Pokémon – Pikachu, a detektív (Pokémon Detective Pikachu), rendező: Robb Letterman, szereplők: Ryan Reynolds Bill Nighy, Justice Smith, Kathryn Newton, amerikai családi kalandfilm, 104 perc, 2019. (12)
23 évvel a Pokémon-franchise útnak indulását követően megkaptuk az első élőszereplős filmet a zsebszörnyekről, ami bár elszórakoztatott minket, egy kis hiányérzetet is hagyott bennünk.
Bár hazánkban a kétezres évek elején élte fénykorát a Pokémon-láz, hála az itthon is hatalmas sikerrel futó sorozatnak, a zsebszörnyek iránti világszintű imádat a mai napig tart. Az 1996-ban a Nintendo berkein belül indult játéksorozat néhány évente újabb és újabb részekkel jelentkezik (a legutóbbi tavaly jött ki, a legújabb pedig idén év végén jelenik majd meg), az anime sorozat a mai napig nagy sikernek örvend, Japánban ráadásul a legnagyobb brandek között tartják számon a Pokémont.
Nem meglepő tehát, hogy előbb utóbb eljutottunk oda, hogy egy élőszereplős filmet is kapjunk a különleges tulajdonságokkal megáldott hol cuki, hol furcsa lényekről. A Pikachu, a detektív története szerint Tim, aki fiatalkori pokémon mesterré válásról szőtt álmait felcserélte a banki alkalmazottak „izgalmakkal teli” életére, szomorú híreket kap rég nem látott nyomozó édesapjáról. Az apuka ugyanis rejtélyes körülmények között elhunyt, ezért Timnek el kell utaznia Ryme City-be, egy olyan helyre, ahol az emberek és a pokémonok korlátozások nélkül szabadon élhetnek egymás mellett. Tim itt fut bele egy korántsem átlagos Pikachúba, akit nemcsak, hogy megért, de az apró villámszóró rágcsáló még meglepő információkkal is szolgál Timnek. Szerinte ugyanis Tim apja nagyon is életben van. Tim tehát koffeinfüggő kétértelmű viccekkel dobálózó újdonsült társával megpróbálja felderíteni édesapja eltűnésének körülményeit.
A Pikachu, a detektív talán egyik legnagyobb erénye a külcsín. A pokémonok kissé realisztikusra vett dizájnjai remekül néznek ki, bár néhány zsebszörny talán kicsit bizarabb lett a kelleténél (rád nézek Gengar), ezért célszerű, ha a legkisebb gyerekeket nem erre a filmre viszik el a szülők. Az akciók is látványosak, Pikachu pedig még sosem festett ennyire édesen. Éppen ezért vicces képzavar, hogy az eredetileg Ryan Reynolds hangján megszólaló Pikachu csak úgy dobálózik a felnőtteket megcélzó poénokkal. És bár tény, hogy ennek a filmnek a pokémonok a valódi sztárjai, sokat javított volna az összképen, ha a hús-vér szereplőket sem hanyagolják el a készítők. Az emberi szereplők ugyanis mind egydimenziós, klisékre épülő karakterek, akik a szintén ezerszer látott történettel együtt hamar a feledés homályába vesznek a stáblista után. A klisés történetet még akár meg is bocsáthatnánk, ha a film legalább egy apró tanúsággal szolgálna, amit aztán kilehetne vesézni otthon a gyerkőcökkel. Csakhogy erre is hiába várunk. A jók győznek, a rejtély megoldódik, annál magvasabb gondolat azonban nincs a filmben, minthogy Pikachu cuki, egy pokémonokkal teli világban pedig kicsit menőbb lenne az élet.
Ami nagy kár, hiszen lehetett volna nemhogy nyúl-, de akár egy pikachufarknyival is több ez a film egy színes-szagos másfél óránál. Csak nem lett. Ettől függetlenül korrekt kis családi filmet kaptunk, amiben a látvány ott van a szeren, a viccek is jók, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jött meg a kedvem újra előkapni a padláson porosodó game boyomat hogy újra összegyűjtsem kedvenc pokémonjaimat, de azért jó lett volna, ha kicsit többet is nyújt a Pikachu, a detektív egy marketingfogásnál, ami újra felizzítja a zsebszörnyek iránti rajongást Japánon túl is. A bennem élő kisgyerek, akinek minden vágya volt, hogy felváltva legyen jedi és pokémon mester nem tudja nem szeretni ezt a filmet, ha azonban nálatok elmaradt a pokémon-láz, egy széket vonjatok le a pontszámból.
