Love, Death & Robots, készítő: Tim Miller, szereplők: Scott Whyte, Nolan North, Matthew Yang King, amerikai animációs antológiasorozat, 5 – 16perc, 2019 (18)
Black Mirror újratöltve
Ha hiányzik az alcímben említett sorozat, és igényed van a brutális, elmés mégis nagyon mély történetmesélésre alig pár percben, akkor ezek az animációs kis novellák remek kikapcsolódást nyújtanak, főleg, hogy a stíluskavalkád mellett rengeteg filozofikus kérdést is boncolgatnak, mindezt hol absztrakt, hol teljesen élethű számítógépes grafikával tálalva.
A Netflix hazai népszerűségét mutatja, hogy már rögtön a streaming oldalra való felkerülésekor lehetett hozzá magyar feliratot választani és szerencsére ez a tendencia növekedni látszik az utóbbi időben, hiszen már sokkal több sorozat érhető el ilyen opcióval, mint korábban. A végeredmény, hogy egyre inkább megéri előfizetni rá, hiszen többek közt olyan remek sorozatokkal találkozhat az itthoni közönség, mint ezzel a 18 részből álló felnőtt antológiasorozattal. A részek nagyon vegyesek, mind témájában, mind animációs stílusban, mind epizódhosszban. Van 5 perces kis szösszenet is, de általában 16 perces részekről beszélhetünk, ami a címben említett „Szerelem, halál és robotok” témakörön belül mozognak. Iszonyat jól van felépítve az ötlet, hiszen teljesen a késő Y és kora Z generáció ízlésére vannak szabva az adagok, mivel ez a korcsoport falja leginkább a sorozatokat és nekik már nem csak mennyiségi, hanem minőségi elvárásuk is van. A részek kellően rövidek ahhoz, hogy ne unjuk el magunkat és vizuálisan is annyi izgalmat tartogat egy-egy egymást követő epizód, hogy időnk is alig van feleszmélni, hogy most egy újfajta befogadói hozzáállást igényel a soron következő látványvilág. Így nem csak az elménket, de a szemünket is „csatába hívja” ez a remek kis széria, hiszen a hangsúlyok is váltakoznak a részek között. Hol egy cuki robotos – cicás posztapokaliptikus világba csöppenünk, ahol az emberek kipusztulásáról szóló elméleteket hallgathatunk (Three Robots), hol egy végig pszichedelikus punk stílusú neonforgatagban pásztázunk végig egy meztelenül rohangáló sztriptízest és az őt üldöző vérben tocsogó gyilkost (The Witness). Iszonyú nagy a kontraszt és pont ez teszi az egészet túl sokká, de most a szó legpozitívabb értelmében.
A részek attól ennyire különbözőek, hogy csomó remek stúdió adta hozzá a keze nyomát, példának okáért a Blur Studio, aminek többek közt a Sonnie’s Edge, a Suits, a Shape-Shifters részek köszönhetőek, a látványviláguk fenomenális, irtó jó szörnyeket képesek készíteni és a grafikájuk közel áll az anime stílushoz, mégis a számítógépes játékok komolyabb karakterei felé közelítenek. A Digic Pictures rövidfilmjei után elkezdhetünk félni, hogy lassan már hús-vér színészekre nem is lesz szükségünk, annyira élethűek a megalkotott emberek, mind mozgásban, mind arcmimikában. Nekik köszönhető az Ice Age és a Secret War részek. De a többi stúdió is nagyot alkotott: Blow Studio, Pinkman Tv, Unite Image, Able & Baker, Passion Animation Studio és még sorolhatnám. Nagyon változatos, mégis a témát tekintve egy koherens egész, amit ezek a rövidfilmek megtestesítenek.
A történetek közt szerepel olyan, amiben klasszikus kínai mese keveredik a steampunk fémes látványvilágával (Good Hunting), van, ahol az alternatív világok látványos szörnyei vívnak csatát egymás ellen a termőföldeken (Suits), vagy épp egy hűtőszekrényben (Ice Age). A történetekben szintén nagy szerepet kap a technológiai fejlődés, ahogy ez a Black Mirror főbb ismertetőjegye is, azonban itt a technológiát nem kifejezetten morális – erkölcsi kérdéskörök övezik, mivel leginkább a közeljövő veszélyeire figyelmeztet bennünket, hanem sokszor a nagyon távoli jövőbe kitekintve már identitásvesztést is feltételez ez az új kor, így személy szerint az egyik kedvenc részemben, a Zima Blue-ban már megláthatunk egy olyan típusú elveszettség érzést, amihez leginkább az Aranypolgár ominózus jelenetét tudnám hasonlítani a „rózsabimbóval”, hiszen minden fejlődés és minden életünkben elért siker ellenére mégis csak a kezdetekhez, a mi kialakulásunkhoz vezethető vissza az a kezdetleges személyiség, amelynek béklyót nem ereszthetjük el soha.
Nagyon szuper, összetett, irtó sokrétű és baromi látványos a Love, Death & Robots. Így tényleg ajánlott, főleg darálós üzemmódban, mert majdnem minden rész végén van egy brutálisan jó csattanó, ami bár olykor kiszámítható, de gyorsan túljutunk rajta, annyira nagy az adrenalinlöket, ami átvezet a következő epizódra. Reméljük, lesz még ilyen gyűjtemény, mert ezt piszkosul élveztük.
