Megvan a Breaking Bad-film főszereplője


breakBombaként robbant tegnap a hír, miszerint az AMC nem csak a The Walking Dead sikerszériájához kreál egész estés filmet, hanem a 2013-ban véget ért, a drámasorozatok egyik legjobbjának tartott Breaking Badhez is, amiről már azt is tudjuk, hogy ki köré épül majd a sztori, illetve miről is fog szólni.

Az eredeti sorozat alkotója, Vince Gilligan által írt és rendezhetett projekt kapcsán a Slash Film erősítette meg, hogy az eredeti sorozat folytatásáról van szó, ami a “Felina” című záróepizód eseményeit követően venné fel a fonalat, középpontjában az Aaron Paul alakította Jesse Pinkmannal. Vagyis a történet arra összpontosítana, hogy mi történt Jesse-vel, miután elhagyta Albuquerque-t, így a Breaking Bad-film az “elrabolt ember menekülését és szabadságkeresését” mutatná be.

Arról még mindig nem szól a fáma, hogy az AMC a csatornáján vagy esetleg a mozikban mutatná be a filmet, bár az anyasorozat utolsó részét Amerikában több mint 10 millióan nézték, így ha igazán nagyot akarnak szakítani a kulturális jelenséggé vált szériájuk meglovagolásával, akkor a tévéképernyőket választják.

Ahogy az sincs letisztázva, hogy Bryan Cranston Walter White-ként visszatérhet-e (a lehetőség végül is adott hozzá, a kérdés csak az, hogy a karakter tökéletes lezárását bolygatni mennyire szerencsés), de egy nemrégiben kiadott videó alapján rajta nem múlik majd a dolog.

Azt viszont már tudjuk, hogy a Greenbrier álnéven futó film forgatási munkálatait a Sony Pictures Television még a hónapban megkezdik Új-Mexikóban, ami 2019 februárjáig tart majd.

Mit gondoltok, Jesse Pinkman történetének folytatása jó ötlet?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Remek videóban a Gyűrűk Ura szereplőinek és épületeinek valós mérete
Következő cikk 9 modern rapszám, amibe beleszövegelt egy-egy klasszikus film