9 érdekesség az Amerikai szépségről


American Beauty1999-ben a tapasztalatlan brit színházi rendező elkészítette az Amerikai szépséget, a többi pedig történelem. A film besöpört öt Oscart és elévülhetetlen hatást gyakorolt az amerikai mainstream kultúrára. Erről a klasszikusról gyűjtöttünk össze 9 olyan érdekességet, ami még a legnagyobb rajongók számára is újdonság lehet.

1.) A film eredeti forgatókönyve számos változáson esett át, mire elnyerte végleges formáját. Az átírások során például kikerült egy Frankkel kapcsolatos cselekményszál is. A háttértörténet Frank férfiszeretőjét mutatta volna be, akivel Vietnámban volt viszonya.

2 62.) A közhiedelemmel ellentétben a film férfiszemnek oly kedves poszterén, nem Mena Suvari hasa látható. A színésznő hiába nyújtotta élete alakítását a szívdöglesztő tinilány szerepében, azonban a filmplakáton mégis más adja karaktere hasát. Név szerint egy Chloe Hunter nevű modell, aki később olyan kevésbé sikeres mozikban kapott szerepet, mint a Spun vagy a Channels.

3 4

3.) A film azon képsora ahol Lester a Smiley Burgernél dolgozik, eredetileg éjszaka rögzítették. A nappali körülmények csak utólagosan lettek helyreállítva, azonban így is megfigyelhető, hogy a jelenetben egyáltalán nincsenek árnyékok.

4.) Angela szerepére a kilencvenes évek egyik legfelkapottabb gyermekszínészét Kirsten Dunstot is felkérték. Azonban az akkor mindössze tizenöt éves színésznő a forgatókönyv áttanulmányozása után elutasította az ajánlatot, ugyanis nem állt rá készen hogy intim közelségbe kerüljön Kevin Spacey-vel.

5 7

5.) A film történetét Amy Fisher és Joey Butafocco esete ihlette. Történt ugyanis hogy a kilencvenes évek elején az akkor tizenhét éves Fisher arcon lőtte a boldog házaséletet élő szeretője nejét. Az azóta csak a Long Island-i Lolitaként emlegetett nő végül hat évet töltött börtönben, majd íróként helyezkedett el.

6 46.) Meglepő, de egy rövidke szerep erejéig Bruce Cohen, a film producere is feltűnik a filmben. Ő a pincér abban az étteremben, ahol Ricky dolgozik.

7 5

7.) A film bemutatásakor Thora Birch 17 éves volt, ez pedig komoly bonyodalmakat okozott a mindössze pár másodperces vetkőzős jeleneténél. Ugyanis az Államokban érvényes törvények alapján ehhez írásos szülői engedélyre volt szüksége, ráadásul a forgatáson a gyermekvédelmi szerveknek is képviseltetni kellet magukat.

8 48.) A korábban is említett eredeti forgatókönyv Frank szeretőjén kívül még tartogat egy igencsak érdekes meglepetést. A készítők ugyanis egy merőben eltérő lezáráson gondolkoztak, ahol Ricky és Janey lesz megvádolva Lester meggyilkolásával. Azonban a tesztközönség megvétózta az ötletet, így a finálé újraforgatásra került.

9 39.) Lester Angelával kapcsolatos fantáziálása mellett talán a zacskós jelent számít a film legikonikusabb mozzanatának. Alan Ball forgatókönyvíró saját elmondása szerint a valóságban is találkozott a jelenséggel, miközben a World Trade Center plázájában ebédelt. Annyira megérintette a szélben táncoló nejlonzacskó látványa, hogy egy az egyben beleírta a szkriptbe, ez pedig telitalálatnak bizonyult.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kedvenc sorozataink (Sírhant művek, Drót, Lost) első és utolsó képkockái - videó
Következő cikk Chris Pine harcba száll Skócia függetlenségéért - Outlaw King előzetes