Elio, rendezték: Madeline Sharafian (a sztoriboardokat végig), Domee Shi (aki befejezte), Adrian Molina (aki elkezdte); főszereplők: a végtelen univerzum fajai és fajsúlyos mondanivalók; animációs ifjúsági/családi sci-fi dramedy, 98 perc, 2025 (12)
A magány nem jár egyedül
Kicsit hányattatott sorsa alatt rendezőcserét, komoly átírást, sztrájkokat, megduzzadó költségeket és több, mint 1 éves csúszást halmozott föl a Pixar idei alkotása, a Toy Story 30. évfordulója előtt fél évvel mozikba került Elio. A marketing nem volt az egekben és valószínűleg el is hullik a nyári dömpingben a film, viszont ezen előjelek után egy igazán kellemes meglepetés érheti azt, aki beül eme érzelmi és látványbombára.Az Elio eredetileg még a tavalyi tavasz nyitánya lett volna, azaz több, mint 3 hónappal az Agymanók 2 elé tervezték. Adrian Molina, a Coco írója és bizonyos jeleneteinek társrendezője kezdte összerakni gyerekkori élményeire alapozva, leginkább megragadva azt, milyen érzés lehet felnőni egy katonai bázis mellett, miközben saját magad egy kívülállónak érzed a közegedből. Molina a művészeti tanulmányaiban és a filmezés során találta meg csak helyét, amivel ráeszmélt, hogy egyáltalán nem annyira különc, mint gondolta. Ezt a fajta személyes szálat a Pixar mostanság többször a felszínre engedte két franchise darab között, a Pirula Panda és az Elemi alapvetően rendezőik fiatalságáról szólt, sőt a Lucában is akadtak hasonló elemek, csak másképp.
Nem nehéz tehát látni, hogy Elio űrlényekkel való találkozása szimbolizálja Molina egyetemi felszabadulását, viszont pont ilyen előzményekkel lett igazán derült égből villámcsapás, amikor több évnyi munka után dobbantott a projekt éléről, mert mégsem igazán érezte úgy, hogy be tudná fejezni. Mostanra kiderült, hogy inkább a 2029-re belőtt Coco 2-vel töltené idejét. Ismerve a Pixart, simán előrejöhet az még, de azért 10 év szünet így is lesz a jelenleg eléggé megkérdőjelezhető létjogokkal élő folytatás előtt.Molina dolgozott annyit az Elión, hogy a rendezők céhének szabályai szerint megmaradjon direktori mivolta. Helyét ketten töltötték be, a pandás Domee Shi és a sztoriboardosból előléptetett Madeline Sharafian, aki eddig a Lelki ismeretek előtt moziban futó 2D-s kisfilmet rendezte dirigálta csak, ám mindkét kollégáját jól ismerte, korábban pont a Coco és a Pirula Panda sztoriboardosa volt. A 3 író maradt, ők csupa említett címért felelősek korábbról: Pirula Panda, Lelki ismeretek, Luca.
Épp folytak a szinkronmunkálatok, amikor kitörtek a sztrájkok, ezzel pedig America Ferrarra ment a levesbe, aki időegyeztetési gondok miatt nem tudta felmondani maradék szövegét, így helyére Zoe Saldana került, akire viszont teljesen új szövegkönyv várt, hisz Molina anya-fiú személyességét utódai átalakították, Olga karaktere ezzel nagynénivé vált, Elio pedig árvává. A 2023-as teaser még az eredeti koncepcióból való, az összes jelenete átíródott és persze a családi képet is lecserélték, ahol még Olga az anya.
Nem volt tehát egyszerű élete a mozinak, hisz egy mexikói-kaliforniai készítő kisfiú életrajzi párhuzamait nem tudta volna jól befejezni egy kínai-kanadai és egy örmény származású amerikai nő, így bár a latin vonal megmaradt, sokkal több mélyebb vonulat és témafeszegetés érkezett. Örömmel mondhatom: szerencsénkre! A Vaiana 2-vel ellentétben itt egyáltalán nem érezni erőltetésnek a menet közbeni koncepcióváltást (vagy inkább kiegészítést), megtette hatását, hogy az írok sokat beszélgettek szakikkal a gyerekkori kirekesztettségről, a mindenkori magányosságról, a fiatalkorban elvesztett szülők feldolgozásáról és az emberi főhősök közti viszonyrendszerről, ahol két mentálisan nem a legjobb formájukban lévő, kihangsúlyozott generációs különbségből adódó feszültség mellett kényszerből együtt élő csonkacsaládot láthatunk. Ez utóbbiból a gyámsági rész nem annyira emelődik ki, de ez nem baj, arra épp ott a Lilo & Stitch.Mint látható, a Pixar most se szűkölködött mély és komoly témákkal, amik tőlük persze nem idegen, meglepő a Marveltől volt a Mennydörgők*-ben. De ahogy ott is nagyon éltettem a fontos társadalmi tartalmat, itt is tudom. Néha vannak Pixar alkotások, amikről nem igazán várjuk azt az extra zsenialitást, ami naggyá tette a stúdiót és az Elio pont ilyen, „oké, jön, megtörténik” kisugárzással érkezett, a szokásos hype-ot érzet nélkül, így pedig hiába jelent egy fix garanciát közel 30 film óta az I-re felszökdelő lámpa, mégis tud kellemes meglepetést okozni. Mert ez egy sokkal egyszerűbb, egy lazítósabb apróságnak mutatta magát, mint ami rejlik a szíve alatt, pláne ha a fenti témák közül csak egyet is személyesen megéltél korábban.
Elio nem találja magát szülei halála után, nem gondolja úgy, hogy beleillene a társadalomba és legfőképp annak normáiba, ahhoz túl különcnek érezte lényét korábban is, annyira, hogy kitalált egy teljesen saját nyelvet, amit csak az őseivel közösen beszélt. Bár Olga nagynénje nagyon igyekszik, nem igen bír kedvében járni, ráadásul stressztelennek sem nevezhető munkája a katonai légibázison, ahol az űrt figyeli. A kissrác beszökik egy még megnyitás előtt álló látogatói központba, ahol lenyűgözi a csillagok szerte nagy világa, s úgy tűnik, bár továbbra is a saját magának való, nagyon introvertált módján, de megtalálta élete új értelmét.
A környékbeli más katonagyerekkel sem találja túlzottan a közös hangot, pedig ad esélyt a beilleszkedésnek, míg Olga már annyira ki lesz tőle, hogy elküldi a bázishoz közeli sátras nevelőtáborba. Elio a Földön egyre kevésbé érzi otthon magát, így fejébe veszi, hogy elraboltatja magát az űrlényekkel, hátha galaktikusan van valami olyan hely, ahová szívből tartozhatna, hátha talál rendes barátot, aki elfogadja olyannak, amilyen (ha nem kisgyerekről lenne szó, ez a szál simán lehetne romantikus is), merthogy a földön ezekben már nem hisz.Hogyhogy nem, épp most veszik fel velünk a kapcsolatot, egy összekuszált félreértés végett pedig Eliót a Föld vezetőjének hiszik az idegenek. A fiú végre úgy érzi, talált magának való csodát, vissza se akar nézni szülőbolygójára és megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy új helyén maradhasson, ami kapóra jön, mert a tagfelvételt egy krízis miatt pont az orra előtt zárják le. Felajánlja szolgálatait, hogy a Föld vezéreként bebocsátásáért cserébe béketárgyalásokba kezd egy olyan néppel, akikhez eddig senki nem mert közeledni. A nagy előzetes tovább megy, én nem tenném és remélem nektek sincs meg kapásból, merre.
Nem hiába tértem ki a legfőbb alkotók korábbi munkáira. Bár a Cocóból tényleg csak a rassz és a főhős kora jött át, a Pirula Panda és a Luca érzelmisége plusz a Lelki ismeretek látványa remekül kombinálódik ebben a 98 percben. A Pandát és a Lucát sokat tartják amolyan testvérfilmeknek, ami nagyjából ugyanazokat a témákat veti fel, csak két különböző nem és földrajzi hovatartozás változtat a „hangulati skinen”, így pl. a Lucában nyilván nincs mondjuk menstruációs áthallás. Akiknek tetszett valamelyik, netán mindkettő, annak kizárt, hogy az Elio ne jöjjön be.
De az idei alkotás annyiban mindenképp többet tud, hogy ezúttal nem csak egy központi mélytéma van – igaz, a fentiek néha rosszul egyensúlyoznak egymás közt – és így talán többeket szólít meg, másrészt ezúttal a vizualitás toronymagasan jobb és eredetibb. Hisz most nem egy specifikusan 2002-es torontói kínai negyedet, vagy egy ’60-as évekbeli olasz halászközösséget látunk untig ismételt sellőadaptációként, csak épp habfiúval.Szemkápráztatóan gyönyörű az eredetisége a Pixar legújabb fantáziavilágának. Meglátszik, hogy az animátorok nem sztrájkoltak és hogy a sztori ezen része kevesebb belenyúlást kapott, így javukra a +15 hónap. Ez az Egy bogár élete óta a Pixarnál dolgozó veterán Harley Jessup búcsúja, aki ezúttal is abszolút moziba való dizájnokat tervezett mind a lényközösség kvázi díszletei és kellékei kapcsán, mind magukkal az idegen létformákkal, amik amúgy ismeretlen ismerősök. Ahogy az írók a mentális dolgokról beszéltek szakmai személyekkel, úgy a rajzolók biológusokkal, hogy mi lehetne egyszerre természetes, mégis eredeti és azonnal a filmhez köthetően jellegzetes, ám nem túlhasznált megoldás. Nincs olyan karaktermodell, ami teljesen valakinek a saját fejéből pattant volna ki, mindent egy földi, ismerősnek ható valamiről mintáztak, legyenek azok növények vagy mikroszkopikus életformák. A legnagyobb kihívás az lehetett, hogy miképp tudták elérni, hogy mindenki kellően érzelemdús legyen, pontosabban kifejező, még akkor is, ha épp nincs szeme. Ez maradéktalanul sikerült!
Az erős sci-fi kötődés jelen, s bár most nem azonosítottam be olyan konkrét jelenetismétléses easter egg-get, amiben oly profi a Pixar, bevallom, ez az én hibám, a mozi ugyanis annyira kellemesen meglepett és kötött le váratlanul, hogy még a Pizza Planéta elhelyezést se volt kapacitásom figyelni. Az E. T. kétszer egyértelműen megidéződik (egyszer operatőrileg az erdőben az elején, egyszer meg valahol a végén, amit nem lövök el), de van itt 2001, Harmadik típusú találkozások, Alien, Dolog, frissként a Nem és egy ponton egy klasszikus horror sablon karaktermozgás, amit nézzetek el, hiányosság, nem tudom pontosan honnan ered, soha nem volt műfajom… de a horrorguruknak fixen leesik majd.
A legtöbb kikacsintás nem olyan direkt/intenzív, mint a Stranger Things-ben vagy az épp ezek miatt zseniális Farmonkívüliben, de kétségtelenül ott vannak és ez sem volt annyira jellemző a Lucára és a Pandára. Ez inkább az 51-es bolygó vagy a Szörnyek az űrlények ellen szintjén mozog, de ez is jó és elég.
Ugyanakkor ezek hiányában a Luca és a Panda összeszedettebb volt, mély mondanivalójukat jobban átadva. Picit ugyanis gyengesége is az Eliónak, hogy egyszerre akar ennyi mindent behozni, egyedül itt érezni némi tákolmányszagot, de szerencsére ez bőven olyan határon belül marad, hogy ez legyen a világ legnagyobb baja. A gyász van a leginkább visszaszorítva, de az a legátrágottabb eleve, az Elio és Olga viszonyából adódó két vonal inkább csak egy keret, ami viszont a fináléban egyértelműen a többi fölé kerekedik, így pedig az eleinte finoman felépített részek sikeresen felértékelődnek.
A kirekesztett különcségből adódó magány és lemondás végig a fő, amire a nyitány és különösen az utolsó mondatok egyike (phú, az nagyon!) épül, picit hasonlóan, mint Yelena depije Marveléknél. Jól megférnek egymás mellett a mondanivalók, csak egyikbe se tud annyira mélyen belemenni, mint mikor egyre fókuszál a stúdió… cserébe itt, ha többnél van érintettség, az több lehetőség arra, hogy valami menjen a szemünkbe. Én kétszer éreztem, hogy könnycsatornáim feltöltötték magukat, s csak a kifolyási engedélyre várnak. Milyen érdekes, hogy ezt legutóbb a Panda tudta elérni.
A zenére most külön nem tértem ki, teljesen rendben van az is, de talán nem első hallásra lesz maradandó, már csak azért sem, mert a rivaldafényt a score-ról a film eleji montázsban felcsendülő Talking Heads szám viszi el. Nem az, amelyikhez nemrég forgattak friss klipet Saoirse Ronannel, hanem amit anno a Kicsinyítés marketingjére használtak. Félő, hogy az Elio szenvedni fog a kasszáknál, ugyanis míg Lilóék nagyot mennek, addig a sárkánynevelde elsöprőbb hype-nak örvend, s már nyakunkon az a szezon, ahol a gyerkőcök F1-el, dinókkal és ezúttal élőszereplőssé animált cuki szuperblökivel is nyaggathatják a szülőket. Az Elemi egy igen gyenge kezdés után szépen lépdelt és jól megmentette magát hosszútávon, a bukásnak indulása végül nem úgy zárult, de az Elio számára ez keményebb menet lesz.A figyelmet pedig megérdemelné. Nem egy új mestermű, nem feltétlen lesz nagy klasszikus, még a Pixar top10-be sem fér be, de valahol annak kapujában csönget. Az elszálló költségeit nem lesz lehetetlen visszahoznia, a Luca óta így is a legolcsóbb Pixar, de ezt próbáljuk meg a nézőszámokkal alátámasztani, mert bár láthatóan nem fordítottak annyit marketingre, mint máskor, úgy lenne fair, ha nem csak a hype-on múlna egy ilyen sokrétű mondanivalóval gazdag alkotás sorsa. Csak hát a korábbi klasszikus példák, mint mondjuk a Szuper haver, mást mondanak. Amekkorát ment az Agymanók 2, az szerencsére már az Elio nehéz helyzetét is mentette előre, de higgyétek el, nem fogjátok megbánni, ha nem a Disney+-on találkoztok először vele! Ha meg csak ott, akkor utólag még lehet bánkódni fogtok… (Stáblista közbeni jelenet van, legvégi most nincs.)