Shazam! rendező: David D. Sandberg, szereplők: Zachary Levi, Michelle Borth, Djimon Hounsou, Mark Strong, Jack Dylan Grazer, amerikai képregényfilm, 132 perc, 2019 (12)
Képregény-matiné
A XXI. század 2D-s Disney meséinek szerepét mára átvették a képregényfilmek, ahol egy darabig a Marvel színes-mókás kombója élesen szemben állt a DC komor-sötétszürke atmoszférájával. Az Aquaman elkezdte, a Shazam! pedig folytatni igyekezett a gyerekekre koreografált elbeszélésmódot, a gond csak annyi, hogy most nem gondoltak a felnőtt nézőkre.
A DC-Warner filmjei már sajnos rengetegszer okoztak csalódást nekünk, így nem csoda, hogy filmek tekintetében leginkább a Marvel-nek szavaz bizalmat a közönség. A tv-ről viszont ne feledkezzünk meg, hiszen a hanyatlás után rájött a DC, hogy sorozatokban kitűnni ma újra akkora erény, mint a filmvásznon szerepelni, így nem ördögtől való kijelentés, hogy a DC sorozatok (mostanság Gotham, A zöld íjász, The Flash, régebben az Adam West-es Batman, Wonder Woman Lynda Carter főszereplésével, na meg a Shazam! is futott 1974 és 76 között) sokkal népszerűbbek és ismertebbek, mint a Marvelesek (The Defenders, Luke Cage, Jessica Jones, Agent of S.H.I.E.L.D., stb.), habár mindkét brand minőségi munkája nagyon változó. A lényeg, hogy mindkettő a maga módján és a korhoz alkalmazkodva megpróbál érvényesülni. A Shazam! jelen esetben roppant szórakoztató és a gyerekkor megragadásával egy olyan eredettörténetet tár elénk, amit egy 14 éves szemén keresztül tálalnak nekünk, amiből egyszerre fakadnak a film előnyei és hátrányai.
A legnagyobb erénye, hogy tele van gyermeki naivitással és ártatlansággal, aminek köszönhetően nagyon őszintén képes beszélni a család és a barátság fontosságáról, a határaink kiismeréséről, és a szupererő által megkapott felelősségválalásról (ahogy Pókember is megmondta, a nagy hatalom nagy felelősséggel jár). A történet szerint a haldokló mágus keresi méltó utódját, aki a hét főbűnt kordában tudja tartani és megvédi a hét világot a pusztulástól. Ez csak és kizárólag egy tiszta szívű lélek lehet, aki képes megfelelni ennek a kritériumnak és nem tudja a gonosz elcsábítani. Billy Batson, a 14 éves árva fiú új nevelőszülőkhöz kerül, ahol rögtön lesz 5 testvére, akik mondani sem kell, mindegyikük egy külön csodabogár. Legközelebb a vele majdnem egyidős Freddyhez kerül (Jack Dylan Grazer, aki ismerős lehet az AZ-ból és a Csodálatos fiúból), aki miután Billy „Hirtelen 30” lesz, vagy látszólag több, a rengeteg képregényes háttértudásának segítségével igyekeznek kikísérletezni, hogy mire képes Billy Shazamként. Ezzel sajnos rengeteg idő megy el, a sok gyakorlás, a Youtube-sztárrá válás teljesen felesleges, leginkább a poénok indikátorai, mivel semmilyen dramaturgiai szerepe nincs. Még a szuperellensége, Doctor Sivana (Mark Strong) sem a neten talál rá, így végképp le lehetett volna faragni a játékidőt a történetiség javára.
Maga a képregény is egy viszonylag sötétebb tónust követ, a komolytalankodás túlságosan elhúzódik emiatt és kicsit úgy hat, mintha a technikai fejlődésben kicsit visszamaradt apuka megpróbálna nagyon gyorsan felzárkózni a mai fiatalok gondolkodásmódjához és egyszerre akarja megmutatni mindazt, amit erről a korosztályról tud vagy tudni vél, ami roppant felszínes tapasztalat. Emiatt annyira sablonosak a gimnáziumi kötekedések a gatyahúzogatással, a videojáték-függők tudatlansága a külvilágról, a Youtube-sztárság hatása a fiatalokra és emiatt akadnak benne logikai buktatók is, mint például a megmentésre szánt statiszták is csak épp akkor rohangálnak a helyszínen, amikor a kamera átvált és valaki életveszélyben van, egyébként látszólag üres a terep.
A másik szembeötlő hiány a CGI kidolgozatlansága, ami a korábbi felvezetéshez visszakanyarodva talán direkt lehet, emiatt is kaphatta meg a 12-es korhatárt, mivel a gyerekkel simán mehetünk megnézni a filmet a moziba, mert a hét főbűn bár nagyon jó ötletnek tűnik vízköpőként ábrázolva, bántóan légiesek és játék-szerűek. Mark Strong főgonoszként rutinból hozza a rosszfiút, a motivációja is érthető és Strongot lehetetlen kizökkenteni ebből a gegből, amit Zachary Levi infantilis játéka épít köré. A gyerekszereplők is igen szórakoztatóak, mindenki szerethető és a maga módján roppant vicces. A jól belógatott film végi vidámparki csattanó pedig nagyon ütősre sikerült, természetesen esélyt adva egy újabb szuperhős világépítéshez.
A sors – és a tudatos marketing – fintora, hogy eredetileg Shazam! az első képregényekben (Fawcett Comics 1939-1953, DC 1972-től) Captain Marvelként szerepelt, majd jött a Marvel és 1967-ben a saját kapitányává kiáltotta ki a karaktert, így lett végül Shazam (hat Isten erejét birtokolja a név tulajdonosa: Solomon, Hercules, Atlas, Zeus, Achilles és Mercury). A filmek moziba kerülése így nem véletlen, lényegében az egy hónapja bemutatott Marvel kapitány DC verziója jött most ki egy kicsit másfajta stílusban és a gyermeki ént megkopogtatva. Egyszernézős szórakozás, de semmiképp sem egyedi és végképp nem DC-s.
