Greak: Memories of Azur – játékteszt


keyart

Fejlesztő: Navegante Entertainment; Kiadó: Team17; Platform: PS4|5, Xbox One & Series X|S, Switch, PC

Három eltérő képességű karaktert irányíthatunk a rajzfilmszerű Greak: Memories of Azurban: az ügyességi játék remek szórakozást nyújt kicsiknek és nagyoknak, de sajnálatos, hogy ilyen rövid lett.

Nem mondható egyedi ötletnek, hogy egy videojátékban három szinte teljesen különböző tulajdonsággal felvértezett karaktert kontrollálhatunk. Példának okán érdemes megemlíteni a Trine-sorozatot, vagy a Blizzard elődjének klasszikusát, a The Lost Vikings-t és annak folytatását.

1Immáron előző generációs konzolokon is nyüstölhető a Greak: Memories of Azur elnevezésű platformer, a latin-amerikai, egész pontosan mexikói székhelyű Navegante Entertainment fejlesztette Unity alatt. Ez az első nagyszabású alkotása a csapatnak: a figurák szempontjából tradicionálisan kézzel rajzolt animációs stílussal rukkoltak elő – éppen ezért a játék olyan hatást nyújt, mintha egy rajzfilmbe csöppennénk bele. Az aprólékosan kidolgozott háttérrel együtt a külcsín szemkápráztató összhatást nyújt.

2A kalandos, ám helyenként megható egyjátékos történet szerint három testvér, nevezetesen Greak, Adara és Raydel bőrébe bújhatunk, akikkel Azur földjén egy régóta tartó háború részesei lehetünk, melyben az a célunk, hogy népünkkel egy léghajó megépítése után az urlag nevű ellenséges faj inváziója elől elmeneküljünk. A végigjátszás során eleinte csak a címszereplőt vezérelhetjük, de ahogy kibontakoznak a szálak, társai is csatlakoznak hozzá. A trió és a mellékszereplők kidolgozottsága igazán figyelemreméltóan sikerült, köszönhető ez annak, hogy a változatos NPC-kel való társalgás közepette gyakorlatilag mindenkiről korrekt információk birtokába juthatunk.

3Ügyességi játék révén természetesen a sztori sava-borsát kreatív fejtörők megoldása teszi ki, melyek akkor csúcsosodnak ki komolyabban, ha már Raydel is csatlakozott az öccséhez és a húgához. A legidősebb tesónak szablyája és pajzsa van, illetve horgot is tud dobni, Adara varázslatos tudása révén távolra lövésben és lebegésben ügyes, míg Greak a bátyóhoz hasonlóan a kardforgatásban jeleskedik, ugyanakkor képes átbújni a legszűkebb réseken és nyilak lövésében is egészen rátermett.

4A pályákon fellelhetünk gombákat, gyümölcsöket, leveleket vagy kristályokat: lényegében, ami fogyasztható, azzal jól jár a pocakunk és életerőhöz jutunk, azonban célszerűbb felkeresni egy üstöt, minek segítségével kotyvaszthatunk eme tárgyakból hasznos dolgokat. Teszem azt kapóra jön, ha ideiglenesen erősebb sebzést vetünk be a főbb nemeziseinkkel szemben, de a magasabb életerő növelő is praktikus tud lenni vészhelyzet esetében. Ebből kifolyólag érdemes mentenünk minden adódó lehetőségkor, ellenkező esetben, vagyis halálozásunk eredményeként újra kell kezdenünk a feladványokat és hosszú utat kell bejárnunk. Persze, vannak gyors utazáshoz alkalmazható óriási sziklák, de nem a legideálisabb helyen találjuk őket.

A Greak: Memories of Azur szívszorító játék. Nagyjából röpke 4 óra alatt el lehet jutni a befejezésig, de hiányérzetet hagyott bennem, hogy a végeztével nem lehet bejárni a terület, s így a mellékküldetések teljesítése és az összegyűjthető rejtett tárgyak felvétele hoppon maradt.

75

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

Aspire: Ina’s Tale – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Mátrix feltámadások 20 dolláros változata elég vicces
Következő cikk Micimackó közkincs lett, Ryan Reynolds ezt pedig gyorsan kihasználta