Közel (Close), rendezte: Lukas Dhont, szereplők: Eden Drambine, Gustav De Waele, Émilie Dequenne, Léa Drucker, belga-holland-francia filmdráma, 105 perc, 2022., 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
A barátság ára
Lukas Dhont letette a névjegyét a Lány című filmjével 2018-ban, ezúttal is Angelo Tijssensszel az oldalán írta a Közelt, melyet Cannes-ban Arany Pálmára jelöltek és elnyerte a zsűri nagydíját. A filmet a világ rangos filmfesztiváljain is nagy sikerrel vetítették, a miskolci CineFestről sem távozott üres kézzel. A két 13 éves fiú barátságáról szóló alkotás nagyon erős és újfent bizonyítja, hogy az alkotók mennyire értenek a gyermeki lélekhez és milyen érzékenyen képesek megjeleníteni annak minden rezdülését a filmvásznon. 
Léo és Rémi elválaszthatatlan barátok, akik együtt töltik a nyarat – a gyönyörű és nyugodt belga vidéken egy kertészetben, illetve annak környékén – és lényegében mindent együtt csinálnak. Elkezdődik az iskola, ahol egy osztályba kerülnek és természetesen egymás mellett ülnek. Ez a közelség a többieknek is feltűnik és ha nem is olyan durván, de elkezdik őket cukkolni, hogy szerelmesek egymásba. A fiúk persze állítják, hogy csak nagyon jó barátok és látszólag nem is tulajdonítanak ennek túl nagy jelentőséget, de legbelül mégis zavarja őket a dolog.
Léő elkezd leválni Rémiről, új barátok után néz, hokiedzésre jár és úgy általában „pasisabb” dolgok felé fordul az érdeklődése, ezzel elkerülve a többiek cukkolását. Rémi is próbálkozik, de borzasztóan hiányzik neki a barátja és mikor magára marad, megtörténik a tragédia. A Közel azt mutatja be, hogyan lehet 13 éves fejjel egy ilyen traumát kezelni és feldolgozni. Léo szemszögéből látjuk a történéseket, az ő érzéseit és gondolatait közvetítik felénk az alkotók.
A közös jelenetekben azt látjuk, hogy mindketten rajonganak a másikért, csodálattal néznek egymásra. Kapcsolatuk definiálásán nem sokat gondolkodnak, egyszerűen csak megpróbálnak élvezni minden közösen eltöltött pillanatot, meglátni a másikban a jót, a pozitív tulajdonságokat. Gyerekek még, képlékeny, kiforratlan érzésekkel és gondolatokkal, ahol csak a másik társasága, közelsége számít. Léonak hosszú utat kell bejárnia, amíg tisztázza magában a történteket, ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, meg kell fogalmaznia magában, mi is volt ez az egész kettejük között, mit is jelentett számára a másik. Egy darabig úgy van vele, hogy egyedül is megbirkózik ezzel az egésszel, de aztán mégis egy számára fontos felnőtt felé fordul.
Egy támogató közeget látunk, ahol még a többi gyerek sem olyan kegyetlen, már az elején, az első piszkálódáskor vannak olyanok, akik melléjük állnak, nyugalomra intik a többieket és azt mondják, ez a kettejük dolga és csak rájuk tartozik. A szülők és a tanárok sem szólnak bele, látják és elfogadják a két fiú barátságát, mint ahogy látják és elfogadják az érzékenységüket is, de arra, ami történik, igazából senki nincs felkészülve. Nehéz megmondani, hogy pontosan ki a hibás a tragédiáért és a film sem keres felelősöket.
Lukas Dhont és Angelo Tijssens A lány után megint egy érzékeny témát dolgoztak fel, amit a gyerekszínészek rendkívül erős és hiteles alakítása tesz emlékezetessé. Nincs szájbarágás, nincs vádaskodás, ítélkezés, csak egy fájdalmasan szép történet fájdalmasan szép tálalásban. Nincsenek túlsásba vitt és/vagy hatásvadász elemek, inkább csak metaforák, szimbólumok, finom rezdülések. Két tizenéves tragédiába torkolló barátsága, mindenféle testiség vagy direkt utalás nélkül. Megrázó, elgondolkodtató, őszinte és fájdalmas. Lukas Dhont megint valami nagyszerűt hozott létre – apró, nem bosszantó hibákkal, megbicsaklásokkal – és még mindig csak 31 éves.
