Fejlesztő és kiadó: Sylph; Platform: PC
Ha mindig arra vágytál, hogy precízen ugrabugrálj egy fokhagymafejű emberrel, aki a legidegesítőbb videojátékos klisékkel próbál görbe tükröt mutatni és ezzel kedvedre tenni, akkor a Garlic neked való.
Fáradhatatlan műfaja a precíziós platformer a videojátékok szerteágazó világának, A hetedik sor közepe hasábjain is beszámoltunk néhány egészen emészthető címről. Az egyik korábbi hasonszőrű tesztalanyunknak a Sunblaze bizonyult, aminek inspirációját a zsáner mindmáig egyik legkiemelkedőbb alkotása, a Celeste ihlette. A helyzet a Garlic apropóján változatlan: az egyszemélyes Sylph nevű fejlesztő ugyanis sokat merített a közel 5 esztendővel ezelőtt debütált modern klasszikustól, ám nehézségét tekintve közel sem annyira idegtépő. Vagyis helyesebben csak imitálja, hogy mennyire kellemetlen tud lenni a pontosságot igénylő ügyességi akciójáték, merthogy a Garlic eme remek stílust igyekszik kifigurázni többek közt úgy, hogy közben történetével a létező legmagasabb korhatári besorolással cicázik.
Sztorink főszereplője egy Szent toronyba igyekvő fokhagymafejű srác, aki találkozni akar a nagyhatalmú Kiberistennővel, hogy minden kívánságának eleget tegyen: ehhez azonban Garlicnak fel kell jutnia az épület legmagasabb pontjára. Csakhogy hősünk útja gyökeresen megváltozik, miután első látásra belezúg a mindenhatóba, így érmegyűjtésbe kezd, hogy lenyűgözze.
A Garlic látványvilága amellett, hogy a „megszokott” pixel art külsőt szállítja le, főhajtás a CGA-korszak előtt, mivel a színvilága kifejezetten egyszerű, de készítőjének sikerült mindezt úgy összemosnia, hogy a végeredményt tekintve szimplán jó ránézni. Több, mint 100 pályán tornáztathatjuk meg reflexünket, és fogalmam sincs, hogy a rutinomnak köszönhetem-e, de kihívást csak némely főellenséggel vívott párharc alkalmával tapasztaltam.
Az irányítás a direkció mellett kifullad annyiban, hogy ugrálni és dash-selni tudunk. Az utóbbi viszont kifejezetten sokrétegű: csúszkálni és rövid másodpercekig vízszintesen/sréhen repülhetünk vele, illetve a falakra irányítva ide-oda pattoghatunk, amivel aztán jóval sebesebben juthatunk el a gyakorta előforduló mentési pontjainkhoz vagy küldetéseink végére. Ehhez persze meg kell ismernünk a pályákat, főként a csapdákat és kisebb nemeziseinket, tehát a továbbjutáshoz szükséges lehetőségeinket. Nagyszerű funkció ez, csak javarészt kihasználatlan és nem feltétlenül érdemes bevetnünk, ha el akarunk vergődni a lezárásig.
Összességében kellemes játéknak bizonyult a Garlic. Nem az innen-onnan ollózott játékmenet folytán érdemes esélyt adni neki, hanem a benne rejlő társadalomkritika miatt, ami a hardcore gamereket veszi célkeresztbe. Mindezt azonban kellő humorral tálalja, ezért az önkritikával hadilábon álló egyének jobb, ha messze elkerülik.
Legutóbb ezt teszteltük:
