Cobra Kai 1-2. évad – kritika


Cobra Kai, rendező:  Jon Hurwitz Hayden Schlossberg, szereplők: Ralph Macchio, William Zabka, Tanner Buchanan, Xolo Mariduean, amerikai akció-vígjáték, drámasorozat, 30 perc, 2 évad, 2018-

Kereken 30 évvel a Karate kölyök eseményei után visszatért Daniel LaRusso, de a történet legfőbb vonalát ezúttal nem Miyagi tanítványa, hanem középiskolai ellensége viszi.
Az 1984-ben készült, John G. Avildsen (Rocky) által rendezett első Karate kölyök mozi megjelenése után szinte rögtön kultikus státuszba emelkedett, ám a későbbi folytatások és a spin-off (illetve a 13 részt megélt animációs sorozat) némileg csalódást keltően sikeredtek. Az eredeti trilógia bevezető epizódjának pofonegyszerű története egy szimpatikus középiskolai srácról, bizonyos Daniel LaRussóról (Ralph Macchio) szól, aki édesanyjával kényszerűségből New Jersey-ből Kaliforniába költözik. Némi beilleszkedési probléma mellett/után végül megtalálja „élete értelmét” Ali személyében, akit volt barátja, – és nem mellesleg a Cobra Kai nevű dódzsó legtehetségesebb tanítványa – Johnny Lawrence (William Zabka) nem képes elengedni. A szerelmi háromszög persze remek ürügy ahhoz, hogy Daniel és a tahó exbarát folyamatosan zrikálja egymást, utóbbi főként tettlegességet alkalmazva simán legyűri a nála jóval szerényebb harcművészeti képességekkel megáldott fiút. Ám egy nap találkozik egy leszerelt japán katonával, Mr. Miyagival, aki nem mellesleg remekül ismeri a karate fortélyait – így megkéri őt, hogy tanítsa önvédelemre, majd készítse fel egy versenyre, ahol végre tiszta körülmények között megküzdhet Johnnyval. A tornát kínszenvedés árán Daniel nyeri, a Cobra Kai pedig feloszlik.A bukott dódzsóval megegyező című széria 30 esztendővel később nagyjából itt veszi fel a fonalat. Daniel befutott, jövedelmező autókereskedést üzemeltet és boldog családban él, ugyanakkor Johnny lepukkant alkoholistaként sziszifuszi munkával máról holnapra tengi mindennapjait. Egyszer csak feltűnik neki a LaRusso Auto Group hirdetése, ami kiveri számára a biztosítékot. Mivel úgy érzi, megérdemel egy második esélyt, azt teszi, amiben mindig is nagyon jónak bizonyult: visszatér a karate világába és ismét megnyitja a Cobra Kai edzőtermét. Azonban ez a dódzsó nem akar visszatérni a korábbi szenszei tanításaihoz, vagyis Kreese-szel (Martin Kove) ellenben Johnny ezúttal tényleg jót akar cselekedni. Számos kikacsintás és rengeteg nosztalgia kíséretében a Cobra Kai főként Zabka karakterének múltjára, jelenére és jövőjére építkezik.Természetesen Macchio figurája sem szorul háttérbe, a forgatókönyvírók szépen visszahozták abba a szerepbe, amiért anno kedvelhetővé tették, bár az nem feltétlenül érthető, hogy Mijagi bölcseletei az évek múlásával miért kerültek számára feledésbe, ugyanis bizonyos szcénákban előbújik Daniel arrogáns éne, ami némileg visszataszítóvá teszi őt. Ám, ha belegondolunk, hogy az egész Karate kölyök-sztori – a két jelenleg középkorú – fickó adok-kapok rivalizálásra épül, akkor talán érthetővé válik a dolog. Több más visszatérő karakter mellett akadnak szép számmal újak is, a tini szereplők és megtestesítőik szinte egytől egyig megállják a helyüket és remekül passzolnak a világba. Így akár bátran belekóstolhatnak a sorozatba olyan fiatalabb érdeklődők is, akik korábban nem látták a mozifilmeket. Egyedül tán Daniel fiának szerepeltetését lehet fölöslegesnek mondani, ugyanis szimplán a Google reklámarcaként tevékenykedik, az eseményekhez tulajdonképpen egyáltalán nem ad hozzá semmi pluszt.

A Cobra Kai rövid epizódkénti nagyjából félórás játékideje ellenére fordulatokkal van tele, s főleg az első moziepizód szellemiségéből táplálkozik; összességében jól működik reboot- és folytatásént egyaránt – ugyanakkor a két felemásra sikerült mozis folytatásokról is hajlandó szót ejteni. Néhány túlzást és felesleges, öncélú gyártói reklámot leszámítva érdemes évadonként 10-szer 30 percre leülni kedvenc videómegosztó oldalunk elé.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Úriemberek - kritika
Következő cikk Minden fényképre odafér egy kis filmes utalás