“Felfüggesztették” a Bohém rapszódia rendezőjének Bafta-jelölését


bo

A Bohém rapszódia rendezője elleni zaklatási vádak miatt a brit filmakadémia “felfüggesztette” Bryan Singer jelölését, ám a film továbbra is a kiemelkedő brit alkotások mezőnyében szerepel – írta a BBC hírportálja a szervezet közleménye alapján.

A Queen együttes énekese, Freddie Mercury életéről szóló Bohém rapszódia összesen hét jelölést kapott, hat kategóriában még esélyes a díjakra, melyeket a hétvégén adnak át.

A vádak a The Atlantic című magazin egy cikkében jelentek meg, négy férfit idéznek a lapban, akik “nyilvánosan még nem szólaltak meg”. Az 53 éves rendező tagadta a vádakat.

Singert három héttel a Queen-film befejezése előtt menesztették, mert “megbízhatatlan magatartást tanúsított a forgatáson, neve azonban a stáblistán maradt.

A Bafta szerdai közleményében azt írta, az amerikai rendező állítólagos tettei “teljesen elfogadhatatlanok és összeférhetetlenek” az akadémia értékeivel. Figyelembe veszik, hogy a rendező tagadja a vádakat, ám a felfüggesztés érvényben marad, amíg nem tudni, mi lesz a cikkben tárgyalt ügyek kimenetele.

Singer többek között az X-Men – A kívülállók és a Superman visszatér című filmeket rendezte, a Bohém rapszódia öt kategóriában esélyes az Oscarra, az amerikai filmakadémia díjára.

(mti)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Újabb két évad készül a már most is rekordhosszú A Simpson családból
Következő cikk Woody Allen beperelte az Amazont, amiért nem mutatják be az új filmjét