalék tudja, hogy pontosan milyen munkát végez, a legtöbben csak megszokásból járnak be. Ilyen ember Howard Silk is (J.K. Simmons), a visszahúzódó kommunikációs munkatárs, akinek naponta csupán annyi a dolga, hogy beül egy kis szobába, felolvas pár szót, egyeztet, majd visszaül a helyére. Azonban az évtizedek óta töretlen monotonitást egyszer csak megszakítja a másik oldal, akik hirtelen elkezdték a harminc éve békésen működő diplomáciai kapcsolatot megbolygatni.

Nagyon érdekes és egyben minimalista stílussal dolgozik a Képmás, amivel sikeresen elbizonytalanít minket, hogy pontosan melyik évben is járunk és akár a mi jelenünket is lehetséges alternatívaként definiálja. Az okostelefonok már megjelentek, de a főleg Németországban játszódó események nagyon idézik ezt a szocreál hangulatot mind jelmezben, mind díszletben, ráadásul gyakran felcsendül a német nyelv is. Írógép az irodákban, hivatalnoki pecsételés, egyenruhák. Ez a soknemzetiségű megjelenés egy plusz töltetet ad a dolognak, ugyanis jól tudjuk a kémfilmekből (Suszter, szabó, baka, kém vagy a kevésbé jól sikerült képregényfeldolgozás, az Atomszőke) hogy Európa, főképp az NSZK és az NDK a hidegháború idején a kémszervezetek melegágya volt, így kiváltképp érdemes ebbe a közegbe és ebbe a hangulatba visszahozni és megágyazni a sorozatban zajló eseményeknek.
A történet folyása baromi lassú, a beszervezések ritmusát követi, ugyanis nagyon résen kell lenni, hogy ki melyik oldalon áll. A neveket érdemes követni, illetve az alteregókat, akik rendszerint nagyon eltérő habitussal rendelkeznek és itt érkezünk el újra J.K. Simmonshoz és az ő zsenialitásához. Nagyon nehéz megalkotni úgy egy karaktert, hogy ennyire eltérő személyiségből már rögtön, mindenféle dialógus vagy tett nélkül, pusztán a kisugárzásból tudjuk, hogy melyik Howard Silkkel van dolgunk. Ráadásul Simmons esetében duplán megterhelő feladat, ugyanis a történet menetét nagyban befolyásolja, hogy két ennyire eltérő személyiségről beszélünk. Simmons képes megváltoztatni a gesztusait és a nonverbális kommunikációs eszköztárát, ami irtó nagy tehetségről tesz tanúbizonyságot.

Rengeteg kérdéssel elkezd foglalkozni a sorozat, ami a dimenziókapu „kiderülése” miatt vált aktualitássá, lásd: a másik oldalon a szerettünk él-e vagy hal, a másikunk élete hogyan alakult, a másikunk élete és családja biztonságban van-e a rendszertől és a másik világtól? Állandó a gyanakvás és főszereplőnk Howard Silk az egyetlen, aki csak saját alteregójában bízhat meg főleg ebben a helyzetben, mikor kezd kicsúszni a realitás a lába alól. Itt nincs kémelhárítás, csak kémképző iskola, itt nincsenek profi kémvadász ügynökök, csak a kapu áldozatai, akik saját sorsukon keresztül nyertek tapasztalatot a másik világról és nincs jó vagy rossz oldal, csupán sértett felek.
Az első évad így egy szépen folyó főképp az irodai közegben és egy-egy magánszemély életén keresztül tálalt diplomáciai kémdráma, de nagyon érződik, hogy még csak a felszínt kapargatják, ugyanis annyival több rejlik ebben a témában a morális dilemmáktól kezdve egészen az emberi és polgári jogokig. Velős kikapcsolódás, amiért J.K. Simmons maximálisan kárpótol minket.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sorrentino Berlusconiról szóló filmjének új előzetese
Következő cikk Helen Mirren szerint Oscar-kategóriát érdemelnének a kaszkadőrök