Woody Allen 49. rendezésének, a Rifkin fesztiváljának előzetese


rifkins festival 1 Woody Allen megint kilépett New York-i komfortzónájából és a 49. rendezése, a Rifkin’s Festival San Sebatianban játszódik. Középpontban szokás szerint egy házaspárral, akik a filmfesztiválra érkeznek, és másképp hat rájuk a hely varázsa.
Az elsőre is látszik, hogy nem evez ismeretlen vizekre a direktor úr, akit most a korban hozzá közelebb álló Wallace Shawn alakít. A névsor szokás szerint nem rossz: Gina Gershon, Christoph Waltz, Louis Garrel, Sergi López, Elena Anaya, de tartalmaz érdekes neveket is, mint például Steve Guttenbergé, akiről nem gondoltuk, hogy a Rendőrakadémiák után pár évtizeddel még egy Woody mozi is bekerül a filmográfiájába. rifkins festival 2Persze nem lesz ez a következő Annie Hall, de azért háromszoros Oscar-díjas operatőr Vittorio Storaro megint elkísérte. Azt is tudni lehet, hogy Allen számos példaképére majd kikacsint (Fellini, Bunuel, Truffaut), sőt Bergman tengerpari sakkjelenetét is megidézi. A 2020-as San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje lesz. Magyar premier: 2021. december 2.

Klassz ez a moziplakát:rifkins festivalSajnos ezt már tavaly óta el is felejtettük:

Egy esős nap New Yorkban – kritika

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Emberek! Rick Moranis, Rick Moranis! Kösz Ryan Reynolds!
Következő cikk Mindenki nyugodjon meg! Adam Sandler "humora" a régi