Returnal – játékteszt


ar7fb

Fejlesztő: Housemarque; Kiadó: Sony Interactive Entertainment; Platform: PS5

Egy újabb PlayStation 5 exkluzív, amely kihasználja a gép lehetőségeit és amely piszok nehéz, de legalább ennyire addiktív is.

Bármennyire is közhely, bármennyire is ellentmondás, a halál az élet része, ha úgy tetszik a végállomás egy utazás végén. Természetesen nem szeretünk ezen elmélkedni és igazán csak akkor kerül látótérbe, amikor mi magunk is a közelébe kerülünk akár egyénileg, akár egy barát, vagy szerettünk révén. Selene Vassos saját maga tapasztalja meg a dolgot, ugyanis az ASTRA Corporation űrhajósa egy idegen bolygóra való leszállás közben lezuhan hajójával. A balesetet még túléli, ám az Atroposról hamar kiderül, hogy nem éppen barátságos hely. A kaszás bizony lépten-nyomon ott leselkedik minden sarkon, sőt le is csap. Újra és újra. Különös módon ugyanis hősünk többször is átéli a zuhanást és ami utána következik. Valahogy úgy, mint Bill Murray az Idétlen időkig című filmben, csak kevésbé humoros és sokkal inkább bizarr módon.

v3cO9wYA

Hiába legyint az átlag játékos a Housemarque nevének hallatán, a finn srácok már jó régen, a 90-es évek óta alkotnak. Csak ha a közelmúltra tekintünk vissza és felemlegetem a Resogunt, a Nex Machinát, vagy a Matterfallt (esetleg az örök kedvenc Super Stardust bármelyik inkarnációját), akkor már valószínűleg egyből dereng mindenkinek valami. Az eddig inkább magabiztos indie fejlesztőként ismert társaság most talán életének nagy lehetőségét kapta meg a Returnallal. A mindig is PlayStation közeli csapat most ugyanis egy nagy, AAA projektre kapott bizalmat a Sonytól, amelyet olyannyira komolyan vettek, hogy az épp futó Stormdivers című fejlesztésüket sutba is dobták miatta (nem akarok gonosz lenni, de talán duplán is jobban jártunk így).

0sZkmJzA

A kizárólag PS5-re elkészült játék igazi erődemonstráció, továbbá meglepően magabiztos és profi. A Housemarque nem ijedt meg a feladattól, sőt abszolút fel tudtak nőni hozzá. A Returnal hozza mindazon stílusjegyeket, amiről eddig is híres volt a brigád, vagyis az eszelős vizuális látványorgiát, az egyedi játékmechanikákat és különös hangulatot, viszont ezt megfejelték egy komolyabb sztorival is, amely azért a korábbi munkáikra nem igazán volt jellemző. A játék remekül implementálja az H.R. Giger-féle Alien univerzum és több más sci-fi hangulatát, de közben nem válik szánalmas másolattá és egyedi tud maradni.

ruRZzYRA

A történetről nagyon kevés adalékot kapunk az elején (gyakorlatilag csak annyit, amennyit már fentebb leírtam), menetközben viszont egyre több derül ki a saját szerepünkről és a misztikus bolygóról is, amely egy letűnt civilizáció nyomait tárja fel. A legfontosabb ismérv a Returnal kapcsán viszont az a fajta ciklikusság, amelyet már a teszt elején is említettem. Bármeddig is jutunk el ugyanis a kalandban, ha meghalunk, akkor kezdhetjük az egészet elölről. Igen, ezt úgy kell érteni, hogy (csaknem) mindent elveszítünk, ami addig begyűjtöttünk – fegyvereket, powerupokat, fejlesztéseket. A sztorival kapcsolatos felfedezések és pár alapnak számító eszköz (mint például a piros liánnal benőtt lezárások felszámolására kapott lézerszablya) azonban megmarad. Biztos hogy sok játékosnak frusztráló lesz az amúgy roguelite-nak csúfolt élmény, de igazából pont ez a kihívás adja meg az alaphangulatot is. Nincsenek nehézségi szintek, így ha valaki azt mondja hogy végigvitte a Returnalt, akkor az azt is jelenti, hogy ugyanazt élte át, mint bárki más aki hasonlóképpen tett.

Összesen hat nagyobb tájegység, vagy ha úgy tetszik világ van, amelyek különböző settingeket is jelentenek. Ezek nem csak vizuálisan jelentenek más terepet, hanem a pályák jellege is eltérő – némelyik klausztrofóbiás és szűk, mások meg nagy terekkel operálnak. A változatosságot azonban nem csak ez biztosítja, hanem hogy terep minden esetben véletlenszerűen generált. A procedurálisan felépített pályák persze hasonló elemekből épülnek fel, így egy idő után már minden variációt ismerni fogunk, csak a sorrend változik majd (akár az is elképzelhető, hogy a pálya végi főbosst rejtő ajtó közvetlenül a start után jelenik majd meg.). A játék felénél azért kapunk egy mentési pontot, ezt elérve már nem a lezuhant űrhajónál fogunk újrakezdeni.

Mrb USgA

A játékmenetről nem szeretnék részletekbe bonyolódva beszámolni, hiszen egy igen bonyolult, ámde nagyon is átgondolt rendszert találtak ki a készítők. Van többféle fegyver, melyek speciális tulajdonsággal és fejlettségi szinttel is rendelkeznek – ebből mindig csak egyet tarthatunk magunknál. Több játékbeli valuta is van, amelyekből skilleket, powerupokat vásárolhatunk, illetve van rengeteg olyan módosító, amelyek a pozitív hatások mellett, negatívokat is rejtenek. Érdemes ezek kiismerésére rászánni az időt, és eldönteni melyek kedvezőek a saját játékstílusunknak. Saját bőrünkön fogjuk tapasztalni, hogy nem mindent érdemes begyűjteni és hogy például a ruhánkra csimpaszkodó parazitáknál is erősen mérlegelnünk kell mert lehet hogy többet ront a jelenlétük, mint ha hagyjuk a fenébe, ahol megtaláltuk az adott darabot.

SE3GE5Gg

Technikailag szinte csak jót lehet elmondani a Returnalról. Masszívan kihasználja a Dual Sense lehetőségeit és itt nem csak arra kell gondolni, hogy támogatja a haptikus visszacsatolást (érezni a szemerkélő esőcseppeket), vagy hogy az adaptív ravaszok hozzáadnak az élményhez. A Housemarque-hoz híven, a végletekig kihasználták a kontrolleren lévő gombokat (persze úgy, hogy az irányítás logikus és intuitív maradt), a ravaszokat például félig vagy teljesen benyomva is más történik (sima target, vagy speciális, másodlagos támadás). Emellett a 3D-s hang is maximálisan támogatott és ez nem csak egy újabb marketing duma. Legjobb 3D-s fülessel játszani, hogy már hallás után tudjuk majd merről jön az áldás. Az SSD is teszi a dolgát, a töltési idők gyorsak, nem szakítja meg hosszas töltögetés az élményt még a meghalás során sem. A legnagyobb bók amit mondani tudok, hogy csakúgy, mint az ősszel kijött Demon’s Souls remake-nél, itt is azonnal tudjuk amikor kipróbáljuk, hogy miért kell a játékhoz PS5 (a sors fintora, hogy mindkettő szuper nehéz, még ha más ligában is játszanak).

Összességében, ha egy szóban kellene jellemeznem a Returnalt, akkor azt hiszem az addiktív jelzőt használnám. Nem lesz mindenkinek ínyére a sokszori (szinte nulláról történő) újrakezdés, de akit elkap majd, azt könyörtelenül behúzza a játékélmény és a kihívás. A sorson is múlik, hogyan generálódnak újra a pálya layoutok, de egy idő után már a rutin fog számítani az előrehaladásban. A harácsolás keményen visszaüthet, alapos stratégiát kell kidolgoznunk, ha nem szeretnénk minduntalan pórul járni. A játékidő csak rajtunk áll, nem szégyellem bevallani, hogy nekem már az első boss is csaknem 10 órámat emésztette fel. Ez se vette kedvem viszont a folytatástól, mert a játék újra és újra hívogat, az embert furdalja a kíváncsiság, hogy mi is lesz Selene sorsa és mit tartogat még az Atropos planéta. Gyengébb idegzetűek azért készítsenek be pár szem nyugtatót!85

 

Legutóbb ezt értékeltük:

Soulbound – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (383.)
Következő cikk 25 éves a Twister, vicces visszatekintés, kárbecslő és hibakereső videók