
Jelenleg Korai hozzáférésben érhető el a Dread Templar, s a tapasztaltak alapján nyomós érvek állnak amellett, hogy jó úton halad a fejlesztése.
Az előkészületek első fázisának idején még úgy tűnt, hogy a T19 játéka a Hell Hunt címét viseli, de szóló alkotója a Korai hozzáférésbe való csatlakozás előtt a Dread Templar mellett döntött. A ’90-es évek FPS-eit idéző akciójáték főszereplője egy bosszúszomjas templomos, aki a pokolba utazik, hogy megtisztítsa a sötét birodalmat. A lovag bőrébe bújva a játékosnak változatos feladványokat szükséges megoldania, miközben brutális démoni lényekkel hadakozva kell teljesítenie a végső megmérettetést, vagyis megküzdeni a főellenféllel. A most startoló Early Access verzióban mindezt két epizódban tehetjük meg, melyek fejenként öt vérben tocsogó pályát tartalmaznak.


Érdemes megemlíteni, hogy a bevezető helyszínek igencsak kreatí felépítésűek, ám az első epizód harmadik fejezete után úgy éreztem, hogy ellőtték az összes puskaport és kissé sablonossá váltak a pályák. Mindazonáltal összességében izgalmakkal teli első személynézetű lövöldözős játékról van szó, a végleges változata jelen állás szerint 2022 harmadik negyedévében jelenik meg.
Legutóbb ezt teszteltük:


