Seed of Life – játékteszt


keyart 6Fejlesztő: MadLight Studio; Kiadó: Leonardo Interactive; Platform: PC

A nyílt fantasy világú Seed of Life középszerű indie cím, aminek bámulatos látványvilága és frappáns ötletei miatt érdemes esélyt adni.

A Seed of Life főszereplője Cora: a lány nagyapjával a Lumia nevű bolygón él, csakhogy az öregnek hirtelen nyoma veszik, amikor felbukkan egy rejtélyes űrhajó. Ahogy az lenni szokott, az idegen lények legkevésbé sem békés szándékkal érkeztek; olyannyira, hogy a planéta azonnali pusztulásnak indul. A tinédzser segítségére siető teremtmény úgy véli, hogy valamiféle túlvilági mag energiáit felhasználva a természet és annak ereje megmenthető.

1 8Harmadik személy nézetű, szemet gyönyörködtető látványvilágú játékot sikerült összehozniuk a katalán fejlesztőknek, persze butaság lenne Tomb Raider szintű magasságokba evickélni. Ám a Seed of Life összességében ötletes akció-kalandjáték, mely sajnos nem durran akkorát, mint amilyenné bővebb ráfordítással válhatott volna. Kétség kívül a MadLight dolgozatának legnagyobb negatívuma főhősünk és annak mozgása, szövegelés alatt a szája meg sem moccan és futás, guggolás közben úgy érezni, mintha robotot irányítanánk. Az eredeti, angol nyelvű narráció hangja összességében korrekt, de Cora sokszor affektál, így az aggodalmaskodó karakter pedig hiteltelenné válik. Nem tartom valószínűleg, hogy egy jóformán humanoid mentes, békével teli égitesten ilyen visszataszító stílusban kommunikálna bárki is. Ha ennek ellenére mégis ez a helyzet, akkor a papa eltűnése maximálisan érthető.

2 8A hibák mellett továbbá érdemes megemlíteni, hogy a kamerát forgatva néhol bepillanthatunk a textúrák mögé, sőt, rossz mozdulat következtében akár belepottyanhatunk egyes sziklatömbökbe és hegyoldalakba, ahol aztán pechünkre ott is ragadhatunk.  Problémái és a primitív játékmenete ellenére a Seed of Life vállalhatóra sikeredett. Teendőnk alapvetően abból áll, hogy sárga fénycsóvákat kell gyűjtögetnünk: ezeket az érdekes jelenségeket elkönyvelhetjük manaként, s gyakorlatilag amennyiben a földöntúli szerkezetekből zsebre vágjuk a megfelelő mennyiségűt, tovább léphetünk a lezárt ajtókon. Bizonyos checkpointokon automatikus mentés mellett képességeket is szerezhetünk, úgymint például gyorsabb futás, életerő töltés vagy megidézhetünk hologramot. Utóbbi azért igazán praktikus, mert gyakran kizárólag eme készség használatával tudunk átjutni egyik területről a másikra. Harcolni gyakorlatilag senkivel sem kell, legfeljebb csupán kisebb drónokkal találkozhatunk, ők viszont fogságba tudnak ejteni minket – azonban a „varázserőnk” használatával lazán ki tudunk szabadulni.

Szimplaságától függetlenül élvezetes és mesébe illő küllemű TPS kerekedett ki a Seed of Life-ból, maximum 5-6 óra alatt simán el lehet jutni a végéig. A befejezés után kutakodhatunk, de igazából legfeljebb csak amiatt van értelme, mert immáron már napsütötte vadonban kirándulhatunk.

55

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Hades – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Kötelező filmek: Párbaj
Következő cikk Gal Gandot, Ryan Reynolds és Dwayne Johnson a Különösen veszélyes bűnözők előzetesében