Az 50 éves Dwayne Johnson felhúzza szemöldökét, ökölpacsizik és szétüt mindent


dwyna johnsonSokakat megdöbbent, hogy a ma 50 éves Dwayne Johnson a TOP 10 legtöbbet kereső színész között többször végzett az élen. Persze az Oscar-jelöltek között nem kell túl gyakran keresni, de le kell szögezni, hogy a meglévő adottságaival ügyesen bánik. Noha kevés filmtörténeti klasszikusban szerepelt, viszont profi pankrátorból ritkán lesz ekkora mozisztár. Amúgy meg királyi vér csörgedezik ereiben, kriminológia és fiziológia szakon végzett, nagy adományozó, sokat tesz a beteg gyerekekért. Kezdésnek rögtön saját apját alakította (Azok a 70-évek show), Guiness rekordnak számít, hogy első főszerepéért (A Skorpiókirály) 5,5 millió dollár kapott. A Charlie és a csokigyárban ő volt Tim Burton második választása, ha Depp nem vállalja. Már 100 kreditnél jár az imdb-n és szépen betáblázva pár esztendőre.
Owenergy imád fontos témákra fókuszálni, összeszedte a Szikla szemöldökfelhúzásait, mindent romboló és mindenkivel ökölpacsizó pillanatit.

Kapcsolódik:

Emily Blunt és Dwayne Johnson válaszol az internetezők kérdéseire

 

Ryan Reynolds, Gal Gadot és Dwayne Johnson annyira ismeri egymást, hogy nem is

Dwayne “The Rock” Johnson lesz az év apukája

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (432.)
Következő cikk The Darkside Detective 1-2 - játékteszt