Gera Marina Emmy-díjat nyert az Örök télben nyújtott alakításáért


emmyMagyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat.

Gera Marinát a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el.

A másik magyar jelölt, a legjobb tévé-minisorozat kategóriában indult Trezor című tévéfilm nem kapott díjat. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, és mindkettő producere Lajos Tamás.

A New York-i Hilton szállóban tartott díjátadón a legjobb dráma kategóriában a brit BBC televízió McMafia című alkotása nyert, a legjobb vígjátéknak a brazil Az utolsó macskajaj (The Last Hangover) című komédiát ítélte a zsűri, a legjobb dokumentumfilmnek pedig a holland Bellingcat – Igazság egy igazság utáni világban című alkotás bizonyult. A biztonságos kikötő című ausztrál mű a legjobb minisorozat díját nyerte el. Haluk Bilginer török művészt a legjobb férfiszínészként ismerték el.

A Nemzetközi Emmy-díjat kiadó Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia (IATAS) kitüntette a CNN amerikai hírtelevízió és a PBS amerikai közszolgálati televízió műsorvezetőjét, Christiane Amanpourt, valamint díjazta az amerikai HBO csatorna Trónok harca (Game of Thrones) című, több mint 200 országban vetített televíziós sorozatának két rendezőjét, David Benioffot és D.B. Weisst is.

Forrás: (MTI)

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Fémhulladékból Alien és Megatron, itt a filmbarátok új pesti zarándokhelye!
Következő cikk Valaki megpróbálta eladni a Star Wars: Skywalker korának forgatókönyvét