Fejlesztő: Dirigo Games; Kiadó: HOOK; Platform: PC
Hálás téma zombikra lövöldözni, a Kingdom of the Dead pedig egyedi látványvilágával igyekszik felhívni magára a figyelmet. Cikkünkből kiderül, hogy miért érdemes olykor félrenézni.
Ügynökké avanzsálódott egykori professzorral vadászhatunk élőhalottakra a Kingdom of the Dead című első személynézetű szóló lövöldözős játékban. Egy titkos hadsereg tábornokának bőrébe bújva a Kapuőr nevű titkos kormányzati szervezet vezetőjeként az a feladatunk, hogy megállítsuk a Halált és vérszomjas armadáját. A veszélyekkel teli küldetéseink alkalmával ebben segítségünkre lesz egy különleges kard (aki olykor utasításokat ad számunkra) és számos jellegzetes, 19. századi lőfegyver.
Kézzel rajzolt, képregényszerű grafika tárul elénk a Dirigo Games bemutatkozó játéka kapcsán, a fekete-fehér alapokra helyezett külcsín a film noirok rendhagyó hangulatát idézi. A Kingdom of the Dead legerősebb pontja kétségkívül a magával ragadó atmoszférája és a B-filmekre emlékeztető szintetizátoros muzsikája, miközben a játékmenet jóval egyszerűbbnek mondható: akkor találjuk meg benne számításunkat, ha nem közömbösek számunkra a ’90-es évek emlékezetes FPS-ei. Az egyszemélyes fejlesztő alkotásán, főként a pályák felépítettségén jól kivehető, hogy nagy hatással voltak rá olyan klasszikus címek, mint például a Heretic, a Blood vagy az eredeti Rise of the Triad.
A játék során összesen kilenc különböző helyszínen barangolhatunk, amik sajnos kifejezetten lineárisak. Nem igazán lehet bennük elveszni, ugyanis nincsenek titkos ajtók vagy kapunyitáshoz szükséges kulcsok – éppen ezért a térkép hiánya elhanyagolható. Néha fellelhetünk rövidítésre szánt utakat, de a pályákat maximum 15-30 perc alatt teljesíthetjük. Mindegyik szint végén rémisztő főellenség kerül az utunkba, ami lehet óriási féreg vagy akár gigantikusra nőtt vámpírdenevér. A nemeziseink mozgása hamar kiismerhető, és egy háborús övezetben összevissza rohangáló lovast leszámítva valamennyijüket pillanatok alatt két vállra fektethetjük. Vele is csak azért gyűlt meg a bajom, mert gyakorta illegális pajzsot emelt maga köré, mégpedig úgy, hogy bepottyant a textúrák alá, amit a többi karakternél szerencsére nem tapasztaltam; velem viszont gyakran megesett ugyanez, de szerencsére ki tudtam kecmeregni a szorításból. Kidolgozatlan mesterséges intelligencia irányítja a rosszarcúakat, élőholtak és varázslók színesítik a hordákat, és hiába az összesen nyolc különböző fegyvertípus, a legtöbbjüket szimpla fejlövéssel játszi könnyedséggel kiiktathatjuk.
Az USA keleti partján játszódó történetben foglyok kiszabadításán is szorgoskodhatunk, azonban ez csak az epizodikus felépítésű játék végelszámolásánál mondható úgy-ahogy érdekesnek, különben pedig az ég világon nincs semmi értelme. Akár – természetesen véletlenül – lepuffanthatjuk ezeket a derék embereket, legfeljebb csúnyán mutat a statisztikai oldalon, hogy végezetünk az ártatlan civilekkel. Kiszabadításuk esetében szimplán elrohannak, majd egyszercsak ki tudja, hová, eltűnnek.
Egy hónap csúszással érkezett meg a Kingdom of the Dead, de mégis azt kell, hogy mondjam: készítője a megjelenést jócskán elkapkodta. A látványvilág mozgásban tényleg pazar, de hasonló vagy jobb minőségű retró shooterekkel már tele van a padlás. Ha a játékos mindenképpen ebbe az irányba kacsintgat, akkor javallott inkább a momentán korai hozzáférésben lévő Forgive Me Father beszerzése.
Legutóbb ezt teszteltük: