Jude Law mesél ikonikus szerepeiről


Jude Law speaking about his roles Jude Law szakmai útját veszi górcső alá. Végighallgatva ezt a tehetséges embert, egy dologban biztosak lehetünk,mindent belead egy karakter megformálásába, akármilyen kevés idő is áll rendelkezésére. Legyen az egy tolókocsiban ülő  férfi  eljátszása (az első hollywoodi szerepében) a Gattacában. Ha kellett megtanult szaxofonozni A tehetséges Mr. Ripley kedvéért, még ha saját bevallása szerint erről már akkor lecsúszott már 10 évvel. Utóbbit tartja egyébként élete “legnehezebb” filmjének. A rendező kifejezett kívánságára hihetőnek kellett tűnnie, hogy jó ideje Olaszországban lakik. Éppen ezért Jude Law három héten át az itáliai partok mentén éldegélt, vitorlázott, jókat evett és szépen lesült. Ő is csak mosolyog, hogy akkoriban minden forgatást ilyen könnyűnek képzelt el.
Mesél még az A.I. – Mesterséges intelligencia előkészítése miatti rengeteg repülésről és táncórákról. Szó esik A kárhozat útjáról, a Közelebbről, a Fertőzésről, a Sherlock Holmes filmekről, Az ifjú pápáról, A harmadik napról és A fészekről. Ha csak ennyi filmet tett volna le az asztalra, már azért is kedvelnénk. Valamiért a Holiday kimaradt a felsorolásból… pedig az is aranyos.

Kapcsolódik:

A harmadik nap – Kritika

Anthony Hopkins és Jude Law egymással küzd majd az Oscarért?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A gyurma Tom Cruise ugyanúgy nem ismer lehetetlent
Következő cikk A hét röhögései (360-361.)