Szép csendben – kritika


Szép csendben, rendező: Nagy Zoltán, szereplők: Major Erik, Máté Gábor, Bognár Lulu, magyar játékfilm, 80 perc, 2019. (12)

„Hangpróba”

A fiatal csellista és az idősebb, köztiszteletben álló zenetanár próbái zárt ajtók mögött zajlanak, de ott bent történik valami, amiről muszáj beszélni. A felnőttek persze szeretnek mindent „szép csendben” elintézni. Elsőfilmesként nagy fába vágta a fejszéjét Nagy Zoltán a szexuális zaklatás azon túl, hogy rendkívül megosztó téma, filmes ábrázolása nem kimondottan könnyű és egyszerű.

Adva van egy jónevű zeneiskola, ahol az ifjú csellista, Nóri (Bognár Lulu) idősebb társának azzal áll elő, hogy az egyik tanár, Frici bá (Máté Gábor) molesztálta őt. Dávid (Major Erik) nyomozásba kezd próbál bizonyítékokat szerezni, amivel látszólag kiborítja a bilit, ám az ilyen dolgokat egy jónevű zeneiskolában (is) „szép csendben” illik elintézni.
Ami a sajtóvetítéseken történik, az ott is marad. Megőrizve a dolog misztikusságát a „civilek” előtt, én sem fogok jobban belemenni, annyit azonban elárulhatok, nem olyan egyszerű a végén csak úgy elslisszolni. A „Neked hogy tetszett?” kérdésre illik válaszolni, érkezzen az bárkitől és bizony az első gondolatom az volt erről a filmről, hogy „Senkit nem fogok lebeszélni róla.”. A Szép csendben egy fontos dologra hívja fel a figyelmet, teszi ezt úgy, hogy a témát feldobva minden különösebb mellébeszélés és ítélkezés nélkül próbálja meg kibontani azt. Az évek során sok hasonló történetet hallottam versenyszerűen sportoló vagy zenélő ismerőseimtől és egyértelműen látszott, hogy ez mély nyomott hagyott bennük. Talán a legnehezebb dolog volt, ami mostanában történt velem, hogy a gyereket idegen felnőttekre kellett bíznom. Rengeteg iskolai és iskolán kívüli foglalkozás van és bár egy idő után az ember úgy érzi, kiismerte az adott tanárt, edzőt stb., mindig ott van a félsz, ami szerintem természetes. Ráadásul egy idő után a gyerek részéről is kialakul a kötődés, hiszen rengeteg időt töltenek együtt és felismeri, hogy az előmenetele, a sikerei, az eredményei függenek ettől vagy attól.A Szép csendben esetében nem tudjuk, hogy valójában mi történt, csak azt, hogy ezt ki hogyan éli meg. Nóri egyfajta apapótlóként tekint az idősebb férfire, és bár az általa küldött jelek nem teljesen egyértelműek, a tanárnak ezt kötelessége a helyén kezelni és az irányítást végig kézben tartva a jog és az erkölcs keretei között terelgetnie tanítványát, egy pillanatig sem visszaélve annak rajongásával, kötődésével. A néző nem kap teljes, átfogó képet, lényegében a fantáziánkra van bízva (az pedig a tapasztalatok, ismeretek, előítéletek stb. alapján működik), mit gondolunk bele ebbe az egészbe. Nóri és Frici bá ránk csukják az ajtót, magunkra hagyva minket a köztük fennálló viszony értelmezéséből. A kirekesztettség érzést aztán persze enyhíti Dávid nyomozása, valamint az atmoszférateremtés eredményeként született apró jelek, gesztusok, utalások.  Mindent összevetve csak egy dolgot lehet – majdnem – biztosan kijelenteni: mind a diáktársak, mind a felnőttek meglehetősen rosszul reagálják le a történteket, csak éppen más-más okból kifolyólag. Arra pedig, hogy Dávid anyja az igazgató, Frici bá fia pedig a legjobb barátja (és szintén zenész), illetve Nórit az anyja egyedül neveli, nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy nem életszerű, de lássuk be, nem kis befolyással van a dolgok kimenetelére.Elsőfilmesként ez egy meglehetősen nehéz és összetett téma (ha ehhez hozzávesszük a rendelkezésre álló erőforrásokat akkor pláne az), de a szándék és a kivitelezés mindenképpen értékelendő. Ha nem rugózunk sokat azon, hogyan kapcsolódhat be az újonnan érkezett lány egy régóta próbált darabba és hasonlók, akkor valószínűleg észre fogjuk venni, milyen (ebben nálam a Whiplash az egyik etalon) frankón van megjelenítve a zenélés, a zene vagy milyen jól működnek a felnőttek (a gyerekeknél érezni némi bizonytalanságot, különösen, ha játékukat összevetjük a FOMO-val pl.).

Egy picit több, egy picit kevesebb, egy picit így, egy picit úgy…gyakorlatilag mindenre ezt tudnám írni és ahogy ezek a picik összeadódnak, úgy jön a ki a végeredmény, mely szerint ez a film sokkal jobb is lehetett volna. Ugyanakkor, tartva magam ahhoz, amivel kezdtem, „senkit nem fogok lebeszélni róla” (sőt), mert fontos, értékes és igenis van mondanivalója.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A viszony (The Affair) – 5.évad kritika
Következő cikk Joker vs. Apostol - Nehéz a boldogságtól búcsút venni