A feleségem története, rendezte: Enyedi Ildikó, szereplők: Gijs Naber, Léa Seydoux, Louis Garrel, magyar-olasz-német-francia romantikus filmdráma, 169 perc, 2021., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Bálnák közt halni meg
Störk Jakab hajóskapitány fogadásból elvesz azt a nőt, aki elsőként lép be a kávézó ajtaján. Ezen aztán annyira meglepődik, hogy közel három órán keresztül nem tér magához. Nem tudjuk, a múlt század elején létezett-e már a párterapeuta foglalkozás, de nagy szükség lett volna rá, hogy a cselekmény eljusson A-ból B-be. A feleségem története legalább olyan szép, mint amilyen hosszú, de nagyon kell hozzá az elhatározás és a hangulat. 
A Föld felszínének túlnyomó részét tengerek és óceánok borítják, aki itt tölti le az életét, az tulajdonképpen többet lát(ott) a világból, mint bárki más. Kikötőről kikötőre járva, idegen tájakat és embereket megismerve szíva magába az élményeket, a kultúrát, a messzi vidék illatát. A nagy dolgok, a nagy döntések azonban a szárazföld belsejében történnek, a világban végbemenő változások leginkább itt követhetőek nyomon. A tengeri élet egyszerre izgalmas és unalmas, egy olyan világ, amit utasként sem tapasztal meg igazán az ember. A múlt század elején a világkereskedelemből alaposan kivette a részét a vízi szállítás és a hajósok részére nem álltak rendelkezésre a mai modern kütyük, a tapasztalataik, megérzéseik alapján jutottak el egyik kikötőből a másikba. A számtalan hihetetlen történet okán a tengerészeket a mai napig egyfajta titokzatosság lengi körül, a rakományt célba juttató, a természet erejével dacoló hajóskaptányokat, akik vasszigorral tartják fenn a rendet a legénység soraiban pedig már-már emberfeletti képességekkel ruháztuk, ruházzuk fel. A mi hajóskapitányunk ez utóbbival nem igazán tud mit kezdeni.
Störr Jakab (Gijs Nabel) magas, szélesvállú, mások által jóképűnek mondott fickó, aki, ha kell, tud nagyon határozott is lenni, de mind a tengeren, mind pedig a szárazföldön szeretik az emberek jámbor természete miatt. Egy kedvenc hajószakácsa azt javasolja neki, házasodjon meg, mert azzal a legtöbb problémája megoldódik. Kapitányunk így is tesz, legjobb barátjának, a szélhámos és rajta élősködő Kodornak (Sergio Rubini) megfogadja, hogy az első útjába akadó nőnek megkéri a kezét. Nem tudom, ki lepődik meg jobban, de a fiatal, pimasz és gyönyörű francia nő, Lizzy (Léa Seydoux) igent mond és onnantól fogva ők egy pár. Jakab hónapokat tölt a vízen, hogy mikor hazaért, csinos felesége az otthonosan berendezett, tágas és kényelmes párizsi, majd hamburgi lakásukban várja. Kimozdulnak, társaságba járnak és igazából ezek lehetnének Jakab nagy pillanatai a szárazföldön, hiszen ki ne lenne kíváncsi a tengeri történetekre (amit aztán úgy színezhetne, ahogy csak akar, de még ehhez is túl becsületes), ám ő mégsem él ezzel a lehetőséggel. Gondolatai máshol járnak, nem tudja nem észrevenni, hogy neje mennyire népszerű, mennyire kivirul, mennyire él, amikor emberek között van, na meg mennyire bejön a gazdag nagybátyja pénzét költő, írói álmokat dédelgető Dedinnek (Louis Garrel). A féltékenység, a gyanú megszállottja lesz, ami gyökeres változást hoz a kapcsolatukba és a személyiségébe.
A probléma talán abból fakad, hogy a házasság természetét és lényegét illetően mások az elképzeléseik. Mivel a házasság eleve egy hirtelen ötlettől vezérelve köttetett, ahogy Lizzy is mondta, elmaradt az udvarlás. A házasságok nagy része hosszú időn keresztül nem a szerelemről szólt, hanem sokkal inkább az érdekekről szólt és hányszor látunk, hallottunk olyat, hogy valakiket csak úgy összeadtak, sokszor az akaratuk ellenére és/vagy anélkül, hogy ismerték volna egymást, később mégis megjött a szerelem, a gyermekáldás, a boldogság. Lizzy azonban abban az átmeneti korban él, amikor a nők már önállóságra törekszenek (és elvárják, hogy udvaroljanak nekik), de még mindig erősen a férjüktől, pontosabban annak pénztárcájától függenek. Nem ismerjük meg a hátterét, nem esik szó sem a gyerekkorról, sem a szülőkről, akiket akár láthatnánk is, hiszen egy fiatal nőről van szó. Nem tudjuk, mit csinál a szabadidejében, nem tudjuk, mivel tölti az idejét, amikor férje távol van. A jelek inkább arra utalnak, hogy bár szeret kimozdulni, szeret társaságba járni, hűséges feleségként éli az életét, de azért rendszeres időközönként felbukkan Dedin, hogy Jakab még véletlenül se érezze nyeregben magát.
A cselekmény alapjául egy régen megírt, sok év alatt megszült regény szolgált, amit Enyedi Ildikó még fiatalon olvasott és azonnal beleszeretett. Meg is írta a forgatókönyvet, ami aztán sokáig pihent, hogy aztán idősebb fejjel, több évtizedes filmkészítői tapasztalattal, kiforrott stílussal és hírnévvel felvértezve vigye vászonra. A feladata nem egyszerű: megidézni a kedvenc korszakot, de nem megragadni benne, örök dolgokról mesélve, de közben mindvégig szem előtt tartva, hogy a férfi-nő kapcsolatot belső és külső tényezők (az adott kor közgondolkodása) formálják. A felek személyisége (félelmek, vágyak, álmok, frusztrációk), neveltetése, de a társadalmi elvárások, az azoknak való megfelelni akarás is. Jakab talán nem véletlenül választotta a tengert, az az ő igazi otthona, a szárazföldön bizonytalanul jár kell és lenézi Dedint, szánalmasnak tartja azt a fajta életet, amit él valódi munka nélkül, más pénzén, ugyanakkor tudja, hogy veszélyt jelent rá, mert a „fűzfapoéta” mindig itt van a feleségének, sosem tűnik el hónapokra. 
A feleségem történetében gyönyörűen megkomponált képek vannak fülbemászó zenei aláfestéssel, Rév és Enyedi stílusjegyeinek ötvözetével: korrajzzal, férfi-nő kapcsolattal, benne a szimmetriával, a fény és árnyék játékával, rengeteg tükröződő felülettel (víz, tükör, ablaküveg stb.), a szereplők másik helységből történő fényképezésével, az intim jelenetek finom, érzéki ábrázolásával.
Ha valamit konkrétan meg kell neveznem abból, amit nagyon nem szerettem, az a szinkron. Valahogy nem sikerült, a máskor egyébként jól teljesítő színészek mintha csak felolvasnák a szövegüket mindenféle érzelmi reakció nélkül. Közel 3 órán keresztül hallgatni őket, miközben a vásznon láthatóan történik valami, aminek az átadásához jól jönne a hanglejtés is.
Nem igazán tudom, miért történik mindez velük, velem, mert Enyedi nem jut és mintha nem is akarna eljutni A-ból B-be. Zavarba ejtő, mert bár túlságosan hosszú, mégis szép és meg merem kockáztatni, fontos film, amihez idő, kedv és igen, elhatározás kell, de összességében inkább bánnám, ha nem láttam volna. A feleségem története valójában a férjem története, Léa Seydoux nagyon jól játssza el, hogy csak úgy ott van, mint ahogy Gijs Naber is azt, hogy bárcsak máshol lenne.
