Fejlesztő: Ubisoft Montreal; Kiadó: Ubisoft; Platformok: PC, Xbox, PS4, PS5
Vikingek szégyene
A Ragnarök hajnalán a világ még nem, de az Assassin’s Creed: Valhalla teljesen megsemmisült. Az egykor korszakalkotó bérgyilkosos széria „istenszimulátorrá” válása kiteljesedett legújabb kiegészítőjében, de még annak is borzasztóan vérszegény.
Másfél éve jelent meg az Assassin’s Creed széria legújabb fejezete, a Valhalla, ami Eivor, a rettenthetetlen viking bőrébe bújva próbálta tovább építeni az egész világ történelmén átívelő játéksorozat történetét. Az Origins és az Odyssey példáját követve a Valhalla is az újabb, rpg elemekre építő játékmenetet folytatta, a bejárható világ pedig az eddigieknél is nagyobbra duzzadt. Az eleinte bíztató értékeléseket kapott játék valóban megnyerő és hangulatos volt a kezdeti órákban, de az Ubisoft ismételten beleesett a szinte már védjegyének számító hibájába – a játék óriási világát elnyújtott, jelentéktelen történésekkel, sablonos karakterekkel töltötte meg, nem is beszélve azokról a technikai hibákról, melyek igazán látványossá kezdtek válni a közel 70 órás játékidő felénél. A Dawn of Ragnarök kiegészítő előtt már két nagyobb bővítés is érkezett a játékhoz, azonban a kiadó ezúttal jelentős változásokat, sőt, az Istenek erejét ígérte az új, 30-40 órás DLC-ben.
Hát, ebből nem sok minden jött össze…
A Ragnarök sztorija ott veszi fel a fonalat, ahol az alapjátékban véget értek asgardi kalandjaink. A korábbiakban Valka, a falu látnoka segítségével ellátogathattunk a skandináv mitológia területeire, hogy neves szereplőivel éljük újra annak eseményeit. Miután Havit, azaz Odint irányítva sikerült megfékeznünk Loki törekvéseit, újabb fenyegetéssel találjuk magunkat szemben – a Ragnarök elkerülhetetlen közeledésével. Ezek az epikus küldetések jóval meghaladták a játék eredeti történetének átlagos minőségét, ezt viszont semmilyen formában nem sikerült továbbvinni a Svartalfheimban játszódó kiegészítőbe. Az északiak mitológiájának apokalipszise épphogy csak említésre kerül, mivel fő küldetésünk Baldr, Odin fiának megkeresése lesz. Az út persze tele van látszólag új ellenfelekkel és bossokkal, de a feladat egy percig sem jelent valódi kihívást.
A Dawn of Ragnarök végtelenül fantáziátlanul és lelketlenül teremti újra ugyanazt a világot, amit az angliai területekről már ismerünk. Nem is kicsit ismerünk, hiszen ennyi idővel megjelenése után valószínűleg mindenki, akit valamennyire is érdekel játék, már bőven az ajánlott szint fölé fejlesztette Eivort. Ez azt eredményezi, hogy akár vakon is lengethetnénk fegyverünket, nem igazán lenne komolyabb problémánk harc közben. Az új fegyverek és páncélok még inkább nevetségessé teszik Muspelheim harcosait, mert kalapácsunk például elég gyakran idéz pusztító jégesőt föléjük. A legrosszabb esetben is 6-7 órás mentőakció után pedig ugyanazokkal a fárasztó mellékküldetésekkel és kincsvadászattal tölthetjük időnket, amit előtte is csináltunk órákon keresztül Angliában, Norvégiában, Írországban és Párizsban.
Mivel a kihívás elmarad, képességeink variálásával tehetnénk érdekesebbé a változatlan játékmenetet, erre pedig van is egy lehetőségünk: a beígért isteni erők megidézésére alkalmas, úgy nevezett Hugr-Rip. Ennek az új eszköznek a segítségével egyes ellenfelek erejét tehetjük magunkévá, mint például a repülés (hollóként), de akár immunissá válhatunk a lávára is. Ezek papíron izgalmasnak hangzanak, a valóságban azonban számos helyen nem tudnak illeszkedni a játékmenetbe, valamint használatuk is fogyóeszközhöz kötött, ami igazán illúziórombolóvá tud válni hosszú távon. A Valhalla vállalhatatlan lopakodása újfent bemutatkozik, új képességeinkkel akár ellenfeleink szeme láttára alakulhatunk át bajtársaikká, ami nem különösebben fogja őket érdekelni.
Az alapjáték technikai hiányosságai itt is nagyon látványosak, és bár a játékmenetet nem törik meg, pillanatok alatt vágják tönkre az egyébként jól összerakott atmoszférát. Látványban és zenékben továbbra is erős a játék, de a hangtervezés még mindig hagy kivetni valót maga után. Egyes effektek még mindig nevetségesen alacsony minőségűek, vagy szimplán elfelejtenek megszólalni, ami elég kínos tud lenni bizonyos jelenetek közben.
Nem igazán lehet különbséget tenni a Valhalla és új kiegészítője között, ami már csak azért is felháborító, mert az Ubisoft egészen nagy szavakkal jellemezte az érkező kalandot az elmúlt hónapokban. A kiadó nem csak vásárlóit nézi ismét hülyének, de folytatja a sokak által kedvelt széria teljes leépítését is. Csak remélni tudom, hogy akár természetesen, akár a rendkívül sikeres Elden Ring hatására egyre többen eszmélnek majd rá arra, hogyan lehet egy nyílt világú játékot tartalmasan megtölteni – mert hiába egy működőképes játék a Valhalla, néhány óra játék után nem lehet nem észrevenni azt a mérhetetlen ürességet, ami elejétől a végéig jellemzi.
Legutóbb ezt teszteltük:
