Lány – kritika


forrás: Vertigo Média

Lány (Girl), rendező: Lukas Dhont, szereplők: Victor Polster, Arieh Worthalter, Oliver Bodart, belga-holland dráma, 109 perc, 2018. (16)

A test börtönében              

Belgium Oscar-nevezettje egyetlen rangos fesztiválról sem távozott üres kézzel, ami egyáltalán nem véletlen. A Lány katartikus filmélményt nyújt.

forrás: Vertigo Média

A 15 éves Lara öccsével és apjával új lakásba költözik, amikor felveszik az ország legjobb táncakadémiájára. Nemcsak az új környezetben kell helyt állnia és beilleszkednie, a balett világa önmagában is elképesztő fegyelmet, kitartást és elszántságot igényel. Mint mindenkivel, vele is szigorúak, de tanárai és diáktársai hamar befogadják őt. A csavar annyi, hogy Lara valójában egy fiú, aki éppen átalakító műtétjére vár. Gyakorlatilag mindenki tudja ezt róla és néhány kisebb incidenst leszámítva igazából senkit nem érdekel.

forrás: Vertigo Média

A cselekmény tehát nem egy ellenséges közegben játszódik, Larát a döntésében gyakorlatilag mindenki támogatja, és innen jut el a végkifejletig. Ahhoz a végkifejlethez, aminek elvileg nem lenne szabad megtörténnie, mégis minden tett és minden szó egyenesen oda vezet, de a nézőnek csak utólag esik le, hogy hoppá (!), és már csak ezért is sokkoló. Lara legnagyobb ellensége a saját teste, amivel nem tud megbékélni és éppen abban a korban van, amikor az a két év, amíg teljesen lánnyá válik elképesztően soknak tűnik. Élni akar, a maga útját járni, szórakozni, bulizni, szerelembe esni, csókolózni, de ez így nem megy. Hiába tanácsolják neki, ne várja meg, amíg letelik ez a két év, kezdjen el már most élni és élvezni az életet, de lássuk be, azért ez nem ilyen egyszerű. Az LMBTQ témájú filmeknél az utóbbi időben megfigyelhető az a tendencia, hogy a főhősnek nem ellenséges közegben kell érvényesülnie (Szólíts a neveden, Kszi, Simon stb.). A konfliktusnak így másból kell adódnia, amihez tényleg kell egy jó ötlet, egy jó forgatókönyv, a konfliktus milyenségét pedig leginkább a film műfaja határozza meg.

A Lányban már-már zavarba ejtően természetes, ahogy mindenki tudomásul veszi Lara döntését, biztatja és támogatja. Rokonok, barátok, ismerősök, szakemberek. Innen szép fordítani, gondolja magában a néző és ezt bizony ügyesen meg is lépik. És ugye kell valaki, aki ezt el is játssza. Mivel kezdetben nem találtak senki olyat, aki egyszerre volt jó színész és jó táncos is, a készítők a táncosok között kezdtek el keresgélni. Így jött a képbe 500 (fiú, lány, transzgender) jelentkező közül Victor Polster, aki az Antwerpeni Királyi Balettiskola növendéke, és akiről kiderült, hogy a színészet sem áll távol tőle. És bár elképesztően szép arca van, ez önmagában kevés lett volna ehhez az alakításhoz, erre valóban születni kell. Olyan, mintha az ember tényleg egy olyasvalakit nézne, akivel mindez a valóságban történik meg, annyira hiteles, őszinte és erős a karakter megformálása. Mindezt úgy, hogy ez az első filmes szerepe. Nem egy könnyű darab, de nagyon okos, talán az egyetlen dolog, amire nem igazán találtam elfogadható magyarázatot, hogy a film első felében erősen jelenlévő pszichológus akkor tűnik el, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A szuperhősök erőszakosabbak, mint az ellenségeik
Következő cikk Legendás állatok - Grindelwald bűntettei - kritika