Mindörökké; rendezte: Pálfi György; szereplők: Polgár Tamás, Ubrankovics Júlia, Menszátor Héresz Attila, Érsek Obádovics Mercédesz; magyar filmdráma, 77 perc, 2021; 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Pálinka, szerelmem, légy az enyém!
Szeretne mondani valamit, de ebből a nézőhöz csak félszavak jutnak el Pálfi György legújabb filmjéből. A Mindörökké ijesztően jól időzített megjelenése sem tudta igazán érdekessé tenni azt.
A Mindörökké forgatása még 2015-ben kezdődött, de finanszírozási problémák miatt csak most sikerült befejezni Pálfi György 8. nagyjátékfilmjét. A poszt-apokaliptikus, háború sújtotta magyar-ukrán faluban játszódó történet épp az Oroszország-Ukrajna konfliktus kellős közepén került a mozikba, ami már önmagában elegendő arra, hogy tegyünk vele egy próbát.
Nyugatra mozdult a front a több éve háborúzó Európában, Magyarország és Szlovákia a teljes megsemmisülés szélén áll. Ocsenás János (Polgár Tamás) egy katonai kórházban lábadozik, de mivel sérülései nem súlyosak, elfoglalja magát a szegény falu környékén. János főként egy a környéken lezuhat repülőgép csomagjainak és áldozatainak kifosztásával tölti napjait, reménykedve valami értékes zsákmányban, amit pálinkára cserélhet a helyi kocsmában. Itt ismerkedik meg Béressel (Menszátor Héresz Attila), majd “élettársával” Margitkával (Ubrankovics Júlia), a szellemi fogyatékos nővel, aki vélhetően az egyik repülőgép szerencsétlenség túlélője lehet. Különös szerelmi háromszög alakul ki közöttük, ami veszélyes játék ilyen vészterhes időkben.
A Mindörökkén sajnos meglátszik a forgatás elhúzódása: folyamatos hiányérzet lengi körül elejétől a végéig. A karakterek nem rosszak, csak nincs idejük kibontakozni, a szálak nem unalmasak, de érezhetően hiányosak, és a feldobott témákat sem sikerült igazán érdekesen körbejárni 77 percben. A középszerű cselekményt viszont képes egyben tartani a remek díszlettervezés, a Sátántangó falujának reményvesztett polgárait idéző közösség, és Gryluss Ábris zenéje. Mindezen tényezők olykor képesek felerősíteni az összhatást, amihez ezúttal kifejezetten rosszul asszisztálnak a Pálfi-féle groteszk jelenetek (muszáj megemlítenem azt a szörnyen ronda CGI mutáns halat, amit az egyik jelenetben fognak ki a tóból).
Szerettem volna kicsivel többet látni Pálfi víziójából, hiszen a Mindörökké világában alapvetően (nézőként) nem rossz benne lenne. Elképesztő teljesítmény, hogy a 7 évvel ezelőtti, nem túl hosszú anyagból, és persze némi pótforgatásból sikerült összerakni egy ilyen, kétségtelenül egyedi ízű történetet.
