Űrpiknik – kritika

Űrpiknik, rendező: Badits Ákos, forgatókönyv: Badits Ákos, Benedek B. Ágota, szereplők: Walters Lili, Takács Zalán, Lengyel Benjámin, Rainer-Micsinyei Nóra, Árpa Attila, Zalatnay Sarolta. Magyar sci-fi dráma, vígjáték, 80 perc, 2021. (12)

A szerethető trash élmény

Mostanra szinte minden bőrt lehúztak a sci-fi műfajról, emiatt egyre nehezebb (lesz) előrukkolni egy egyedi koncepcióval. Ez hatványozottan igaz akkor, amikor korlátozott költségvetés áll az ember rendelkezésére egy olyan zsánerfilm megalkotásához, amely a leginkább megköveteli a látványos képi világot. Badits Ákos első nagyjátékfilmje készítésekor ebben a szellemben dolgozhatott, hiszen a pénzügyi akadályok miatt egy különleges történet megírására fókuszált. Az így született szkript tényleg elborult, csak nem éppen pozitív értelemben. Az Űrpiknik egy hibákkal teli, felszínes, de helyenként ötletes rendezői próbálkozás, melyre ártatlansága okán mégsem lehet igazán haragudni.

A sci-fi-k tematikáját kiválóan lehet vegyíteni horror-és thrillerelemekkel, vagy akár komikus jegyekkel. Nem csoda, hogy rögtön lázba hozott az új magyar tudományos-fantasztikus vígjáték híre, hiszen hazánkban elég ritkák az ilyen produkciók. Badits Ákos és Benedek B. Ágota nem először dolgoznak együtt, legutóbb a Boglárka című kisjátékfilmet láthattuk tőlük, amely egy fordulatos felnőttmese. Noha rengeteg ötletet és filmes utalást (pl. Rosemary gyermeke, Melankólia, stb.) csempésztek legújabb közös munkájukba, az elvetemült sztori sehogy sem állt össze koherens egésszé, amelynek okai a megalapozatlanság hiányában és más nüanszokban keresendők.

Az alapszituáció egyébként a következő. Panna (Walters Lili), a különc egyetemista gyerekkora óta jeleket küld az űrbe, válaszra várva, mivel meggyőződése, hogy idegenek valóban léteznek. (Mindezt az elhunyt édesapjától örökölt rádióból összetákolt jeladóval teszi.) Senki sem veszi őt komolyan, mígnem elmélete egy nap beigazolódik, mikor egy – az emberre kísértetiesen emlékeztető – űrlény (Takács Zalán) érkezik a Földre, akinek feltett szándéka megismerni Zalatnay Saroltát, mert a befogott jel egy Cini-számba volt csomagolva. Csakhogy egy a bolygót fenyegető veszély miatt az ufó magával is vinné az énekesnőt, hogy megmentse az apokalipszistől. Panna és a Péter névre keresztelt idegen hamar összebarátkoznak, hiszen egyikük sem találja a helyét a maga planétáján. Az eleinte hitetlenkedő főhősnő ennélfogva segít a keresésben, de tovább bonyolítja a szálakat, hogy az idegenre még főnöke, a „Terminátor” (Árpa Attila) is vadászik és a világot is meg kéne menteni.

A cselekményismertetőből kikövetkeztethető, hogy a rendező-forgatókönyvíró a Liza, a rókatündér és a Drakulics elvtárs rendhagyó stílusötvözéseit követi. Míg ez utóbbiakhoz legalább passzolt a retro miliő, addig itt kifejezetten zavaró a nosztalgiázás, mivel azt semmi sem indokolja. A nyitányt nézve olyan érzésem támadt, mintha a Drakulics elvtársból kiragadott képsorokat szemlélnék. Ez a szocreál hangulat azért is érthetetlen, mert az Űrpiknik napjainkban játszódik, méghozzá a budapesti éjszakában. A film hemzseg az ehhez hasonló következetlenségektől, valamint az egyes karakterek motivációi sincsenek kellően (vagy egyáltalán) kifejtve. Pedig az abszurd koncepció simán működhetett volna, ha szabályrendszere el lenne magyarázva és komédiaként is megállná a helyét. Bánatomra nem így lett. Annak ellenére vált kínossá, hogy a készítők igyekeztek poénos szituációkat teremteni, ám egyik sem úgy sült el, ahogyan azt eltervezték. Két konkrét momentumra emlékszem – a másfélórás játékidőből –, amelyeken (halkan) tudtam nevetni.

A dialógusokkal ugyan nem voltak gondok, de az események súlytalansága kiöl minden izgalomforrást. És kifejezetten valószerűtlen, mikor a szereplők a leglehetetlenebb helyzetekben állnak neki filozofálgatni. Pedzegetik szemetelés égető problémáját, illetve anya és lánya a bárpultnál rendezik múltbéli sérelmeiket. Teszik mindezt olyan felületesen, s hamiskásan, hogy ezek a szcénák elveszítik őszinteségüket. Ugyanakkor különösen aktuális, hogy az űrlény fiú csak transzneműek körében meri felvállalni önmagát. A másság erénnyé kovácsolása és az, hogy egymást inspirálva bármire képesek lehetünk egy egyszerű, de hasznos üzenet mindenki számára.

A tanulság tálalása azonban a mozi egyik óriási malőrjén csúszik el, a főszereplőn. Panna tényleg olyan, mint amilyennek az előzetes beállítja, egy étkezési zavarokkal küzdő flegma csaj, aki indokolatlanul sokat káromkodik. Tulajdonságainak kidomborítása hamar átcsap idegesítőbe, ami már kicsit sem humoros. Jellemfejlődése pedig kimerül abban, ahogyan ecseteli mennyit változott egyetlen éjszaka alatt, a végére viszont kiderül, mégsem. Walters Lili karaktere a mű befejeztével ugyanolyan, mint amilyen volt és kezdem azt hinni, a művésznő színészi eszköztárában vannak a hiányosságok. Kvalitásai az obszcén kifejezések használatában és az életunt tekintet ismételgetésében csúcsosodnak ki. Ezt lehetne azzal magyarázni, hogy a fiatal lány így palástolja saját bizonytalanságát, de ettől függetlenül még bosszantó marad.

A Takács Zalán alakította pufók idegen nem zavar sok vizet, egy aranyos, tiszta szívű és különcségével viaskodó figura, akit üdítő volt Panna társaságában látni, kitűnően ellensúlyozták egymás energiáit. Mindazonáltal Zalatnay Cini megjelenése ambivalens érzéseket váltott ki belőlem. Feltűnésekor kiábrándított ahogy az egykor meghatározó ikon egy éjszakai klubban haknizik. Hozzátenném, néhány zenéje valóban jól rezonált a történésekkel, de ez mit sem változtat cameója erőltetettségén. Aztán ott van az elmaszkírozott Árpa Attila, akin érezni, maga sem érti mit keres a vásznon, mégis ideális választásnak bizonyult a tipikus sci-fi gonosz eljátszására. A szereplőgárda igazi fénypontja viszont a Lengyel Benjámin játszotta Dani, akihez nem csak a film szellemes jelenetei (és gyengécske szerelmi szála), hanem legőszintébb pillanatai kötődnek.

Azt is elismerem, hogy a mozi látványvilága a mikró költségvetéshez képest teljesen korrekt. A számítógépes technikát néhol ízlésesebben alkalmazták, mint sok más hazai megaprodukciónál, valamint a díszletek is hangulatosak, holott furcsán hatott a már említett szocreál környezet. Arról nem is beszélve, hogy a megvilágítás olyan sárgás, mintha petróleumlámpával világították volna be a helyszíneket. Balázs István Balázs kameramunkája szintén dicséretes, sőt a vágások között is találni kreatív megoldásokat. Mindemellett ezen a téren is felemásan teljesít az alkotás, ezért nehéz megfogni valójában mi menti az összképet.

Az Űrpiknik szórakoztatási vágya, néhány karakterének szerethetősége és utánozhatatlan betétdalai teszik könnyed nyáresti kikapcsolódássá, amely még tanulságot is tartogat a néző számára. Emléke ugyan hamar megkopik, viccesnek csak jóindulattal nevezhető, de megvan a bája, amitől bizonyos körökben kedvelni fogják. Amennyiben világa beszippant, örömteli perceket szerezhet a hőség elől a moziszékbe menekülőknek. Talán ezek adják e furcsa egyveleg varázsát, ami csak azokat mozgatja meg igazán, akik megértik mondandójának fontosságát.

Hozzászólások

hozzászólás