Venom 2. – Vérontó (Venom: Let There Be Carnage), rendező: Andy Serkis; szereplők: Tom Hardy, Woody Harrelson, Stephen Graham, Michelle Williams, Naomie Harris, Reid Scott, Peggy Lu; antihős képregényfilm, 97 perc, 2021 (18)
Sietünk valahova?
Három éve a Venom egy igazi időutazásként hatott: minden tekintetben a 2000-es évek közepi eredetfilmekre emlékeztetett. A folytatás se akart nagyon kimaradni a buliból, és bár Andy Serkis mindenfélét mondott, meg a stáblistás jelenettel behozott Woody Harrelson is ígéretesnek tűnt, a Venom 2. – Vérontó mind a 97 perce bizony véresen komoly próbálkozás volt. Kivéve a véreset meg a komolyat.
2018-ban a Venom prezentálta azt a receptet, hogy mindentől különálló világban meséljék el egy ikonikus képregénygonosz megszületését anélkül, hogy a történet ismert főhősének jelenése lenne. Nem csodálom, ha az iménti kritériumok alapján előbb ugrott be most egy DC produkció, mint bármi a Venomból, de attól még így lesarkítottan az alap ugyanaz. A Sony aztán felfedezte, hogy hiba volt ezt Tom Holland nélkül (bár pletykák szóltak cameójáról), meg aztán kétszer is összekülönböztek Disneyékkel: először abban, hogy akkor most az ő filmjeik része-e az MCU-nak, avagy mi a francot jelent pontosan a Marvel logón lévő együttműködési szöveg, aztán a másodszori csörte alatt Pókember pár hónapig kikerült a közös univerzumból. Mindeközben viszont húztak egy igen erőset a Pókverzummal, aminek sikere óta mindenki multiverzum lázban ég, szóval igazi kultúrjelenséget alkottak. 
A két Venom között Jared Leto Morbiusa is befutott volna vírus nélkül, melynek előzetesében Michael Keaton beköszönője borzolta a kedélyeket, ám mindezek közepette a Venom 2 szép csöndben készülgetett a maga külön, pókimentes medrében, hisz Woody Harrelson bedobásával a potenciál megvolt a javításra. Csak erről a jelek szerint megfeledkeztek.
Ez viszont nem Harrelsonon múlott, mert ő még a szórakoztatóan ripacs kategóriába esik játékával (Stohl is sziporkázik), bár lehet csak azért tűnik így, mert amúgy az összképből legalább kilóg azzal, hogy őt nem rossz nézni. Ahogy Tom Hardyt se, ő talán egy icipicit jobb is másodjára, vagy legalábbis nem rosszabb és ez már a mozi javára válik. Mert jócskán vannak olyan elemek is, melyek már alálövik az előző részt. Ezekről mindjárt, de még maradjunk a színészeknél: Michelle Williams semmi extra, Stephen Graham számomra egy kellemes csalódás lett (úgyis, hogy teljesen átlag, tipikus sablonnyomozó a figura), na de Naomie Harris… Általa aztán tényleg visszaröppenünk azokba az időkbe, mikor nem a képregényfilmek vittek mindent és ezt tették mondjuk a rossz gonoszaik miatt is. Az elmúlt hetek Bond-láza után meg végképp nem tudtam elhinni, hogy ez ő. Az írás se bánt vele túl jól, de ez ebben a hadarásban mindenkire igaz valamelyest, mégse ütköztek ki ennyire negatívan.
Ezzel pedig el is jutottunk a film legalapvetőbb bajához: a 97 perchez. Stáblista nélkül ez kb. egy VHS exkluzív cím játékideje, ami persze üdítő a 160 perchez tendáló Bondok és Dűnék idején, de ahogy az egyik jelenetben el is hangzik: „eljő a káosz”. Andy Serkis ezt azzal magyarázta, hogy így nem lesz semmi fölösleges majd, az egész egy gyors akcióbomba (ami azért nem igaz), de pont Hardyval a címszerepben láttunk már egy ennél jobban működő 2 órás autósüldözést. Ha valamiben, ebben nem kellett volna alulmúlnia az elődöt: az ugyan a végére erősen kezd szétesni, de még mindig 2 óra alatt maradva legalább volt honnan szétesnie. Itt nincs is minek, mert igazán már előtte se áll össze. Mármint nem úgy, hogy nem értenénk, hanem szimplán kapkodunk, rohanunk egyik eseményből a másikba és alig lassítunk (pedig néha nem árt), mindezt úgy, hogy eredetsztorit már nem is kell mesélni mindkét oldalon. Az egyetlen, ami jó ebből, hogy a gonoszszál emlékezetesebb, mint elsőre.
Ehhez persze egy igen hatásos belépő se ártott Vérontó részéről. Különösebben még mindig nem értem, hogy miért volt itt nagy dolog Serkis, a mocap se változott drasztikusan, mert nincs a világon semmi kiugró rendezésileg a végeredményben. Igen, a börtönből való szökés tényleg játszadozott a PG-13 határaival (itthon a 18-as azért túlzó, ha a Deadpool elment 16-nak), de azon kívül a nagy beharangozás többi része elmaradt. Teljesen ugyanolyan, mint volt: vértelen, a fejezéseket gyermetegen vállaló ábrázolás, ráadásul a vizuális képzelőerőnknek se üt már annyira a szóbeli erőszakosság az újdonság ereje nélkül.
Erőszakosság helyett inkább a humorfaktort csavarták föl, leginkább a kínos szintre. Ez elég sarkalatos volt múltkor is, de ahhoz képest, amennyire ostobaságnak tűnt (igaz, Pókember nélkül nem a legnagyobbnak), még egész okésan megtalálták azt a határvonalat, amiből egy jópofa ’80-as évekbeli buddy párost idéztek meg. Na, ezt a vonalat sikerült szépen átlépni. Nem mondom, most is vannak megmosolyogtató, jó beszólások és szituációk, de egyszerűen itt is, másfél órára ez tömény egy ilyen jellegű filmhez. Nyilván szubjektív a humor és naná, hogy lehet olyan, akinek ez bejön ilyen mértékben (ettől szép, hogy különbözőek vagyunk), de egy Venomot nem feltétlen végigröhögni megy az ember. Vagy ha igen, akkor azt nem a gegjei miatt. És félreértés ne essék: tényleg tud működni mindenfelé, sokszor hallatszott különböző helyekről a teremben kacaj, csak egy idő után fárasztó lesz, mert nem ezt várnánk. Így elő felkészítés után talán majd jobban lemegy, ha tudjuk mire készüljünk…
Technikai téren minden oké és bár ebben semmi változás, picit máshogy jön ki ugyanaz az összhatás. Sok ugyan nem feltétlen maradt meg a legtöbbekben az első rész üldözési jelenetéből, de nézés közben az teljesen kellemes és tényleg kiemelkedő akciózás volt. Aztán átcsaptunk túlzó CGI-ba a végén. Most ez nincs, legalábbis nem vészes, eleve kisebb a tét a világ megmentésénél (végre!), így a helyszín se felfoghatatlan mértékű, de cserébe a már említett belépőn kívül sehol nincs olyan, ami ne lenne felejthető. Némi abszurditása révén jellegzetesebb a filmben Eddie és Venom adok-kapokja, mint bármi technikai fronton.
Végefőcím utáni jelenetével (stáblista végi nincs) kísértetéjesen ugyanolyan játékot űz a Sony, mint múltkor. A meh élmény után látunk olyan folytatási lehetőséget, amiben a potenciál megvan… de ezt már láttuk egyszer. Viszont az a helyzet, hogy ettől még ugyanúgy meglesz a hatása. Hasonlóan a semmiből előrántott dologról van szó, ami a későbbiekben nagyobb magyarázatra szorul, mint Harrelson volt a cellában, de ha azt sikerül jól befoltozni, akkor nem rossz ómen, hogy Hardy háromfilmes címszereplésre írt alá. Persze még semmi sem hivatalos és a Sony/Marvel jelenlegi formáját elnézve pár hónapig nem is feltétlen lesz, túl sűrű a program és csere volt a Morbiusszal megjelenési sorrendben is, szóval…
De ez ettől még nem lesz jobb film. Keszekusza rohamtempója és aránytalanságai miatt talán felemásabb eme hangulati időutazás, mint legutóbb. Ez csupán egy másfél órás átvezető videó ahhoz, hogy eljussunk a stáblistás jelenethez. Legalábbis van egy olyan érzet a végén, hogy nagyon középső rész, amit csak ki kellett tölteni valamivel (és ez elég dicstelen Vérontó számára), hogy aztán megint eljátssza velünk ugyanazt a csattanót. Ha úgy nézzük, hogy eddig eljutni legalább mához képest kellemesen hamar eljuthatunk, még lehetne jó is, de inkább jutottunk volna el félórával később, cserébe összeszedettebb alkotást látva, mint így. A vírus miatt sűrű időszak most ez Marvelből (11 hónap alatt 8 film), de érdekes lesz utólag látni, hogy mivé fut ki a multiverzumozás. Azt legalábbis biztosan érdekes lesz nézni…
