
Lehallgatni arany
Vannak forgalmazók, akiket nem kötnek az anyastúdió által megadott határidők és bevételi elvárások, így simán megtehetik, hogy behoznak egy 2 éves filmet. Kristen Stewart még Diana Spencer előtt bújt az ugyancsak tragikus sorsú Jean Seberg bőrébe és úgy néz ki, jól állnak neki ezek a szerepek.
Jean Seberg (1938-1979) olyan filmekben játszott, mint a Szent Johanna, A jó reggelt, búbánat!, Az ordító egér, a Kifulladásig, a Pendulum, a Lilith, az Airport vagy a Merénylők. A svéd, német és angol felmenőkkel bíró színésznő egy helyettesítőtanár és egy patikus gyermekeként látta meg a napvilágot az iowai Marshalltownban. Egy hónappal 18 éves kora előtt 18 ezer jelentkező közül választották ki Szent Johanna szerepére, az igazi sikert Jean-Luc Godard Kifulladásig című filmje hozta el számára. Több, mint 30 filmet forgatott Európában és Hollywoodban, az életből mindössze 40 év adatott meg neki, amikor vitatott körülmények között elhunyt (halálát a mai napig öngyilkosságként kezelik). Háromszor ment férjhez, két gyermeke született, egy BAFTA- és egy Golden Globe-jelölést tudhat a magáénak. 
Jóval 9/11 előtt járunk, de a hidegháború és az erősödő polgárjogi mozgalmak okozta paranoia miatt a hatóságok látókörébe került emberek életébe már ekkor durván (a demokrácia alapelveit megsértő módon) beavatkoztak. Bizonyára mindenki hallott a különböző kongresszusi meghallgatásokról és azokról az esetekről, amikor elég volt csak azt mondani valakire, hogy pl. kommunista és az illető máris elvesztette az állását, a barátait, sokszor még a rokonai is elfordultak tőle. 

A Seberg rengeteg problémát felvet az emberi jogokkal, a demokráciával, a szabadsággal kapcsolatban és ha éppen van rá időnk, még el is gondolkodtat, de nem elég erős ahhoz, hogy mély nyomokat hagyjon bennünk, pedig – valóban – nagyon aktuális. Összhatását tekintve olyan, mint egy izgalmasabb krimi a hetvenes-nyolcvanas évekből és talán éppen emiatt nem érezzük át, hogy mennyire rólunk, a mi világunkról van benne szó. Senkit nem beszélek le róla, mert igenis működik és kikapcsol, ha valakit érdekel ez a korszak és a jelennel való párhuzam, az még szórakoztatóbbnak fogja találni.


