A csempész (The Mule) rendező: Clint Eastwood, szerepők: Clint Eastwood, Bradley Cooper, Taissa Farmiga, Alison Eastwood, Michael Pena, Andy Garcia, Laurence Fishburne, Dianne Wiest, amerikai krimi, dráma, vígjáték, 116 perc 2018 (16)
My name is Tata
Clint Eastwoodnak már olyan megrendezni egy filmet, mint másnak lefőzni a reggeli kávéját: rutinból megy, nem nyom félre és mindig hibátlant alkot. Hihetetlen, hogy majdnem 90 évesen még szellemileg ennyire aktív az öreg és tévesen ez a film csak dráma és krimi kategóriába van megjelölve, mégis az abszurd humor és a sztereotípiákból fakadó gegek adják a legnagyobb élvezeti faktorát, így egy nagyon kellemes vígjátékról beszélhetünk.
Earl nem fiatal már, a 90-et tapossa és világéletében a tűzliliomjainak szentelte életét. Gondosan ápolta, nemesítette és kiállításokra hordta őket, ezzel mindent és mindenkit a háttérbe szorított. Feleségétől rég elváltak, lányával tizenkét éve nem beszélt. Egyedül unokája a legmegbocsátóbb lélek, ő közel engedi a családhoz, ezáltal néha egy kis bűnbocsánatot tud nyerni, hogy évtizedekig elhanyagolta őket. Mikor kicsúszik a lába alól a talaj és a házát is elárverezik, szembe jön vele egy lehetőség, amit naiv öregemberként képtelen visszautasítani: csak el kell mennie a kocsijával A-ból B-be, ott hagyni egy órára a furgont, majd mikor visszatér a kesztyűtartóban ott lesz a kocsikulcs és szállítmányozásért járó zsíros összeg. Earl természetesen vérszemet kap és megindul a végeláthatatlan csempészet, míg nem a mexikói drogkartell fő beszállítójává válik.
Irtó mókás sztori, egy remegő lábú és kezű öregember ugyan kinek lehetne gyanús? Amúgy akármennyire hihetetlen, megtörtént eseményen alapul az eset, ami a New York Times hasábjain jelent meg, miszerint lekapcsoltak egy 90 éves férfit, aki a Sinaloa kartell csempésze volt. Az egész történet abszurd és a felállását tekintve baromi vicces, hiszen Earl teljesen úgy viselkedik, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ha kell bármire egy kis plusz lóvé, gyors vágókép (akárcsak a Blöffben Avi kuzin utazásai Londonba) és már szeli is az utakat pickupjával régi, klasszikus zenéket hallgatva. Egyébként Eastwood ugyanazt a konzervatív, velejéig rasszista, élcelődő komisz öregembert alakítja, mint korábbi filmjeiben, annyi különbséggel, hogy itt már mindenféle finomkodást mellőz és öreguras huncutsággal kifigurázza a feketéket és a mexikóiakat egyaránt. Mindenkiből viccet csinál és ő maga sem veti meg az öniróniát, mivel igencsak kedveli a fiatal hölgyek társaságát és ezt nem is igyekszik eltitkolni.
A kliséket egészen magas szintre emeli és ezeket figurázza ki, ebben rejlik ennek a filmnek a felszabadító humora. De láthatjuk, hogy Eastwood idős kora miatt már sokkal jobban elhajlik a szentimentalizmus irányába, így legfontosabb üzenete természetesen a család és annak megbecsülése lesz. A filmben a lányát alakító Alison Eastwood a való életben valóban a lánya, ezáltal kicsit személyesebb hangvételű is a film. A párbeszédek nagyon őszinték és egy csepp erőltetett és felesleges jelenet sincs benne. Egyszerre igyekszik megmutatni, hogy Earlnek mennyire nincs vesztenivalója, hiszen az életét miért féltené? Alig van neki hátra. Családja így is kirekesztette őt, a pénzt pedig úgyis szeretteinek és barátainak adományozza, mivel amire szüksége volt anyagi javakra, már rég megvette őket.
Ha úgy nézzük, ő egy kicsit a megöregedett Walter White, aki szintén nem fél a haláltól és minden a visszájára fordul, hiszen azért hanyagolja a családját, mert pont a családja miatt akar rengeteg pénzt szerezni a kartelltől. A mexikóiak is stimmelnek, na meg az, hogy egyszer csak ő lesz ennek a közösségnek a „császára”, ahol Heisenberg néven Walter a legtisztább metamfetamint tudta főzni, Earl pedig Tata néven több kokaint csempészett át egyik államból a másikba, mint eddig bárki. Az FBI értetlenül áll az ügy előtt, így sok vicces pillanatot okoz az is, hogy a halál laza Bates ügynök (Cooper) hogyan próbálja elkapni Earlt. Természetesen ez is egy tipikus macska-egér játék, ahol a két férfi mentalitása nagyon hasonló, így olyan, mintha Bates évekkel későbbi önmagát kergetné. Azonban a történet egyben felkavaró is: Eastwood már valóban ennyire öreg, így bármikor véget érhet ez a csodálatos rendezői pályafutás, ami még mindig szórakoztató perceket okoz a közönségének.
