Ahol a nap felkel Párizsban (Les Olympiades, Paris 13e), rendezte: Jacques Audiard, szereplők: Lucie Zhang, Makita Samba, Noémie Merlant, Jehnny Beth, francia romantikus filmdráma, 105 perc, 2021., 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Meglátni és megszeretni
A 70. életévében járó Jacques Audiard még mindig nagyon érzi és érti, hogy a fiatalokat mi motiválja, mi az, amiért rajonganak, amire vágynak. Az Ahol a nap felkel Párizsban a szerelmet és a sokszínűséget ünnepelve a többi filmjéhez hasonlóan a választásról, a döntéseinkről és annak következményeiről szól. Fekete-fehér képek, elektronikus zene, ismert és kevésbé ismert tehetséges, fiatal színészek, egy újabb emlékezetes mozi a Rozsda és csont, A próféta és a Halálos szívdobbanás forgatókönyvíró-rendezőjétől.
Párizs 13. kerülete a francia főváros jobb alsó csücskében helyezkedik el, így tényleg nem túlzás azt állítani, hogy az itt élőkre süt rá először a nap minden reggel. Ez a kerület az összes közül talán a legszínesebb, már a vietnámi háború elől is érkeztek ide menekültek, akiket a kínaiak követtek, majd az egykori gyarmatokról is sokan leltek itt új otthonra. A városkép is nagyon vegyes, a beton lakótömbök mellett rengeteg az ázsiai üzlet és vállalkozás, de az elmúlt években a nagy francia világcégek is felfedezték maguknak, így a csupa üveg és acél irodaházak is megjelentek. A különféle népek leszármazottai franciaként élik mindennapjaikat és köszönik, tök jól megvannak egymással.
Itt él az egyetemet végzett Émilie (Lucie Zhang) is, aki call centeresként dolgozik, amiért családjától kap hideget-meleget. Hogy a költségeken osztozzon, felad egy hirdetést, amiben lakótársat keres, ám Camille-ról (Makita Samba) elég hamar kiderül, hogy valójában férfi. A nyilvánvaló tévedés ellenére a középiskolai tanár és a lány összebútoroznak, de a kapcsolat egy idő után megfeneklik.
Nora (Noémie Merlant) azért költözik ide, hogy egyetemre járhasson, de amikor összetévesztik egy sokak által ismert online szexmunkással Amber Sweettel (Jehnyy Beth), gonosz tréfát űznek vele. A fejébe veszi, hogy megismerkedik Amberrel, ami egészen különös fordulatot vesz. Telik-múlik az idő, a szereplők már mind mást csináljak, útjaik pedig újra és újra keresztezik egymást, valamilyen módon tulajdonképpen mindenki kapcsolatba kerül a másikkal. 
A forgatókönyv Adrian Tomine amerikai képregényes három rövid története alapján készült, a megírásban pedig nem csak Jacques Audiard, de Léa Mysius és a Portré a lángoló fiatal lányrólt is jegyző Céline Sciamma is részt. A három történet cselekményszálát hol szétbontva, hol párhuzamosan futtatva, hol pedig egybefonva rajzolódik ki a szereplők egyéni és közös története, viszonyrendszere.
A 70 éves forgatókönyvíró-rendező abszolút a mában él, érti a jelent, a fiatalok világát, a problémáikat, képes követni az érzéseiket, gondolataikat. Tudja, hogy mire vágynak, mi hajtja őket vagy éppen mitől félnek, mi aggasztja őket és milyen elvárásoknak kell megfelelniük és ennek megfelelően mozgatja, instruálja színészeit is. 
Filmjeiben általános, mindenki által ismert és/vagy átélt dolgokkal operál, de humora, ötletessége és szakmai tudása újra és újra a kommersz fölé emeli. A nagy elődök előtt tisztelegve alakított ki saját, jól felismerhető stílust, ami elegánsan francia, szórakoztató és elgondolkodtató. Így születnek tőle rendre emlékezetes mozik és a sorba természetesen ez is beleillik. A fekete-fehér filmet a szereplők személyiségének sokfélesége és a cselekmény teszik színessé, a művészieskedés abszolút távol áll tőle, kifejezetten jól működik ebben a formában.
A zenei aláfestés Rone műve, akinek ez már a hetedik filmje és aki a fő motívum mellé minden jelenethez komponált egy fiatalos, hol lassú és érzelmes, hol pedig egy vidám, tettre kész és dinamikus dallamot. Az egész nagyon passzol a cselekményhez és a környezethez, az atmoszféra szerves része, de külön meghallgatva is remek zenei anyag, jellegzetesen francia és kozmopolita egyszerre.
Az Ahol a nap felkel Párizsban óda a fiatalsághoz és Párizs 13. kerületéhez, amit a benne élők kapcsolatain keresztül ismerünk meg. Ugyan nem sűrűn állnak meg itt a turistabuszok, de ennél franciább már nem is lehetne: színes, szenvedélyes, nyüzsgő és élettel teli. 
