Breaking Bad 1-5. évad – kritika


Breaking Bad (Totál szívás) készítő: Vince Gilligan, szereplők: Bryan Cranston, Aaron Paul, Anna Gunn, Dean Morris, Betsy Brandt, RJ Mitte, Bob Odenkirk, Jonathan Banks, Giancarlo Esposito, amerikai dráma, bűnügyi sorozat, 49 perc, 5 évad, 62 epizód, (2008 – 2013)

A holt homoksík némán szétterül

Örökérvényű, újranézős és mindig tud újat mutatni. Ezek jellemzik a legtöbb kultuszfilmet- és sorozatot, ami erre a szériára fokozottan igaz. Vince Gilligan olyan tűpontosan tervezte meg, hogy nem elég, hogy már az első évad első percétől tudta, hogyan végzi a karaktere, ráadásul mértani pontossággal használta a karakterek fejlődési ívét, a kamerabeállításokat és a színszimbolikát is. Az pedig a mi szégyenünk, hogy még csak most írunk erről a sorozatról, de ami késik, nem múlik.Walter White életét, történetét és istenné válását talán már mindenki ismeri, így a történetet csak másodlagos eszközként kezelem, ahogy ezt Gilligan is tette, hiszen alkotásának nagyszerűsége a karakterekben, a rengeteg szépirodalmi utalásban és a nagy gengszterfilmekből a jókor jó időben kiragadott utalásokban rejlik. Walter egy rákbeteg kémiatanár, akinek felesége, Skyler (Gunn) gyereket vár, ráadásul egy mozgássérült fiúk, Walter Jr. (Mitte) is rá van szorulva a gondoskodásra. Diákjai lekezelően bánnak vele, miközben tisztában van azzal, hogy a kémia az ő igazi szenvedélye. A drogelhárítós sógor egyik bevetésén vendégeskedve összefut egykori diákjával, Jesse Pinkmannel (Paul), aki metamfetamin főzésével és leginkább terjesztésével foglalkozik. Összeállnak, Walter a szakács, Jesse az elosztó, így hamarosan híre megy a hihetetlenül tiszta anyagnak, amit akkor már álnéven csak Heisenberg képes előállítani egész Amerikában.

Maga a felemelkedés és bukástörténet nagyon egyszerű bűnügyi szalagra van ráfűzve, ahol a műfaj klasszikus elemeit nem félnek használni apró változtatásokkal. A legjobb a narancsszimbolika, ami itt is, a Maffiózókban is megjelenik természetesen A keresztapa szellemiségében. Fontos, hogy ez a sorozat még emocionálisabban próbál meg minket Walter oldalára állítani, és ezt annyira szisztematikusan, kimérten és szinte észrevétlenül teszi, hogy az ötödik évadra már szinte minden döntésével tudunk azonosulni. Érdemes megfigyelni a színek vizuális és verbális használatát is. Egyrészt Pinkman neve egyértelműen a Tarantino Kutyaszorítóban című filmjében használt hangzatos színneveket jelképezi, ugyanis erre később történik vizuális utalás is, valamint Skyler kéksége, Jesse pirosas sárgából való átváltása sötétbe és Walter zöldből való áttérése kekire, majd feketére nagyon jól mutatják a karakterek érzelmi változásait, na meg Marie (Hank felesége) a lila mániájával a frigidség mintaképe. A karakterek sosem zökkennek ki a színkódokból, mindig két adott szín keverékét hordják, vagy azok árnyalatait, így tudat alatt még inkább azt éreztetik velünk az alkotók, hogy ismerjük a szereplőket, könnyebbé teszi az azonosulást vagy épp az utálatot (Skyler esetében, pedig belegondolva minden normális nő így reagálna, ha a férje a drogbirodalom ura lenne egyik pillanatról a másikra, ezzel veszélyeztetve a család épségét).Rendkívül erős az identitásválság ábrázolása is, hiszen a történet bár zseniális, és az időzítése a legnagyobb erénye ennek a sorozatnak (sok más mellett), mégis Walter kicsit olyan, mint az 1993-as Összeomlás Michael Douglas-e. Ki nem érezte már azt a tömegközlekedésen, hogy legszívesebben előrántana egy shotgunt és lelőne mindenkit, aki kicsit is tolakszik, vagy csak szimplán büdös? (Egyébként van erről a megőrülésről egy viccesebb feldolgozás is Hobo with a Shotgun címmel). Melyik tanár ne érezte már megalázónak a képesítéséhez járó fizetését és a megbecsülést, és ki nem akart már ebből az egészből kilépni? Walter a kispolgár vágyának megtestesítője, az igazi hétköznapi hős amolyan „spielbergi” értelemben, aki azon kevesek közé tartozik, aki át meri lépni határait.
A sorozatban kitűnnek a mellékszereplők is, leginkább Walter ellenségei. Gus Fring a legtökéletesebb főellenség, hiszen precizitása és megfontoltsága épp olyan dinamikájú, mint Walteré. A nevek egyébként beszédesek, Pinkmanét már említettük, de a főhős egyértelműen Walt Withman, amerikai költő után kapta a nevét, aminek később nagy szerepe lesz, hiszen ezáltal bukik le Hank előtt, valamint Werner Heisenberg is létezett, ő egy német fizikus volt.Nem csak az egész sorozat, de egy-egy rész is külön gyöngyszem volt a szériában, például A légy a harmadik évadban, aminek különlegessége, hogy az egész a laborban játszódott, ahol Jesse és Walter temérdek crystal meth-et állított elő. Ez egy kafkai utalás a kapcsolatukra, egyéni átalakulásukra és kvázi egyeduralkodóvá válásra a piacon, hiszen a 96%-os tisztaság még soha senkinek nem sikerült. A másik remek epizód, ami mind a mai napig, több, mint 100.000 szavazat után is 10 csillagos az IMDB-n, az az ötödik évad 14. része, az Ozymandias. Egy elbukástörténet, ahogy a királyok királya is elterült a sivatagban, úgy omlottak itt is le a szobrok, az eszmények, a remények.

A sorozat annak ellenére, hogy egy melankolikus véget ért (és azon kevesek közé tartozik, amik pont időben lettek befejezve) nagyon lélekemelő volt és kerek. Nem véletlen, hogy nem sokkal utána jött egy spin-off sorozat a zseniális ügyvédről, Saul Goodmanről (Odenkirk) a Better Call Saul, aminek ötödik évada jövőre érkezik, valamint egy szép lezárást kapott Jesse is az El Camino című filmben.
Nagy űrt hagyott ez a sorozat, nem is kell helyette pótlékot keresni, leginkább a többszöri újranézés ajánlott, hiszen a sok említett easter egg rengeteg szép percet okozhat még bárki számára.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A születéstől a halálig tartó mozi
Következő cikk Trónok harca előzménysorozat törölve, aztán Sárkányok háza berendelve