Spielberg leváltotta saját magát, nem ő rendezi az Indiana Jones 5-öt


harrison fordHosszú fejlesztési folyamat után Steven Spielberg átadja a rendezői jogokat az Indiana Jones ötödik részével kapcsolatban, először a közel négy évtizedes történelmében.

A Variety forrásai szerint meg is egyeztek Az aszfalt királyait is rendező James Mangolddal. A rendező nem először veszi át valaki mástól a projektjét, hiszen a Wolverine-filmek 2017-es lezárásánál, a Logannél is ugyanebben a helyzetben találta magát. A Logan végül igazi kasszasiker lett, 619 millió dollárt keresve világszinten, ráadásul Mangold még egy Oscar-jelölést is kiérdemelt a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában.James Mangold 2018 oscars ap billboard 1548Spielberg azért nem engedi el teljesen Indy kezét a folytatás kapcsán, hiszen producerként továbbra is részt vesz majd kedvenc kalandorunk újabb kalandjában. A forrás szerint a rendezőváltás egyértelműen Spielberg saját döntése volt, annak reményében, hogy Indy ostora egy új generáció kezébe kerülve új perspektívákat nyithat a történet számára.

steven spielbergMindeközben Harrison Ford marad a projektben. A színész nemrégiben beszélt a sorozat jövőjéről legújabb filmje, A vadon (hívó) szava kapcsán (szerk.: bocsánat ez a “hívó” még mindig nagyon nem illik bele ebbe a címbe). Ford a CBS Sunday Morning műsorában arról nyilatkozott, hogy két hónap múlva kezdheti meg majd az Indiana Jones munkálatait. Igaz pár órával később a HeyUGuys-nak azt mesélte, hogy a filmterv továbbra is ütemezési problémákkal és forgatókönyvbeli átírásokkal küzd, amiket jó lenne a forgatás kezdete előtt megoldani.

Amikor a Disney elősz9r jelentette be az új Indiana Jones filmet 2016-ban Spielberg rendezésében és Ford főszereplésével, akkor a stúdió eredetileg 2019. július 19-re tervezte a premiert. Ezután először 2020.júliusára, majd 2021. július 9-re tolták el a megjelenést, amikor Jonathan Kasdant ( Az elveszett frigyláda fosztogatóit író Lawrence Kasdan fiát) hívták a forgatókönyv átvételére, amikor az addigi író, David Koepp elhagyta a projektet. Az új rendezővel a fedélzeten gyanítható, hogy a 2021-es premier is odébb lesz tolva, bár hivatalos megerősítés erről még nem érkezett.

Spielberg döntése is érthető, hiszen eléggé tele van a naptárja, nayakig van a West Side Story remake-jének utómunkálataival. Ha minden jól megy, a film idén december 18-án fog a mozikba kerülni. Hiába a túlterhelttség, az, hogy Hollywood egyik legsikeresebb rendezője elengedi a kezéből a karrierjének meghatározó filmszériájának rendezését, azér őszintén meglepő. Szemben más filmsorozataival, mint például a Cápa vagy a Jurassic Park, az Indiana Jones filmeket mindig szoros kreatív kontroll alatt tartotta a rendező kezdve az 1981-ben debütáló Az elveszett frigyláda fosztogatóival. Amit aztán többek között 8 Oscarra jelöltek, beleértve a legjobb film díját is.

indyGeorge Lucas, az Indiana Jones-filmek egykori társalkotója Spielberg mellett, már nyugdíjba ment és nem kíván hivatalosan részt venni az ötödik rész munkálataiban. A legutóbbi Indy-film a 2008-as Indiana Jones és a kristálykoponya királysága nemzetközi siker volt 790,6 millió dollárt elérve világszerte. Bár el kell ismerni, hogy a film remek iskolapéldája annak, hogy hiába a nosztalgikus izgalom, amit a szeretett széria sok év utáni visszatérése okozott, valójában rengeteg csalódott rajongó hagyta el a mozitermet a vetítés után. Reméljük az ötödik rész James Mangold vezényletével jobb kritikát fog kapni.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Zárójelentés - kritika
Következő cikk A láthatatlan ember stábját megijeszti a láthatatlan ember