Fejlesztő: Jacob Dzwinel; Kiadó: Humble Games; Platform: PC, PS4, Xbox One
Ha nem is James Dean a főszereplője a Midnight Fight Expressnek, így is haragban áll a világgal, amit csak bunyóval lehet levezetni.
A beat ‘em up játékstílus leginkább a nyolcvanas, kilencvenes években virágzott, így nem csoda hogy mára már leginkább a pocakos apukák szemében jelenik meg egy könnycsepp az ilyesfajta játékok láttán. Kissé érthetetlen módon a nagyobb kiadók hanyagolják a stílust (a Square Enix mondjuk tett egy kísérletet a The Quiet Mannel, de méretes bukta lett), így inkább felújítások, vagy indie címek adják egymásnak a stafétát mostanság.
A Midnight Fight Express is az utóbbi kategóriába tartozik, ráadásul többnyire egy ember, Jacob Dzwinel hozta össze némi haveri segítséggel. A játékot nem megszokott módon oldalról, hanem izometrikus nézetből láthatjuk, a cell shadinges grafika pedig rajzfilmes hatást kelt, így nem csoda ha ennek, a kissé bolondos hangulatnak és a játékmenetnek az együttes hatása a Hotline Miami-t vagy a My Friend Pedro-t juttatja eszünkbe az elmúlt évek felhozatalából.
Valljuk be, hogy az efféle játékokat nem igazán a történetek miatt kedveljük, ennek mentén pedig most is inkább hanyagolhatjuk, hiszen a papírvékony sztori jelen esetben is a leggyengébb pontot jelenti. Annál inkább érdekesek a helyszínek, valamint az ellenfelek, hiszen a 40 darab, 5-10 perc alatt teljesíthető szinten a legkülönfélébb gonosztevőkkel, vagy éppen korrupt rendőrökkel, kommandósokkal hoz majd össze a sors. Persze a legérdekesebbek itt is a különleges figurák, mint például egy pszichopata séf lángszóróval, vagy a játékfejlesztők, akik párna csatával és játékpuskákkal esnek nekünk, illetve akad rengeteg popkult utalás is (például a Fight Clubra, de egyszer csak előkerül Popeye is).
Az esetek többségében viszont nagyon is “hétköznapi” a fegyver arzenál, vagyis rengeteg fegyver kerül elő: pisztolyok, gépfegyverek, shotgunok. De használhatunk annak szinte minden más kezünk ügyébe kerülő keményebb tárgyat, a klasszikus baseball ütőtől elkezdve a csavarkulcson át a wc fedéllel, fagyasztott hallal,vagy éppen akusztikus gitárral bezárólag. Hogy ne legyen monoton a dolog, menet közben új skilleket nyithatunk meg, amelyek nagy segítséget jelentenek majd a fokozatosan növekvő kihívás mellett, továbbá akadnak olyan pályák, ahol az alap verekedős stílust feladva üldözésekben vehetünk rész motorcsónakkal és motorbiciklivel.
A Midnight Fight Express remekül teljesít olyan tekintetben, hogy kihívással teli játékmenettel, a lüktető basszusokkal teli elektro zenei aláfestéssel és változatos pályákkal, ellenfelekkel odaszögezi a játékost a képernyők elé. A történetet talán egy fokkal vonzóbbá tehette volna, ha van szinkron is a karaktereknek a száraz feliratok helyett, de talán így is lesz, akit akit leköt majd. Az biztos, hogy azért 5-9 órát mindenképp eltöltünk majd a kontrollert nyomogatva, hogy kiderüljön a beszélő drónt társául tudó Babyface sorsa miképp alakul és kiszabadul-e a rendőri kihallgatásból, ahol alsógatyában, csurom véresen üldögél. Talán még egy folytatásra (de legalább pár DLC-re) is futja majd a lendületből, szinte biztos, hogy nem utoljára találkozunk.
Legutóbb ezt teszteltük:
