ZéróZéróZéró 1. évad – kritika


ZéróZéróZéró (ZeroZeroZero), forgatókönyvíró: Stefano Sollima, Pablo Trapero, Janus Metz, rendező: Stefano Sollima, Mauricio Katz, Leonardo Fasoli, szereplők: Andrea Riseborough, Dane DeHaan, Gabriel Byrne, Harold Torres, olasz drámasorozat, 1. évad, 8 rész, 60 perc, 2020- (18)

Drogok határok nélkül

Egyetlen konténernyi, csilipaprikák közé rejtett drogszállítmány útját követi végig a nyolcrészes sorozat és mielőtt bárki legyintene, 32 millió dollárról van szó, amiért sokan bármit megtennének.  A Gomorra és Suburra alkotógárdája ezúttal az embert mutatja meg a drog mögött, a sokszereplős sorozat rengeteg helyszínt bejárva több szálon fut, hogy aztán a végére minden és mindenki a helyére kerüljön. Egyszerre véres és művészi.Pislog, mint egér a nullás lisztben, tartja a mondás. A dupla nulla a legnagyobb finomságra utalt és bár a malomiparban a szabvány azóta megváltozott, a drogkereskedők ma is a tripla nullát, vagyis a „zerozerozero”-t használják a tiszta kokain jelölésére. A főleg Dél-Amerikából származó kokainból évente 2000 tonnát állítanak elő és elsősorban Észak-Amerikában és Óceániában népszerű, a világon 20 millió fogyasztóval számolnak. A nyolcrészes sorozat egyetlen konténernyi szállítmány útját követi végig a mexikói Monterreytől (az agglomerációt is beleszámítva 4 millió lakosával Mexikóváros és Guadalajara után a harmadik legnagyobb város az országban) az olasz csizma legdélebbi csücskéig, Calabriáig. A szállítás egy amerikai közvetítőn keresztül valósul meg – a spoilerezés legkisebb szándéka nélkül megemlítve – és helyszínként bekapcsolódik Afrika is. Calabriában az idős és félig vak Don Damiano „Minu” La Piana (Adriano Chiaramida) a főszereplő, aki hatalmát megerősítendő rendeli meg a szállítmányt pluszbevételhez juttatva a hozzá hűséges helyieket. Unokája, a forrófejű Stefano (Giuseppe De Domenico) úgy érzi, elérkezett az ő ideje, hatalomátvételre készül, csakhogy a Don nem véletlenül ért meg ilyen szép kort.
Monterreyben a helyi drogosztag ászait, a Vámpírokat kísérhetjük nyomon. Vezetőjük, Manuel Contreras őrnagy (Harold Torres) ellentmondásos személyiség, így ez a szál tartogat néhány meglepetést. Az amerikai közvetítő, a szállítást hajóval lebonyolító Edward Lynwood (Gabriel Byrne), aki ugyancsak régi motoros a szakmában és szerte a világon vannak megbízható emberei. Bár gyermekei ebben a világban nőttek fel, a megözvegyült férfi nem szeretné, ha az öröklött betegséggel küszködő fia, Chris (Dane DeHaan) venné át a stafétabotot. Lánya, Emma (Andrea Riseborough) már inkább alkalmas lenne a feladatra, kérdés, mennyire tud érvényesülni ebben a – jobbára – férfiak uralta üzletágban. A cselekmény az embert mutatja meg a szállítmány mögött, az „ellátási lánc” szereplőit, valamint családtagjaikat motivációjukkal, vágyaikkal és félelmeikkel együtt. Az óramű pontossággal járó, kifinomult gépezet fogaskerekei közé kerülő parányi homokszem hatalmas zűrzavart tud okozni. Látszólag bejáratott dologról van szó, ahol mindenki tudja a szerepét, a helyét és a feladatát, de mindig vannak árulók, besúgók, és/vagy olyanok, akik egyszerűen csak többre vágynak. Az A-ból B-be való eljutás sem olyan egyszerű, hiába a vaskos boríték, bármikor megfordulhat az uralkodó széljárás és ahol eddig szívesen látták az embert, ott ezentúl kevésbé. Elég egy telhetetlen vagy éppen túlbuzgó hivatalnok, a konkurencia megjelenése, helyi háborúk kirobbanása vagy hatalmi, utódlási viták, műszaki, pénzügyi stb. gondok. Érdekes látni, hogyan vált a drog egyes helyeken a mindennapok szerves részévé és bár az ember megteheti, hogy kivonja magát belőle, tudomást nem venni róla egyszerűen lehetetlen. A fiatalok vagy beállnak valamelyik bandába, vagy elmennek rendőrnek, katonának és egymásra lövöldöznek, az árvák és az özvegyek pedig sírnak. Ezúttal nem (szinte alig) látunk fogyasztókat és egyetlen résztvevő sem kezd el moralizálni, mindenki a dolgát végzi, igazából nincsenek jók és rosszak, csak mohók és kevésbé mohók. Eltérő kultúrából származó, eltérő hátterű, személyiségű (és anyagi helyzetű) emberek együttműködéséről van szó, akik a hierarchia más-más szintjén helyezkednek el. A nyolc, egyenként szűk egyórás rész a külön szálon futó eseményeket összeszőve jut el a végkifejlethez, miközben egészen különös módon halad előre. Általában kettőt lép előre, majd egyet vissza, a visszatekintések alkalmával az egymáshoz csak közvetetten kapcsolódó események előzményeit ismerjük meg. Leírva talán kevésbé érthető, de a második részre megszokjuk (és izgatottan várjuk a fejleményeket).
A műfaj leginkább lélektani dráma, mely komótosan halad, egyszerre hatva a türelmünkre és az érzelmeinkre. Ezeket rázzák fel az akciódús jelenetek, a lövöldözések, rajtaütések, autós üldözések és hasonlók. A változatos helyszíneken játszódó, már-már művészi módon fényképezett és tálalt sztorit olyanoknak (vágás, fényképezés, szereplőválogatás, jelmez, díszlet stb.) köszönhetjük, akik korábban a Suburra, Gomorra, az Elrabolva 2, A szállító 3, az A.C.A.B. – Minden zsaru rohadék vagy a Sicario 2: A zsoldos sorozatokon és mozifilmeken dolgoztak, nem beszélve az olasz földön tömegével bemutatott, rendkívül népszerű western- és maffiatörténetekről. Látni fogjuk, a sorozat kitalálói, forgatókönyvírói és az egyes epizódok rendezői nagy rutinnal bírnak ezen a téren. A főbb szereplők profin végzik a dolgukat, a meggyőzéshez rajtuk kívül kismillióan járulnak hozzá.

És ha már szóba került a meggyőzés, a hitelesség kedvéért a sorozat meglehetősen erőszakos, szenvtelen és naturalista, így a korhatár nem viccből van megadva. A zene egészen különleges, az 1995-ben alapított, ma is aktív skót Mogwai minimalista stílusban tesz hozzá az élményhez és szinte észrevétlenül kúszik bele az ember tudatába, ahogy végigvezet a történeten. A sorozat első két része tavaly mutatkozott be Velencében, február óta teljes egészében megtekinthető az HBO GO-n szinkronosan is. A folytatásról csak annyit, hogy szó esik benne egy orosz szállítmányról is.
A ZéróZéróZéró úgy illeszkedik be a sorba, hogy közben mer más lenni. Nem egy gyors, pörgős történet, de az emberi oldalra koncentrálva komplex jellemekkel, többdimenziós karakterekkel és emlékezetes színészi alakításokkal hálálja meg a ráfordított időt.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Rambo verset mond a magyar költészet napján
Következő cikk Alien tojás és Travolta keresi Jézust avagy húsvéti filmes mémgyűjtemény