Jean Seberg minden rezdülése (Seberg), rendezte: Benedict Andrews, szereplők: Kristen Stewart, Anthony Mackie, Jack O’Connell,Vince Vaughn, angol-amerikai életrajzi dráma, 96 perc, 2019., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Lehallgatni arany
Vannak forgalmazók, akiket nem kötnek az anyastúdió által megadott határidők és bevételi elvárások, így simán megtehetik, hogy behoznak egy 2 éves filmet. Kristen Stewart még Diana Spencer előtt bújt az ugyancsak tragikus sorsú Jean Seberg bőrébe és úgy néz ki, jól állnak neki ezek a szerepek.
Jean Seberg (1938-1979) olyan filmekben játszott, mint a Szent Johanna, A jó reggelt, búbánat!, Az ordító egér, a Kifulladásig, a Pendulum, a Lilith, az Airport vagy a Merénylők. A svéd, német és angol felmenőkkel bíró színésznő egy helyettesítőtanár és egy patikus gyermekeként látta meg a napvilágot az iowai Marshalltownban. Egy hónappal 18 éves kora előtt 18 ezer jelentkező közül választották ki Szent Johanna szerepére, az igazi sikert Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmje hozta el számára. Több, mint 30 filmet forgatott Európában és Hollywoodban, az életből mindössze 40 év adatott meg neki, amikor vitatott körülmények között elhunyt (halálát a mai napig öngyilkosságként kezelik). Háromszor ment férjhez, két gyermeke született, egy BAFTA- és egy Golden Globe-jelölést tudhat a magáénak. 
1968-ban Seberg (Kristen Stewart) – a fia és a férje nélkül – Párizsból az Egyesült Államokba utazik. A repülőgépen tanúja lesz, amint Malcom X unokatestvére, Hakim Jamal (Anthony Mackie) balhézni kezd a személyzettel, mert afro-amerikaiként nem ülhet a fehérek közé. Seberg rendezi a dolgot, majd a leszállás után csatlakozik a Fekete Párducok rögtönzött tüntetéshez, ezzel felhívja magára az FBI figyelmét. Ettől kezdve állandóan megfigyelik és lehallgatják. Hogy Jamal mennyire volt karizmatikus és Seberg mennyire naiv, nem tudjuk, minden esetre a színésznőnek több veszíteni valója volt. Bár a feketék folyamatosan éreztetik vele, hogy ő csak egy fehér celeb, aki a lelkiismeretét próbálja nyugtatni az adományaival, mégis kitart amellett, hogy helyesen cselekszik és ezt mindenki köteles tudomásul venni és elfogadni.
Jóval 9/11 előtt járunk, de a hidegháború és az erősödő polgárjogi mozgalmak okozta paranoia miatt a hatóságok látókörébe került emberek életébe már ekkor durván (a demokrácia alapelveit megsértő módon) beavatkoztak. Bizonyára mindenki hallott a különböző kongresszusi meghallgatásokról és azokról az esetekről, amikor elég volt csak azt mondani valakire, hogy pl. kommunista és az illető máris elvesztette az állását, a barátait, sokszor még a rokonai is elfordultak tőle. 
Seberg a rá nehezedő nyomás alatt hibát hibára halmoz, sorra hozza a rossz döntéseket, pedig igazából semmi rosszat nem tett. A világ sokat változott azóta, de a megfigyelések, lehallgatások, lejárató kampányok és karaktergyilkosságok nem szűntek meg, országa válogatja, mi jár azért, ha valaki rosszul fogalmaz, rossz helyre teszi az ikszet vagy rossz helyre adakozik. A film ugyan 2019-es, de aktualitásából semmit nem vesztett, a múltat és a jelent összevetve csak a technika fejlődött és a hírek jutnak el gyorsabban mindenkihez. A helyreigazítási perek kimenetele ugyanakkor már nem érdekli az embereket, az érintett médium pedig elintézi a dolgot egy apróbetűs lábjegyzetben vagy a késő esti műsorsávban.
Kristen Stewart – aki némiképp hasonlít Jean Sebergre – ismét bebizonyítja, hogy jó színésznő, de minden vele dolgozó rendezőnek csak azt tudom ajánlani, beszéltesse és mozgassa, mert ha csak úgy van a vásznon, akkor bizony előjön belőle Bella Swan, az meg sem neki, sem nekünk nem jó. Benedict Andrews rendező 2016-os Una című filmjét itthon nem láthattuk moziban, pedig Ben Mendelsohn, Rooney Mara, Riz Ahmed, Tara Fitzgerald és Ruby Stokes is játszanak benne. A kritikák megemlítik a színház világából érkező rendező tehetségét, de azt is, hogy a tiltott szerelem témájából egy sokkal erősebb filmet is ki lehetett volna hozni. Andrews és Stewart ezért a filmért is több díjat és jelölést is kaptak, a téma hasonló, mint ahogyan a végeredmény is, ami ugyancsak lehetett volna egy sokkal erősebb film.
A Seberg rengeteg problémát felvet az emberi jogokkal, a demokráciával, a szabadsággal kapcsolatban és ha éppen van rá időnk, még el is gondolkodtat, de nem elég erős ahhoz, hogy mély nyomokat hagyjon bennünk, pedig – valóban – nagyon aktuális. Összhatását tekintve olyan, mint egy izgalmasabb krimi a hetvenes-nyolcvanas évekből és talán éppen emiatt nem érezzük át, hogy mennyire rólunk, a mi világunkról van benne szó. Senkit nem beszélek le róla, mert igenis működik és kikapcsol, ha valakit érdekel ez a korszak és a jelennel való párhuzam, az még szórakoztatóbbnak fogja találni. 
