Egyetlen hosszú jelenet lesz Sam Mendes I. világháborús filmje, az 1917?


1917Egy új forgatási videót osztottak meg a hamarosan érkező első világháborús film, az 1917 kapcsán. Ebben Sam Mendes (Skyfall, Amerikai szépség) és csapata arról mesél, hogyan keltik azt a látszatot, hogy a film egyetlen, folytatólagos jelenetből áll.

Miután Mendes az elmúlt 10 évben két James Bond mozit rendezett, most egy háborús történelmi filmmel jelentkezik. Az 1917 a fokozódó I. világháború idején játszódik. Két fiatal katonának kell elvinnie egy sürgős üzenetet, amivel megelőzhetik, hogy társaik (köztük az egyikük bátyja) csapdába sétáljanak. Persze a dolog túl egyszerű lenne, ha az út nem az ellenség területén vezetne át, ráadásul a lehető leggyorsabban vissza is kell térni.

Az 1917 hivatalos előzetese augusztusban jött ki, és már ebből a két percből is látható mennyire intenzív és nyomasztó hangulata van a filmnek. Ami nem derült ki az az, hogy az Oscar-díjas operatőr, Roger Deakins úgy vette fel az egészet, mintha egy hosszú jelenet lenne, vágás nélkül. Mozgóképes mágia, aminek a kivitelezésére a Universal által kiadott extra videóban fény derül. Érdemes megnézni.

Sam Mendes célja az volt, hogy a néző szinte “valós időben” élje át a nyomor növekedését, amin a főszereplők keresztül mennek. Egy olyan háborúról beszélünk, amit lovakkal és szekerekkel kezdtek meg és tankokkal és mérges gázzal fejeztek be. Lényegébe véve az I. világháborútól kezdve beszélhetünk modern háborúról. Az élményt nehéz átadni, Mendes és csapata viszont megpróbálkozott a feladattal. Ehhez extra hosszú jeleneteket vettek fel megállás nélkül, általában kültéren. A kamerát a legkülönbözőbb eszközökkel vitték, egy jeleneten belül is váltogatva. Külön nehézséget jelentett, hogy az ilyen technikával felvett filmeknél túl sok a forgás, a változás, így nem lehet stabilan világítani. Ebből pedig egyenesen következik, hogy Deakins szinte állandóan természetes fényt kellett használni. Mivel időrendi sorrendben készítették a felvételeket, így ha egy borús nap után verőfényes napsütés fogadta őket, kénytelenek voltak próbanapon tartani és elhalasztani a filmezést.

Az eredményt december 25-én érkezik az amerikai mozikba, nálunk talán januártól lesz látható.

Forrás: Screenrant

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Joker - kritika
Következő cikk Megérkezett Harley Quinn önálló mozijának szinkronos előzetese