A két szerepben vicceskedő Seth Rogen uborkája kortalan


seth rogenSeth Rogen új filmmel jelentkezik, ami augusztus 6-án érkezik az HBO Max-ra. Avagy ahogy a színész maga jellemezte: “klasszikus mese egy pasasról, aki beleesik az uborkás tartályba, konzerválódik, majd 100 évvel később felébred a modern New York-ban.”

Az An American Pickle (Egy amerikai uborka) című komédia Simon Rich 2013-as regényéből a Sell Out-ból készült, főszerepben Seth Rogan-nel. Herschel Greenbaum, egy olyan küszködő munkás, aki 1920-ban emigrált Amerikába azzal az álommal, hogy egy jobb életet biztosít szeretett családjának. Egy nap, miközben a gyárban dolgozik, beleesik egy uborkás tartályba. A sós vizes lé tökéletesen konzerválja, majd 100 évvel később felébred napjaink Brooklynjában, és valójában egyetlen egy napot sem öregedett. Természetesen rögtön a családját kezdi keresni, ám az egyetlen ma is élő rokona a dédunokája, Ben Greenbaum (akit szintén Rogen alakít). Ben középkorú informatikus, akit Herschel egyáltalán nem tud megérteni, és többek között ebből (is) fakad a humor forrása.

Eredetileg 2020. áprilisára tervezték a mozis premiert, ám a járvány közbeszólt, így végül a filmet forgalmazó Warner az HBO Max égisze alatt fogja bemutatni a filmet augusztus 6-án. Magyarországon egyelőre az a módi, hogy az HBO Max-os saját tartalmak az HBO Go-n jelennek meg, mint az Anna Kendrick főszereplésével készült Love Life sorozat esetében. Egyelőre nincs hír róla, hogy ez a közeljövőben megváltozna és az HBO Go helyét átvenné az HBO Max.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A homokvár már snassz, építsünk Yodát meg Alient! - Fotók
Következő cikk 10 szórakoztató film vagy sorozat az amerikai történelemből