Westworld, készítők: Lisa Joy, Jonathan Nolan, szereplők: Evan Rachel Wood, Ed Harris, Jeffrey Wright, Thandie Newton, Vincent Cassel, Aaron Paul, amerikai dráma és sci-fi sorozat, 60 perc, 3 évad, 2016-
Bukott istenek
A Westworld harmadik évada elhagyja a parkot, hogy az 1973-ask klasszikustól végleg leválva önálló életet kezdjen. Lassan indul be, hogy aztán úgy érezzük, túl keveset kaptunk, túl hamar ért véget, de érdemes kivárni és végigülni az egyes részeket.
A rengeteg visszautalás ellenére, aki csak most csatlakozik be, elsőre kissé zavarosnak fogja találni a cselekményt. A 2. évad a parkbéli mészárlással ért véget, amit nem sok ember és robot élt túl. Amíg a cég próbálja rendezni a sorait (kártérítés, részvényesek stb.), Dolores elindul, hogy elégtételt vegyen az emberiségen. Sokszorozza magát, azaz tudata több mindenkiben jelen van és tervéhez szövetségeseket keres. Természetesen lesznek olyanok is, akik meg akarják akadályozni ebben. A tökéletesre fejlesztett, emberi érzésekkel és gondolatokkal bíró robotok bosszúra szomjaznak, amiért évtizedeken keresztül kihasználták őket. A robotokat létrehozó cég felett többen akarnak tulajdonjogot szerezni, ami nem feltétlenül tiszta versengéshez vezet.
Dolores (Evan Rachel Wood) mellet visszatér Maeve (Thandie Newton), Bernard (Jeffrey Wright), Charlotte (Tessa Thompson), Ashley (Luke Hemsworth), Clementine (Angela Sarafyan), valamint Ed Harris is. Fontos szerephez jut két új szereplő, az ex-katona Caleb (Aaron Paul) és céget megkaparintani akaró Serac (Vincent Cassel).
Lisa Joy és Jonathan Nolan forgatókönyve elhagyja a parkot és az ultramodern nagyvárosba költözik, ahol meglehetősen lassan történnek a dolgok, így a nyolcadik rész végére úgy érezzük, hogy tulajdonképpen csak két részre való cselekményt kaptunk és most kéne igazán belelendülni. A dizájn eszméletlenül jól sikerült, az épületek, a járművek, a gépek és berendezések gondos és művészi tervezés eredményeként jöttek létre, az ember szívesen élne egy ilyen világban, már ami a külcsínt illeti. A gondok elsősorban a belbeccsel vannak, a klasszikus sci-fi főbb gondolatai mellett a jelen, illetve a közeljövő problémáival szembesítenek minket.
A karakterek kidolgozottak, mindegyiknek van saját története, szerepe és küldetése. A cselekmény fordulatokban gazdag (mint azt már írtam, inkább az évad második felére), a végére azonban nagyjából minden a helyére kerül, kiderül, ki kicsoda valójában és mit is akar valójában. A mondanivaló elgondolkodtató, a kivitelezés élvezetes és szórakoztató, a színészek játékára ebben az évadban sem lehet panasz, az új fiúk is jól teljesítenek. Ramin Djawadi zenéjét eddig is imádtam, ez most még kifejezőbb, még kiforrottabb, miközben a soundtrack bátran nyúl hozzá klasszikus slágerekhez.
Michael Crichton (1942-2008) adta a világnak – többek között – az Androméda-törzset, a Zaklatást, Az átprogramozott embert, a Gyilkos napot, a Félelmet, a Gömböt, a Jurassic Parkot, a Kongót, a Prédát, a Twistert és igen, a Vészhelyzetet is. A látnoki képességű zsenit már a hetvenes évektől kezdve olyan dolgok foglalkoztatták, mint a világjárványok, a globális felmelegedés, a kvantumfizika, a nanotechnológia, a klónozás, a munkahelyi zaklatás vagy a polgári légiközlekedés térhódítása. A karakterábrázolás és cselekményszövés mestere gyakran boncolgatta a tudomány legújabb vívmányainak várható társadalmi és gazdasági hatásait, miközben izgalmas és elgondolkodtató történeteiben morális kérdéseket fogalmazott meg. Tudományos alapossággal megírt fiktív történetei vészjóslóan életszagúak, a bennük jelzett problémák közül sok mostanság válik aktuálissá. A harmadik évad méltó módon tiszteleg előtte.
Az egyes országok gazdasági, társadalmi, politikai berendezkedése magában hordozza a jelen kihívásaira adott választ, illetve azt, hogyan kommunikálják eredményeiket a nagyvilág felé. Az állampolgárok és választott vezetőik közötti társadalmi szerződés eredményeként a titkolózás, a tagadás, a kapkodás, a fejetlenség, a következetlenség és a helyzettel való visszaélés mellett születnek kifejezetten okos és megfontolt megoldások is. Mindezt csak azért írtam le, mert Crishton 1973-as klasszikusa, a Feltámad a Vadnyugat újraértelmezése a harmadik évadra gyakorlatilag egy olyan jövőképet tár elénk, melyben az ember-robot kapcsolat mellett erősen jelen van az társadalom feletti kontroll is, ami napjainkban a válságkezelés mikéntjében és kommunikációjában domborodik ki. A Westworldben a hatalom megtartása, a vezetőkbe, a közbiztonságba és a fejlődésbe vetett hit megerősítése olyan – régóta ismert és általában az adott kor tudományos eredményeit és technológiai vívmányait is segítségül hívó – praktikákat igényel, melyek eredményeként az állampolgár úgy érzi, a legjobb úton halad az önmegvalósítás és a boldogság felé, ergo eredményes, boldog, akarata szabad, döntéseit önállóan hozza.
A Westwolrd nem túl távoli jövőjében béke és rend honol, az állampolgárnak eszében sincs megkérdőjelezni a rendszer hatékonyságát. Mindenki a képességeinek megfelelően vesz részt a javak előállításában, minden szép és jó, az emberek high-tech környezetben élnek, nem nélkülöznek. Ennek alapja a társadalom feletti teljes kontroll, ahol az erőforrásokat optimalizálják és különböző algoritmusok által előre meghatározzák, ki miben jeleskedik, milyen készségekkel, képességekkel bír és hogyan lehet ezeket a legjobban kiaknázni, mindenki hasznára fordítani. Az emberek kvázi boldog tudatlanságban élnek, meg vannak győződve arról, hogy szabadon dönthetnek, választhatnak, változhatnak és változtathatnak.
Az első évadban bemutatott „kalandpark” látszólag a feszültség levezetésére jött létre, hogy a tehetős vendégek törvényes keretek között, robotokon élhessék ki állati ösztöneiket, gyilkolás iránti és szexuális vágyaikat. Aztán a második évadra kiderül, hogy itt tulajdonképpen egy több évtizede zajló emberkísérlet folyik, ahol a viselkedéskutatás célja – mi más? – a társadalom feletti kontroll megszerzése és megtartása. Az emberi természet minél pontosabb megismeréséhez az áldozat szerepében tetszelgő robotok minél emberszerűbbé tételére van szükség, ami oda vezet, hogy ezek a robotok gyakorlatilag ugyanolyan érzésekkel és gondolatokkal bírnak, mit mi.
Régóta tudjuk, hogy az öntudatra ébredő mesterséges intelligencia veszélyes, mivel elég hamar ráeszmél, hogy az embernél kártékonyabb lény nem létezik, így legtöbbször kísérletet tesz annak megsemmisítésére. Azt se felejtsük el, hogy az öntudatra ébredő mesterséges intelligencia és a nem feltétlenül békés céllal idelátogató földönkívüliek ellen van egy bevált fegyverünk. A ránk, emberekre nézve szerencsésen végződő alkotások visszatérő eleme természetünk jó oldalának bemutatása, hiszen ugyanaz a faj hozta létre a Mona Lisát, mint a hidrogénbombát. Ez általában használ is. Ha robotokról van szó, óhatatlanul előjön a halhatatlanság, illetve az, hogy sokszor okosabbak és erősebbek is nálunk. Hogy hova fut ki a történet, ki marad életben és kinek a terve valósul meg, nem árulom el, de mindenképpen érdemes belevágni és kivárni.
A Westworld harmadik évadát kifejezetten élveztem, de nem tudok megbocsátani a lassú kezdésért, mert mire beindult volna, már véget is ért. Az utolsó rész stáblistája utáni jelenet további izgalmakat ígér a negyedik évadra.
