Sírhant művek (Six feet under), készítő: Alan Ball, szereplők: Peter Krause, Michael C. Hall, Frances Conroy, Lauren Ambrose, amerikai drámasorozat, 55 perc, 5 évad, 2001-2005.
Van élet a halál előtt?
Az HBO a kétezres évek elején (2001. június 3.) egy totál elcseszett családról szóló drámával gyarapította a kultsorozatainak listáját. Valószínűleg nem lesz a tévétörténelemben még egy olyan temetkezési vállalat, ami ennyire a szívünkhöz nő.
A három Golden Globe-díjat is magáénak tudható Sírhant művek 2001-ben startolt. Alan Ball készítőnek – aki az Amerikai szépség forgatókönyvét is jegyzi – azt mondta az HBO a pilot megtekintése után, hogy szeretik a karaktereket, jó a sztori, de egy kicsit túl biztonságos az egész, szóval meg kéne oldani, hogy nagyobb legyen a zűrzavar. Kétségkívül sikerült felnőnie a feladathoz, mert ennyi abszurd és bizarr topikot már régen láttunk képernyőn, ráadásul akkoriban ezek pláne újnak számítottak. A központi téma a halál, a sorozat viszont mégis az életről szól; a hétköznapi értelemben vett életről. Pár átívelő szálat leszámítva valójában csak erősen bajos karakterek mindennapjait nézzük végig, ahogy túlélik és megélik az életet, valamint a halált.
Lehetsz pornószínésznő, gyerek, sportoló vagy nyugdíjas, egyszer úgyis meghalsz. Ezt a Fisher család mindenkinél jobban tudja, hiszen temetkezési vállalkozást üzemeltetnek a családi házban. Mindent tudnak a szakmáról, ők döntik el, hogy miután meghaltál önkielégítés közben vagy a fodrásznál vagy betegségben vagy épp baleset áldozataként, utána nyitott koporsós temetést kapsz e vagy hamvasztanak. Azonban ennél furcsább, modern kori Addams family-t keresve sem találhatnánk a környéken. Alapból meglehetősen groteszk lehet gyerekként egy ilyen közegben felnőni, de még furcsább lehet megörökölni ezt a hivatást.
A Fisher család történetébe ott kapcsolódunk be, amikor az édesapa autóbaleset következtében éppen meghal és így a sorsa elől mindig menekülő idősebbik fiára és annak melegségét felvállalni képtelen, de a temetkezési szakmában már jártas öccsére marad a biznisz. Ráadásul ott van még a karót nyelt anyuka, aki csalta a férjét és legkisebb kamaszlányuk is, aki művész akar lenni, amihez tehetsége és mindenféle kábítószere is van. Az őket kiegészítő mellékkarakterek éppen olyan pontosan vannak megrajzolva, mint a főszereplők és olyan komplex és életszerű történeteket diktálnak végig, amikben nem lehet könnyen hibát találni, ráadásul folyamatosan át van itatva fekete humorral a sorozat, ami miatt a legnagyobb sírás közben is elkezdünk röhögni.
A Sírhant műveket azonban nem csak a témája és felejthetetlen karakterei tették eredetivé. Iszonyatosan jók a képzelgős jelenetek, amikben a szereplők a hullákkal való fiktív beszélgetéseikben próbálják megérteni önmagukat és túl lenni traumáikon. Gyönyörűek a metaforikus részek és kőkemények a párbeszédek. Nagyon komoly drámai hangulatot diktál az összes furcsaságával együtt. Minden rész egy halálesettel kezdődik, majd az egész epizódban végigkísérik azt, ahogy a holttest megérkezik a vállalathoz és megrendezik a temetést. Annyira durván, szinte kézzelfoghatóan jelen van a halál, amiről mégis olyan könnyen és rutinosan értekeznek, hogy zavarba ejtik a nézőt. Ennél sokkal súlyosabb lesz szembesülni azzal, hogy valójában mennyi másfajta halál van azelőtt, hogy az ember élete véget érne. Folyamatosan vége lesz egy csomó dolognak; egy kapcsolatnak, egy szakasznak, egy estének, csak ezek a témák nem kapnak hagyományos temetést, ezek a gyászok annyira személyesek és intimek, hogy ezekről más nem is tudhat.
A sorozat egy csomó mással is kényelmetlen helyzetbe hoz, de nem azért, mert szemétkedik, hanem csak felvállalja önmagát és a karaktereit. Érdekes lesz látni az idősek szexuális életét és elismerésre méltó, hogy ilyen nyíltan és közelről mutatnak be egy meleg párkapcsolatot, de abban is segít, hogy megmutatja, milyen nehéz egyes traumák feldogozása.
Tipikus minőségi, óriási nézettséggel rendelkező sorozat volt a Sírhant művek, amit hasonló stílusban semmi nem pótolt azóta sem. Egyszerre tudott meghatni és megnevettetni, a karakterek kínja kinyúlt a képernyőről és húsig hatolt, de mégis mindig volt valami könnyed az összes nehézségükben.
Óriási, hogy egy ilyen szinten halálközpontú széria mégis inkább az életről szólt végig, pedig nem adott nekünk nagy megfejtéseket, csak folyamatosan elgondolkodtatott és most már mi is biztosan tudjuk, amit az egyik szereplő mondott: az élet akkor is kibaszott nehéz, amikor könnyű.
