Zárójelentés – kritika


Zárójelentés, rendező: Szabó István, szereplők: Klaus Maria Brandauer, Udvaros Dorottya, Eperjes Károly, Stohl András, magyar dráma, 118 perc, 2020. (12)

Szívzörej

Szabó István Az ajtó (2012) óta nem jelentkezett új filmmel, a Zárójelentés egyfajta összegzés, visszatekintés a részéről, egyben hiteles korrajz és társadalomkritika. Továbbra is az emberi természetet kutatja, de korát nem elhazudva rávilágít arra, hogy bizony sok kérdésre már választ kapott az életben. Régi alkotótársakkal, nagy nevekkel dolgozott együtt.

A lelkiismeretes és jónevű kardiológus, Stephanus doktor a rendelkezésre álló anyagi, tárgyi és személyi feltételekkel csodát művel az osztályán, de a megszüntetések, összevonások őt sem kímélik, korára tekintettel nem kap máshol lehetőséget, nyugdíjba küldik. Feleségét, az ismert és elismert operaénekesnőt hátrahagyva hazatér szülőfalujába édesanyjához, ahol már apja és nagyapja is az ott élők gyógyításának szentelték egész életük. Körzeti orvosként találkozik régi barátokkal, ismerősökkel és szerelmekkel, majd betekintést nyerve a közösség mindennapi életébe újabb és újabb kérdéseket tesz fel magának.  A régi-új élet feltép bizonyos sebeket, elkezd kísérteni a múlt, orvosunknak el kell döntenie, hogy az intrikák középpontjában merre induljon tovább. A Zárójelentés valahol a feleslegessé válásról szól, egy emberről, akire egyik pillanatról a másikra nem tartanak igényt, majd a szülőhelyére visszatérve ugyancsak szembesül – sok mással egyetemben – ezzel a problémával. Az alkotó ember akarva, akaratlan beleírja magát a történeteibe, ez lehet egy konkrét karakter, régi élmények, emlékek felhasználása vagy a történéseken keresztül egy adott témához való viszonyulása. A forgatókönyvíró/rendező Stephanus szemén keresztül láttatja a világot, egészen pontosan a vidéki Magyarországot, a szülőhelyén bekövetkezett változásokat, egyúttal azokat a dolgokat is, melyek soha nem változnak. Visszamegy a gyerekkorába, az anya figura, az egykori barátok, szerelmek felidézik benne a fiatalságát, az apja, nagyapja felemlegetésével pedig még messzebbre, a születése előtti időkbe is betekintést nyer a néző.Háborúk, szocializmus, rendszerváltás, rengeteg kisebb-nagyobb esemény, történés, korszak, melyek hatással vannak, voltak és lesznek a család sorsára. Markánsan mutatkozik meg jelen, a mindennapi problémák, az aktuálpolitika, hiteles korrajzként vannak velünk a kórházi leépítések, az EU-s pályázatokkal való trükközés, a külföldön élő gyerekek és még számos dolog. A közösséget formáló pozitív és negatív emberi tulajdonságok az egyes karakterekben domborodnak ki, a bemutatott embertípusokkal talán mindannyian találkoztunk már. A közvélemény befolyásolása, legyen az egy templomi beszéd, egy újságcikk vagy az emberek között terjesztett pletyka ugyanúgy jelen van a filmben, mint a hatalommal való visszaélés, a zsarolás, a megfélemlítés és mindaz, amivel az ember szembesülni kényszerül élete során. Stephanus gondolataiban, tetteiben, döntéseiben valószínűleg ott van Szabó István, ahogy az emlékekben, élményekben, kimondott szavakban is. A Zárójelentésben rendre olyan emberek tűnnek fel, akik szorgalmuknál és tehetségüknél fogva sokkal többre voltak hivatottak, kitárult előttük a világ, megadatott számukra a lehetőség, ám ők mégis a megszokott helyhez ragaszkodva visszatértek szülőhelyükre. Van, akinek egy biztos pont kellett csupán és persze van olyan is, aki úgy vélte, visszatérése változást hoz majd a helyiek életébe. A közösség azonban sokszor irigy és hálátlan, az ember ilyenkor vagy tovább lép, vagy marad és alkalmazkodik, beáll a sorba, valószínűleg éppen ezzel feladva az álmait. Azt, hogy mikor válunk feleslegessé, nem mások döntik el, nem a pap, nem a pszichológus, nem a főnök, de még csak nem is a polgármester, hanem mi. Egészen addig, amíg van célja az életünknek, érdemes küzdeni, változtatni, tervezni, alkotni. Az idős ember máshogy szemléli a világot, rengeteg dolgot megélve, rengeteg dolgon keresztül menve alkot véleményt, a múlt és a jelen történéseit összevetve tekint a jövőbe.

A Zárójelentés öreges film, de öregesnek kell lenni, meg kell élni ezeket a történéseket ahhoz, hogy valaki ilyet alkosson. Át- meg átszövi a fanyar humor, inkább esendő, mint esetlen és bár korántsem tökéletes, számos ponton kapcsolódik a mindennapokhoz, de az elmúlt évtizedekhez, közös sorsunkhoz is. A megújulás, az újító szándék egyértelműen másokra vár, de ez talán nem olyan nagy baj.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A rendező vesz rá, hogy ne hagyd ki majd az új James Bond mozit!
Következő cikk Spielberg leváltotta saját magát, nem ő rendezi az Indiana Jones 5-öt