Fortuna istennő – kritika


Fortuna istennő (La dea fortuna), rendező: Ferzan Özpetek, szereplők: Stefano Accorsi, Jasmine Trinca, Edoardo Leo, olasz filmdráma, 114 perc, 2019. (16)

Pótszülők, pótcselekvések

A török származású olasz rendező ezúttal is a mélyponton lévő szereplők életébe hoz némi változást két nem éppen könnyen kezelhető gyerek képében. A végeredmény derék munka kockázatvállalás és a benne rejlő potenciál maradéktalan kiaknázása nélkül.

A vízvezeték szerelő Alessandro (Edoardo Leo – Teljesen idegenek) és a műfordító Arturo (Stefano Accorsi – Tudatlan tündérek, A Szaturnusz gyűrűjében, Fortunata) egy pár, egymásra találásuk elsősorban a véletlennek, másodsorban pedig Annamariának (Jasmine Trinca – Miele, Fortunata) köszönhetik, aki Alessandro legjobb barátjaként áldását adja kapcsolatukra.
Ez a kapcsolat másfél évtized után éppen válságban van, amikoris váratlanul beállít Annamaria és egy rutin kivizsgálásra hivatkozva a folyton civakodó párnál hagyja két gyerekét, Martinát és Sandot, akik nem éppen az ártatlanság mintaképei. A háromnapos kivizsgálás elhúzódik, a szereplők között egyre nagyobb a bizonytalanság és az aggodalom.A török származású, forgatókönyvíró-rendezőként a kilencvenes évek óta gyakorlatilag olasz filmesnek számító Ferzan Özpetek alkotásainak rendszeresen visszatérő alaphelyzete, hogy a válságban lévő főszereplők egy új, számukra eddig ismeretlen kultúrával, élethelyzettel találkoznak és ez most sincs másként.
A filmben fontos szerephez jut a Rómától 50 kilométerre fekvő Palestrina (Praeneste) is, mely a legrégebbi latin települések egyike. A késő köztársaság kori Itália vallási központjaként itt állt az ókor egyik legnagyobb templomegyüttese. A bombázások során felszínre került Fortuna szentélyt a második világháború után, elkezdték feltárni. Alessandro és Arturo itt találkoznak először, utóbbi idegenvezetőként dolgozik ekkor, Annamaria pedig a feltárás során előkerülő történelmi emlékeket bemutató helyi múzeumban helyezkedik el később. A címbéli Fortuna sem marad munka nélkül, a szerencse istennőjének ugyanis van egy titka, egy varázstrükk. Ha valakit mereven nézel, ellopod az arcképét. Mikor hirtelen becsukod a szemed, leköltözik a szívedig, így lehet veled örökre az, akit szeretsz. Más gyerekére vigyázni sosem könnyű feladat, különösen, ha az ember sosem tervezett sajátot és egyébként sincs nagy tapasztalata ebben. Ebből a szituációból általában vígjátékok szoktak születni, igaz ez még akkor is, amikor az igazi szülőkkel valami rossz dolog történik. Özpetek, aki nyíltan felvállalja homoszexualitását és filmjeinek is gyakran visszatérő témája, személyes élményekből merít. Ahogy több interjúban is elmondta, neki soha nem jutott eszébe, hogy saját gyereke legyen, de amikor a bátyja megbetegedett, sógornője arra kérte, vigyázzon majd az övéikre, ha vele is történne valami. Igent mondott, de a felelősség tudata megrémisztette és ezzel a helyzettel játszott el a filmjében, amikor egy, a kapcsolatukba belefáradt párost helyezett a középpontba, akiknek szerelme újjászületik ezáltal. Az ilyen témájú filmek többsége a megismerkedésről, a szerelemről szól, nem pedig a szakításról. Ahogy az élet egyszerre tragikus és komikus, a szereplők is képesek nevetni a nehéz helyzetekben.Alessandro a fiatalabb, még mindig jóképű, jól keres, boldog, azt csinálja, amit szeret, vidám és közvetlen, az emberek szeretik, a gyerekek is jobban kötődnek hozzá. Arturonak nem jön be az élet, teljesen máshogy képzelte el ezt az egészet, álmait feladva mogorvává, visszahúzódóvá válik. A köztük lévő különbségek a kapcsolatuk megromlásakor egyre jobban kiütköznek.  A gyerekek megjelenése változást hoz a pár életébe, mely egészen furcsa helyzetet szül azáltal, hogy egyszerre domborítja ki és a simítja el a két férfi közötti különbségeket. Rengeteg a megpróbáltatás, a megoldhatatlannak tűnő probléma, de egyúttal a boldogság és az öröm is újra visszaköltözik hozzájuk. Alessandro és Arturo verseng a gyerekek figyelméért és kegyiért, hogy melyikük a jobb, felelősségteljesebb szülő és sokszor kerülnek olyan helyzetbe, ami felidézi bennük azokat az időket, amikor még szerették egymást. A pár a „bajban” persze nincs egyedül, a Fortuna istennő rengeteg fura figurát vonultat fel a baráti társaságból, akik jellemzően a háztömb, a környék lakói (Serra Yilmaz – Szemközti ablak, Az utolsó hárem; Filippo Nigro – Szemközti ablak, Mással párban; a transznemű színésznő Cristina Bugatty és Pia Lanciotti).
A szekrénybe zárt gyerekekkel egy vérbeli thriller atmoszféráját megteremtő kezdet után a cselekmény a dráma és a vígjáték között egyensúlyoz. A végére ugyan visszatér az előkelő származású Annamaria gyerekkorának helyszínére, ahol a mesék gonosz boszorkányát megidéző nagymama akarja rátenni a kezét az unokákra, akikkel eddig nem sokat foglalkozott.  Ahogy visszaél a vér szerinti rokoni kapcsolattal és az anyagi helyzetével, az már inkább parodisztikus, mert nem tudni milyen koncepciót követve, de képtelen megütni a komolyabb hangvételt.

A filmet Olaszországban tavaly decemberben mutatták be és – a járványhelyzet tükrében is elmondható – rendkívül nagy népszerűségnek örvend. Négy David di Donatello-jelölésből („az olasz Oscar”) a legjobb betétdal és a legjobb színésznő kategóriában el is hozta a díjat, az olasz filmkritikusoktól nyolc jelölést kapott, a legjobb színésznő, filmzene és betétdal kategóriákban. nem talált győzedelmeskedett. Özpetek mellett a forgatókönyvön Silvia Ranfagni és Gianni Romoli dolgozott, utóbbi szinte az összes filmjében közreműködött. A Fortuna istennő minden drámaisága mellett megmarad egy könnyedebb mozinak, ami rengeteg ziccert kihagy, nincsenek nagy pillanatai, de egy kedves, szerethető, jellegzetesen olaszos darab a 61 éves rutinos, de kissé megfáradt, ezért kockázat nélkül önmagát ismétlő forgatókönyvíró-rendezőtől.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Billie Eilish James Bond betétdala hivatalos klipet kapott, így jobb?
Következő cikk Bollywood mindig lenyomja Hollywoodot! Videòbizonyíték!