Tomb Raider – kritika


Tomb Raider, rendező: Roar Uthaug, szereplők: Alicia Vikander, Dominic West, Walton Goggins, Kristin Scott Thomas, amerikai akciófilm, 118 perc, 2018. (12)

Out of Control

A számítógépes játékok feldolgozásából nagyon nehéz jól működő filmet csinálni, éppen ezért nincs harag, amiért ezúttal sem sikerült. Akcióban és látványban ugyan nincs hiány, de minden másban igen.

A számítógépes játékokból készült filmeknek ki kell szolgálniuk mind a játékot ismerőket, mind a játékot nem ismerőket, már csak emiatt sem könnyű az alkotók dolga. A maiak ugyan sokkal kiforrottabbak, mint az elődeik (nem csak a grafikára gondolok, hanem arra is, hogy már-már forgatókönyv szerűen szövik a cselekményt), de még mindig nehezebb belőlük jó mozifilmet csinálni, mint mondjuk egy tévéfilmből, sorozatból vagy képregényből. Talán nem véletlen, hogy ezen adaptációk többsége elvérzik, egy-két résznél több nem is készül belőlük. A Tomb Raider 1996-ban indult útjára előbb egy férfi főhőssel, majd Lara Crofttal, aki eredetileg Lara Cruz lett volna. Az első filmes feldolgozás 2001-ben került a mozikba a felturbózott mellű Angelina Jolie-val, a folytatás 2003-ban érkezett, de már szerényebb sikerrel (az anyagiakat tekintve, a díjakat és jelöléseket illetően ugyanúgy a minőséget értékelték). Ezután hosszabb pihenő következett (a játékban is), mígnem 2011-ben a GK films (Rumnapló, Az Argo-akció, Z világháború) megszerezte a megfilmesítés jogait. A (főként rövidfilmes és televíziós) norvég rendező, Roar Uthaug 2015-ben csatlakozott a produkcióhoz (Alicia Vikander 2016 elején, a gonoszt alakító Walton Goggins 2016 végén), a teljes stáb 2017-re állt össze.

Vikandert megelőzően az SW-vel befutó Daisy Ridley neve is felmerült. A cselekmény helyszínéül szolgáló Yamatai szigete 2013-ban bukkan fel először a Tomb Raider rebootban. A játék története a 2015-ös Rise of the Tomb Raiderben folytatódik, ebben már a Szent Háromság nevű titkos szervezet is szerepel (a filmben egyszerűen csak Trinity). A film ezekből merít. A zűrös és csóró Lara Croft Londonban biciklis futárkodik. Ahhoz, hogy hozzájusson busás örökségéhez, alá kéne írnia a hivatalos papírokat, ezzel azonban elismerné 7 éve eltűnt apja halálát. Mikor újfent bajba kerül, mégis kötélnek áll, aláírja a papírokat. A családi kripta elképesztő titkot rejt: az apja nem unalmas üzletember volt, hanem igazi kalandor. Legutoljára egy japán uralkodónő sírja után kutatott. Himiko a puszta érintésével is halált és pusztulást hozott népének, ezért az Ördög-tenger közepén található Yamatai szigetén eltemették (lásd még A Múmia és A Skorpiókirály). A feljegyzések szerint Lord Richard Croft (Dominic West) éppen egy hajót készült megvásárolni, hogy eljusson a titokzatos és veszélyes szigetre. Lara a részeges hajóskapitány, Lu Ren segítségével célba veszi a szigetet, ahol hajmeresztő kalandok sora várja őt. Apja volt társa, Mathias Vogel (Walton Goggins) évek óta próbálja megtalálni a sírt, így kapóra jön számára a lány megjelenése. Céljaik ellentétesek, Lara meg akarja akadályozni őt küldetésében, mert félő, ha rászabadítják a világra Himikot, akkor a világnak annyi.

Az Oscar-díjas Alicia Vikander 5 kiló izmot szedett fel magára 3 hónap alatt, a szexizmusnak leáldozott, ezúttal mindenféle számítógépes beavatkozás nélkül játssza végig a szerepét. Apait, anyait belead, megpróbálja a legtöbbet kihozni a halványan kidolgozott karakterből. Fut, rohan, mászik, kúszik, szúr, lő, ugrik, repül, zuhan, üt, vág, miközben a dzsungel vadjai és marcona zsoldosok erednek nyomába. Ahogyan azt már megszokhattuk, a menekülő hős számára csak előre van út, mögötte, alatta, fölötte és mellette minden romba dől.

A látvány mindent felülír, ennél a forgatókönyvnél butábbat már tényleg nehéz elképzelni. Vogel évek óta keresi a néhány négyzetkilométeres kiterjedésű szigeten Himiko sírját, miközben mindent felrobbant, ami az útjába akad, de semmi. Ennyi idő alatt már én is találtam volna valami nyomot. Annak ellenére, hogy évek óta a levegőbe küldi a sziklákat, a sziget sziluettje pontosan ugyanolyan, mint a régi metszeteken. Lara aláírja a papírokat, mely által hozzájut az örökségéhez, mégis zaciba kell adnia nyakláncát, hogy ki tudja fizetni a hajót, ami hét év után is ugyanúgy ott várja a kikötőben, mint az apját.

Mivel a sztori kevésbé természetfeletti és még annyira sem rugaszkodik el a fizikától, mint a Halálos iramban, majdnem felsírtam annál a résznél, ahol Lara úgy ugrik egy második világháborús (vajon mi történik a valóságban a selyemmel a dzsungelben 70 év alatt?) ejtőernyővel, hogy azt magához szorítja. Esélye sem lenne. Lehet, hogy csak a megtévesztést szolgálja, de a kamera olyan dolgokon időz el, melyek később semmilyen szerephez sem jutnak. A megannyi logikai, dramaturgiai és még ki tudja milyen baki ellenére a Tomb Raider újraélesztése igazi bűnös élvezet rengeteg akcióval és egy csinos svéd színésznővel. Sokat nevettem, erre még határozottan emlékszem, de nem csak az előbbiekben említettek miatt, hanem azért, mert tényleg viccesre vették a figurát.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Everything Sucks! 1. évad - kritika
Következő cikk Sztálin halála - kritika