Project Warlock II – játékteszt


pw2 keyart

Fejlesztő: Buckshot Software; Kiadó: Retrovibe; Platform: PC

A Project Warlock II elődjénél jóval nagyszabásúbb, de jelenlegi állapotát helyén kell kezelni, ugyanis az akciójáték még jó darabig Korai hozzáférésben tanyázik.

Végre kipróbáltuk a Project Warlock II-t, ami az első részhez hasonlóan először Korai hozzáférés formájában landolt a legnépszerűbb PC-s videojáték üzletek virtuális polcain – tehát jelenleg kizárólag eme kütyüvel rendelkező tulajdonosok örülhetnek. Az ígérteknek megfelelően jóval nagyszabásúbb kalandra invitál a folytatás, s története ott folytatódik, ahol a közel négy esztendővel ezelőtt debütált bevezető epizód abbamaradt.

pw2 1

Momentán 6 pályán trancsírozhatjuk darabokká ellenségeinket, azonban ez az alacsony szám ne tántorítson el senkit a Buckshot Software játékától. A korábbinál jóval grandózusabb helyszíneket barangolhatunk be, tehát kiknek nem voltak ínyükre a 2-3 perc alatt teljesíthető küldetések, akkor azok most végre megtalálják számításukat a Quake és a Doom által inspirált akciólövöldében. Pillanatnyi állapotában csak egy fejezet áll rendelkezésünkre, viszont az összesen három felvonásra tervezett játék középső állomása várhatóan legkésőbb ez év végéig megérkezik.

pw2 2

A játékmenet hellyel-közzel ugyanazt tálalja, mint elődje: menni, kulcsokat keresgélni, ajtókat nyitni, lövöldözni és így tovább. Újdonság és egyben valamelyest visszalépés, hogy most már nem mászkálhatunk a szintek közé beékelt főhadiszállásunkon, ahol anno fejleszthettük karakterünket és skulóját – kizárólag az utóbbival tudunk bíbelődni és azokat is csak különböző zugokban elhelyezett konzoloknál. Nem bonyolódnék fölösleges részletekbe, hogy az aktuális öt stukkert miként lehet acélosítani, de közülük valamennyi alternatív tűzerővel is rendelkezhet, tehát érdemes megtalálni eme szerkezeteket, mert a minden etap végén gigászi főellenféllel kell megküzdeni.

pw2 3

Válaszható még fixen három spéci képesség, melyek – például a fagyasztás – a kőkemény darálás közepette piszkosul kapóra jöhetnek. Rengeteg eltérő talentumú szörny tör az életünkre, ám a sebzésük és támadási erejük egyensúlya a méretükből kifolyóan is gyakorta aránytalanul hat. Persze, a Project Warlock II egy Early Access-ben lévő produktum, és ugyebár a térképek is méretesebbek. Ám ebből a szempontból a körítés változatlanul lineáris és számos fölösleges folyosót, illetve teret járhatunk be, ahol az ég világon semmi teendőnk, de még titkos hely sincs.

Éppen ezért is furdal a kíváncsiság, hogy vajon milyen további újdonságokkal lepnek meg bennünket a lengyel fejlesztők, akik a nemrég nyilvánossá vált roadmap alapján minden bizonnyal vannak további terveik a már meglévő kongó területekkel is. Az eddig látottak mindenesetre bizakodásra adtak okot.

7 szék

 

 

Legutóbb ezt teszteltük:

The Gardens Between – játékteszt

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (441.)
Következő cikk Top 20 filmes referencia és rejtett utalás a Stranger Things 4. évadából