Wonder Boy – Asha in Monster World – játékteszt


Wonder Boy Asha in Monster World key art

Fejlesztő: Monkey Craft; Kiadó: Studio Artdink; Platform: PC, PlayStation 4, Nintendo Switch

Nem tudom, hányan vannak az olvasók között, akik Sega Mega Drive-on kezdték konzolos pályafutásukat, de valószínűleg még kevesebben mondhatják el, hogy eme kis fekete csodamasinán élték volna át először Asha kalandját. 2021-ben egy olyan remake érkezett viszont, ami miatt a stílus vagy a sorozat kedvelői maximálisan elégedetten csettinthetnek.

Ahogy a bevezetőben is elhangzott az Asha in Monster World egy eredetileg Japánban, 1994-ben, Sega Mega Drive-ra megjelent metroidvania-platfromer cucc. Az eredeti játék egészen jól sikerült, azonban annyira mégsem gondolhatták potenciális sikernek, ugyanis pechünkre nem hagyta el a szigetországot. A 2012-es Wii Virtual Console-os megjelenésig nem is tehettük rá hivatalosan a görcsbe rándult kezeinket a felkelő nap országán kívül. Sokan fogadták ezért örömmel a bejelentést, mely szerint érkezik egy felújított változat 2021-ben. Na de lessük is meg, hogy sikerült.

Wonder Boy Asha in Monster World Screenshot 01

Az elején leszögezném, hogy ez egy játékmechanikailag minden elemében hű remake az ’94-ben megjelent változathoz. Ezt úgy képzeljétek el, hogy lényegében a külcsínen kívül minden teljesen ugyanaz, mint anno. Ez kinek pozitív kinek negatív élmény lesz, de aki ismeri az eredetit ne várjon semmilyen modern csavart az alapfelállásban. Ettől függetlenül az egész tök jól működik, bár a jelenkor pörgősebb akcióihoz szokott játékostársadalmának valószínűleg nem lesz túl szimpatikus a mesterségesen generált időhúzás, amivel a hőskorban a szavatosságot próbálták megnövelni.

Wonder Boy Asha in Monster World Screenshot 02

A történet szerint egy kislányt, Ashát irányítjuk, akinek álma, hogy egyszer hatalmas harcos legyen. Erre nem is kell sokáig várnia, hiszen egy próbán való átesés után azonnal bele is vághatunk a világ megmentésébe. Tehetjük mindezt négy nagyobb területen keresztül, ahol folyamatosan küzdhetünk a ránk támadó ellenfelekkel és a backtracking démonjaival. A játék kb. 4-6 óra alatt teljesíthető, szerencse és ügyesség függvényében. Noha visszajárhatunk javítani az elért eredményeinken, sajnos ennél többet nem is igazán kínál számunkra a Wonder Boy 4. részének remake-je.

Wonder Boy Asha in Monster World Screenshot 03

Emeljük azért ki milyen újdonsággal találkozhatnak a visszatérő vásárlók. Az egész játék átköltözött egy 3d-s megjelenítésű engine-re, amelyet a zsánerhez hűen oldalra scrollozva láthatunk. Van egy kis mesevilágos cell-shaded beütése az egésznek, azonban nekem jobban tetszett a korábbi remake-ek alatt dübörgő motor. Úgy gondolom szebb is volt és sokat dobott az élményen, hogy egy gombnyomással tudtunk váltani az eredeti render és a modern megjelenítés között.

Wonder Boy Asha in Monster World Screenshot 06

Mindezek ellenére alanyunk is jól néz ki és a Switch változat elég stabilan is futott. Itt-ott azonban néha beakadt a folyamatosság és 1-1 másodpercre megállt minden. Nem volt nagyon zavaró, de azért ennél a grafikánál, még nem kellene meghasalnia a Nintendo hardverének. A szinkronból csak japán érhető el, de ez szerintem senkit sem fog zavarni, kicsit talán autentikusabb is így. A hangokkal és a zenékkel nem volt probléma, minden a medrében folyt és füleinknek kellemes dallamok váltakoznak a végigjátszás során. Kardinális kérdés még az irányítás a zsáneren belül, ami roppant pontos és nagyon reszponzív, így ezen a téren sem tudok panaszkodni.

Wonder Boy Asha in Monster World Screenshot 04

Vannak azonban dolgok, amiket nem igazán értettem vagy nem tudtam mire vélni. Az egyik az automata mentés vagy a checkpointok teljes hiánya. Ez a játékot frusztrálóan nehézzé teszi, egészen addig amíg rá nem állunk a folyamatos kézi mentésekre. Ugyanis a kalandunk elején elég könnyű elhalálozni és bizony, ha óvatlanok voltunk, gyorsan visszaugorhatunk a kiindulási pontra. Azonban amikor ez már rutin feladattá válik és minden képernyőn nyomunk egy mentést, valamint életerőnk is megduzzad a progressziónak hála, kicsit el is veszi a játék élét és kihívás nélkülivé válik az egész. Legalábbis, ha nem darksouls volt a jelünk az oviban. A másik dolog, amit nagyon furának találtam, hogy az anyag kapott fizikai kiadást, amihez a kártyán találhatjuk az eredeti ROM-ot. A digitális példány birtokában kicsit csalódott vagyok, hogy ez a bónusz a digitális példányhoz nem járt, pedig árban hasonló összegre számíthatunk.

Végeredményben egy jól sikerült játékot kapunk a vételárért, azonban remake-ként csak az audiovizuális élményre koncentráltak. Hogy ez ebben a formában kinek éri meg, azt mindenki döntse el maga. De a zsánert kedvelőknek mindenképpen erősen ajánlott, mert sziklaszilárdan élvezetes, öregsulis metroidvaniát kapnak a kifizetett valutáért. Az Asha in Monster World valószínűleg PC-n is remekül teszi majd a dolgát, a zökkenőmentes élményt viszont csak a Steam áruházból tudjuk majd elérni, a június 28-i megjelenés után

8.szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Adventure Bit – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A lépteid zaja, remek kisfilm a hangeffektek készítéséről
Következő cikk Ethan Hawke egy budapesti szállodából játszott filmkvízt